Instaköltő?! – Interjú Kemény Gabriellával

Kemény Gabriellával a PécsiBölcsész Kerekasztal-beszélgetése után volt módom beszélgetni. Ezen a beszélgetésen a Zsebuniverzum szerzője beszélt többek között arról is, hogy eleinte sértőnek tartotta azt, amikor “instaköltőnek” nevezték, mivel ezzel úgy érezte, felszínesnek állítják be őt. Mostanában ez a megnevezés már nem zavarja, és reméli, hogy az emberek talán látják, hogy egynél neki is több tulajdonsága van. 

Rónoki Bertalan: Mikor voltál itt Pécsen könyvbemutatón?

Kemény Gabriella: Még két-három éve voltam a FÉLonline egy bemutatóján itt a Nappaliban.  Nagyon zajos volt az egész, ugatott egy kutya, fortyogott a kávégép, aztán játszottam egy dalt és volt három percem, amikor mindenki elhallgatott, még a kutya is. Nekem az egy nagyon jó első élmény volt Pécsről. Aztán egész éjszaka kóboroltunk a városban, meg fagyiztunk.

R.B.: Milyen volt most az egyetemen workshopot tartani? Csináltál már hasonlót előtte?

K.G.: Nagyon jó élmény volt, mert mindig attól félek, hogy csak Budapest belső kerületeiben ismernek az emberek. Jó érzés kijönni onnan és más városokba elmenni. Nem olyan régen Kecskeméten volt egy est, ami arról szólt, hogy mi a különbség egy vers és egy dal megírása között. A végén csináltunk egy versíró bajnokságot, aminek a nyereménye egy könyvem volt, ezt ők találták ki. Megadtam nekik négy szót és tök jó kis verseny lett a vége és szuper versek születtek. Megyek majd tovább más városokba is, de Pécs, Budapest után talán a legjobban hozzám passzoló hely. Szeretek itt lenni, ha nem is vagyok itt sokat. Számomra nagyon fontos az egyetemi kulturális élet, szóval nagyon örülök, hogy részese lehettem ennek.

R.B.: Nemrég nyomták újra a könyvedet. A PécsiBölcsésznek adott interjúdban említetted, hogy nem is volt időd úgy igazán örülni neki. Be tudtad pótolni a kimaradt ünneplést, vagy megint egyből azon pörögtél, hogy is lesz tovább?

K.G.: Én nagyon nehezen örülök a sikereimnek, ezzel most is hasonlóan voltam. Viszont mostanra azért kicsit belassult a tempó. Amikor először megjelent, akkor a könyvbemutató miatt nagy hype-ja volt, nagy volt a forgalom, jött a karácsony. Most januártól márciusig  ez egy sokkal nyugodtabb időszak. Volt időm gondolkodni. Talán, úgymond, most volt időm ünnepelni azt, amit csináltam.

R.B.: Tulajdonképpen te építetted fel magadat mint „Zsebuniverzum”, és mostanában váltottál csak az eredeti nevedre. Számodra bírt ezt valamilyen jelentőséggel?

K.G.: A Zsebuniverzum az első könyvem címe és úgy érzetem, hogy ha ezt a nevet tartom meg, akkor csak ez az egy dolog alapján fognak azonosítani, és nekem a versírás csak az egyik oldalam. A könyvem csak az egyik projektem. Ehhez a névhez nehéz lett volna beemelni olyan dolgokat, mint a tehetséggondozás, vagy azt, hogy kommunikációs szakember vagyok. Pedig ezek is mind hozzám tartoznak és most így a Kemény Gabriella név alatt sokkal egyszerűbb ezeket egyesíteni. Lehet valakinek ez csalódást okozott, de úgy gondolom ez így sokkal előbbre mutató.

R.B.: Mikortól érezted azt, hogy innentől már súlya van az írásaidnak?

K.G.: Azóta érzem ezt, mióta közvetlenebb kapcsolatom van a követőimmel, szóval a könyvem megjelenése óta. Sokszor találkozom velük személyesen. Sokukat megismertem és megkedveltük egymást. Jó találkozni azzal, hogy az, amit létrehoztam, lelkesítő tud lenni embereknek. Sok tinivel volt alkalmam beszélgetni pályaorientációs dolgokról, vagy arról, hogyan legyen több önbizalmuk. Amióta tudok segíteni, azóta érzem így.

R.B.: Miket tekintesz meghatározó lépéseknek önmagad felépítésében?

K.G.: Egy szakítás utáni felépülés részeként írtam ötsoros verseket. Talán az első fázis az volt, hogy elkezdtem megosztani azt, amit csinálok. Egy évre rá lett tudatos ez a tevékenységem. Majd nekiláttam az offline térbe nyitni, és megfogalmazni azt, hogy amit csinálok, az csupán eszköz és nem a cél. Azóta sokkal nagyobb hangsúlyt fektetek a személyes találkozásokra és előadásokra.

R.B.: Számodra mit jelent “Lady Boss”-nak lenni?

( “Girl Boss”: egy könyv- és Netflix-sorozat, ami arról szól, hogy hogyan lesz egy huszonéves lányból egy több millió dollárt érő vállalat vezetője és tulajdonosa. A “Lady Boss”-t is szokták használni, szó szerinti értelmében női főnök. )

K.G.: Létrehoztam magamnak egy kisvállalkozást, jogilag nem vállalkozás, de egy pici birodalom a saját termékeimnek. A Lady Boss egy nőnapi kampánynak a része volt, POPpins nevű kézműves kitűzőket gyártó vállalkozás kért fel reklámarcnak.

R.B.: Milyen érzés volt reklámarcnak lenni ebben a kampányban?

K.G.: Szuper volt, mivel egy csomó motiváló emberrel raktak egy platformra ezáltal. Szombat Éva fotóssal, Czikkely Panni grafikussal és Németh Franciska ötvössel. Ez megtisztelő volt, mivel nagyszerű művészek mellett rám is gondoltak. Úgy gondoltam, ha ennek a társaságnak a része lehetek, akkor valamit jól csináltam. Jó érzés volt az, amikor a POPpins alapítójának a szájából elhangzott az a mondat, hogy inspiráló nőnek tart engem.

R.B.: Mostanában kezdtél el komolyabban foglalkozni a tehetséggondozással. Egyrészt azt gondolom, hogy ez marketing is, de azért az nem gyakori, hogy frissen befutott művész a pályakezdőket istápolja. Honnan jön ez a motiváció, hogy ezt csináld?

K.G.: Úgy érzem, nem az a lényeg, hogy én itt most “tehetséggondozok”, ez nem egy alá-fölé rendelt helyzet. Meg akartam magamnak teremteni azt a szakmai közeget művészekből, slammerekből, költőkből, zenészekből, akikkel majd később  jó projektekben tudunk együtt dolgozni. Ez inkább a szakmai magányból fakadó projekt volt, mintsem marketingfogás. Nyilván csomó dolgot csináltam azért, hogy több ember megismerje az én személyes márkámat, de ez biztosan nem tartozott közéjük.

R.B.: Párszor említetted már azt, hogy egy számodra fontos téma az énkép irodalommal való gyógyítása, összerakása. Milyen szempontból érdekes ez a téma számodra?

Szerintem minden művész egyrészt a saját terapeutája is valamilyen szinten. Abból a célból kezdünk el alkotni, hogy meggyógyítsunk magunkban dolgokat.

K.G.: Rendbe rakjunk emlékeket, viszonyokat, amiket nem tudtunk feldolgozni, esetleg megértsük az álmainkat. Nagyon örülök annak, hogy vannak olyan emberek, akiket egy kicsit is hozzá segíthetek ahhoz, hogy jobban érezzék magukat. Szeretek tabukat döntögetni az Instagramon, szeretek mentális betegségekről beszélni, szorongásokról, szégyenérzetről, ezeket valahogy megpróbálni feloldani az emberekben.

Az interjú korábban már megjelent itt

További cikkek: