Így emelhetjük be az irodalmat a mindennapjainkba

Számtalanszor ismételt megállapítás, hogy digitális korunkban egyre kevesebb idő jut arra, hogy klasszikus értelemben vett kultúrát fogyasszunk. Ahhoz azonban, hogy minden nap szellemi táplálékhoz jussunk, nincs szükség csodára, minimális odafigyeléssel hihetetlen értékeket csempészhetünk napi rutinunkba. A cikk öt ilyen lehetőséget mutat fel.

Poket zsebkönyvek

Lehet, hogy már te is találkoztál a forgalmasabb budapesti csomópontokon különleges automatákkal. Az üdítők és édességek helyett ebben színes, okostelefon méretű könyvek sorakoznak. Ez a Poket, a projekt, ami 2018-ban indult útjára Vecsei H. Miklós színművész által Budapesten, ma pedig már több vidéki városban is állnak automaták. A kezdeményezés célja, hogy az offline töltött idő mennyiségét növeljük, erre pedig az egyik legalkalmasabb eszköz egy zsebkönyv, melyet a metrón, villamoson, buszon a közösségi média pörgetése helyett lapozhatunk. Jelenleg a 26. kötetnél tartanak, emellett több különkiadással is büszkélkedhetnek, valamint nemrég indult egy tízrészes, gyerekeknek szóló sorozat is. A könyvek mellett ötletes olvasásnépszerűsítő apróságok is fel-felbukkannak az automatákban, többet között lemosható tetoválás költők arcképével. A Poket célja továbbá a közösségépítés, így új megjelenéseikhez általában tartozik egy bemutató, melyek hasonlóan színes események lehetnek: néha koncert, filmvetítés, beszélgetés, de színházi előadás is előfordult. Megjelent címeik között találunk olyan klasszikusokat, mint A kis herceg, az Utas és holdvilág, a Pál utcai fiúk, de szerzőik sorában tudhatják Esterházy Pétert, Weöres Sándort és Murakami Harukit is.

Könyvszekerek

Szintén szembetűnő jelenség Budapest belvárosában a köztereken felállított, könyvekkel telerakott szekér. Ezeken a pontokon pár száz forintért juthatunk minőségi irodalomhoz. A legkülönfélébb témákban találunk itt olvasnivalót a szépirodalomtól elkezdve a szórakoztató könyveken át a különböző enciklopédiákig, atlaszokig. A szekerek adományok révén frissítik készleteiket, így a hagyatékban fennmaradt vagy már szükségtelen könyvek nem hulladékká vállnak, hanem visszakerülnek méltó helyükre: az olvasók kezébe. A szekerekkel már vidéki városokban is találkozhatunk, szerencsés esetben pedig igazi kincsekkel távozik az ember, érdemes figyelmesen átböngészni a naponta frissülő kínálatot. 

Helikon zsebkönyvek

Remek kezdeményezés egy másik kitűnő könyvsorozat, a Helikon Zsebkönyvek. A 2015-ben indult széria márciusban már a 84 kötetet számlált. Különlegessége a sorozatnak, hogy szépirodalmi művek mellett pszichológiai, filozófiai és bölcseleti írások is helyet kapnak benne, de több ifjúsági kötetet is találhatunk darabjai között. Alkotógárdája az ókori szerzőktől egészen a kortársakig terjed, Konfuciusz és Seneca mellett tökéletesen megfér Viktor Pelevin és Alessandro Baricco, de Freud, Babits, Napóleon és Kurt Vonnegut is. A kötetek külleme hihetetlenül vonzó, Szabó Levente grafikáinak köszönhetően rendkívül ötletes borítókkal gazdagodtak az amúgy is értékes művek. Évezredek művészete egy kabátzsebben. Mi kellhet még?!

Vates

Bár nem könyvekről van szó, a Vates mégis szorosan az irodalomhoz kötődő projekt. Ruházati márka, mely az általuk készített ruhadarabokra és kiegészítőkre a magyar irodalom legendásait alakjait varázsolja. Pólók, pulcsik, zoknik, táskák Adyval, Pilinszkyvel, Radnótival és más híres alkotókkal. Céljuk összekötni öltözködést és kultúrát a gondolat mentén, hogy mutassuk meg, ami fontos számunkra, végső soron mindkettő erről szól. Nos, a Vates termékei minden lehetőséget megad ennek kifejezésére.

Insta-költészet

Végül, ha semmilyen más megközelítésben nem tudod elképzelni, hogy beemelj egy kis irodalmat mindennapjaidba, akkor ajánlom a rengeteg minőségi Instagram profilt, melyek kifejezetten irodalmi tartalmak, versek, prózarészletek közzétételével foglalkoznak. Ilyen a @koelter, az @irodalmilepegeto, de a fent említett Vates instája is ebbe a körbe tartozik. Néhány oldalra saját műved is beküldheted, így Te is hozzájárulhatsz az irodalmi értékek teremtéséhez!

További cikkek: