Hülye vagy, éhen akarsz halni?! – Vallomás egy élethivatásról

Nagyjából minden esetben, amikor megemlítem valakinek, hogy tanár szakos hallgató vagyok és igen, ezen a pályán fogok elhelyezkedni is, mindig valamilyen formában – finomabban vagy durvábban – a fent idézett kérdéssel találom szemben magam. Ezt egy idő után megszokja az ember, de az elején tényleg úgy éreztem magam, mint egy földönkívüli. A legtöbben (nem kimondva, de azért érezhetően) kvázi nem tartottak komplettnek. Egész egyszerűen azért, mert van egy célom, egy hivatás-tudatom, hogy azt ne mondjam, küldetésem, és ehhez tartom is magam bármi áron. Még akkor is, ha ma a társadalmi státuszom egy igen használtas lábtörlőével lesz egyenlő, a fizetésem meg másnál a ráadás havi prémium fele. Nem baj, nekem így is ez kell!

Nincs választás

Amióta elhatároztam, hogy a tanári pályára lépek, nem volt egy olyan pillanat sem, amikor azt gondoltam, hogy ez mégse lesz jó, nem akarom, hagyjuk. Én inkább a fellángolások, mint a hosszú távú elhatározások embere vagyok (mea culpa), ezért az esetemben ez nagy szó. Valahogy egy olyan belső kényszer hajt, ami nem hagyja, hogy bármi eltántorítson. Száz százalékig meg vagyok győződve arról, hogy amire ma szükségünk van itthon, azok az elhivatott és felkészült pedagógusok. Ezzel pedig tökéletesen összeér a bennem élő elhatározás. Így soha nem volt kérdés, hogy megyek előre!

Különböző értékrendek

Piacképes fizetés? Társadalmi státusz? Hát, igen. A pedagógusi hivatásnak ezeken a területeken van mit fejlődnie itthon. De ezek az én értékrendemben valahogy mégis hátrébb állnék a hivatástudathoz képest. Ha aközött kell választanom, hogy minden évben trópusi szigeteken nyaralok és tízmilliós kocsit vezetek vagy követem az elhatározásomat, akkor zokszó nélkül az utóbbira voksolok.  Nyilván ezek egyike sem rossz dolog és ha valaki abból, amit szívvel-lélekkel szeret csinálni meg tudja valósítani ezeket, felépít egy ilyen színvonalú egzisztenciát, az hatalmas és örömteli dolog. De ha csak azért fordulnék el az elhivatottságomtól, vágyaimtól, hogy materiális javakhoz jussak, akkor talán élvezni sem tudnám őket igazán, olyan mértékben szembe köptem magam.

Lelki alap

Úgy gondolom, kell valami olyan tartás az életünkbe, amiből nem tudunk engedni. A körülmények miatt sokszor kell kompromisszumot kötni, megalkudni, engedni az elképzelésinkből. De van olyan, amiből nem szabad! Van az a pont, amit ha átlépek, a másik oldalon már nem én állok. Ilyen határvonalakkal pedig a könnyű sikert és pénzt ígérő rapid social media és a felgyorsult vágykielégítés korában milliószámra találkozunk. És ha meg akarjuk őrizni az önmagunkkal való egészséges kapcsolatot, akkor nagyon észnél kell lennünk, mit miért csinálunk. Nálam ezért nem fér bele, hogy feladjam az elkötelezettségem bármilyen csillogó, high-life álomvilágért. De a döntés mindenki előtt nyitva áll.

Ez a cikk a Szerző álláspontját képviseli. A 20on.hu-n minden fiatal szabadon publikálhat, mesélhet és nyilváníthat véleményt. Küldd el te is a saját cikkedet az info@20on.hu-ra! A publikálás folyamatáról bővebben ITT olvashatsz.

 

További cikkek: