20onévesen magánbölcsődét nyitni? – Interjú Bodó Virággal, a BabyGarden bölcsőde alapítójával

Interjúnk alanya, Bodó Virág nem csupán a huszonéves vállalkozókat inspirálja. Erőt és lendületet ad a pedagógusoknak, hogy nem csak állami keretek között gyakorolhatják hivatásukat, továbbá inspirációul szolgál az önerőből vállalkozó nőknek is. Ezen a három területen Virág nagy sikereket ért el. 2016-ban nyitotta meg saját bölcsődéjét BabyGarden Daycare néven, ami azóta is dübörög, továbbá kolléganőjével elindították a Vállalkozó Pedagógusok workshopokat.

Zsidákovits Melinda: Mikor fogalmazódott meg benned, hogy „vállalkozó pedagógus” leszel?

Bodó Virág: 2010-ben, pont tíz évvel ezelőtt az ELTE padjait koptattam elsőéves egyetemistaként. Ekkor egy nagyon kedves tanárunk azt mondta: „Lányok, óvó néninek menni manapság egy nagyon jó hobbi, de semmiképp sem kifizetődő – keressetek egy gazdag férjet, vagy ne csináljátok!” Naiv 18 évesként fel sem merült bennem a felvételinél az, hogy ebből nem fogok megélni – legalábbis olyan színvonalon biztosan nem, amit szeretnék. Azt viszont tudtam, hogy szeretnék anyagilag független maradni, így a tanárunk által említett „gazdag férj felkutatása” nem volt számomra opció. Sokat gondolkoztam, amíg rájöttem, hogy nem feltétlen kell majd választani a számlák befizetése és a vacsora között, mint napjainkban a legtöbb pedagógusnak, hiszen léteznek úgynevezett magánovik, magánbölcsik. Az egyik kurzuson volt lehetőség magánintézményekben (is) részt venni szakmai gyakorlaton – nekem több helyre is volt szerencsém ellátogatni. Ott fogalmazódott meg bennem, hogy egyszer nekem is mindenképp lesz egy saját bölcsim vagy óvodám. Nagyon vonzott, hogy én választhatom majd ki, kikkel szeretnék együtt dolgozni, és a szakmai hátteret (pl. kétnyelvű nevelés) is a saját ötleteim alapján dolgozhatom ki.

Zs. M.: Volt olyan személy, aki inspirált, esetleg akire felnéztél?

B. V.: Maria Montessori munkássága rendkívül inspiráló volt számomra, a mai napig az. „Segíts, hogy magam csinálhassam!” jelmondata szerint neveljük a hozzánk járó kicsiket. Tetszik, hogy mert újítani és egy teljesen más módszert létrehozni, ami azóta szerte a világon nagyon népszerű.

Zs. M.: Sohasem kételkedtél a sikerben?

B. V.: Dehogynem. Az ember fejében szerintem mindig ott van egy kisördög a „mi van, ha…?” – kezdetű gondolatokkal. Nekem nemcsak ezekkel kellett megküzdenem, hanem a környezetemmel is: sokan arra buzdítottak, hogy inkább menjek el valahova alkalmazottként dolgozni, mielőtt belevágok a saját vállalkozásba, hiszen még olyan fiatal vagyok. Arra is figyelmeztettek, hogy nincs túl nagy ismeretségi köröm, nehéz lesz az indulás. Akkoriban – főleg a családom hatására – beiratkoztam a harmadik diplomámat megcsinálni egyfajta B-tervként, mondván tanuljak még tovább, ha mégsem sikerülne a bölcsi-projekt. Sokáig párhuzamosan csináltam a kettőt. Rendkívül megterhelő időszak volt. A legjobb tanács, amit ezzel kapcsolatban adhatok: ha valamit szívvel-lélekkel szeretnél csinálni és évek óta erről álmodsz, akkor ne érdekeljen, ha a környezeted nem hisz benned. Magadban kell hinni, és sikerülni fog.

Zs. M.: Mi lendít át a nehézségeken?

B. V.: Egy jó masszázs, egy pohár bor és a kedvenc könyveim, sorozataim. Kicsit komolyabbra fordítva a szót: leginkább az életvezetési tanácsadás és a céljaim folyamatos észben tartása. Illetve sokszor eszembe jut a mai napig, hogy nincs lehetetlen. Már kiskoromban is nagyon makacs voltam, ha valaki azt mondta, valamit nem lehet, vagy nem tudok megcsinálni – én csak azért is megtettem. Ezzel kapcsolatban van egy történetem, ami nagy kedvencem a mai napig: a gimnáziumban a pedagógusaim nagy része, de még az öreg igazgató néni is azt mondta, hogy nekem felesleges elmennem a BCE nyílt napjaira, mert úgysem vesznek fel. Azóta nemcsak, hogy elvégeztem a Corvinust (is), de immár harmadszor lehetek vendégelőadó az egyetem több BA és MA kurzusán.Ezek a kis szösszenetek, illetve a végkifejlet, a „csak azért is képes vagyok rá” gyakran ad erőt és lendületet a mindennapokban.

Zs. M.: Mit szeretsz a legjobban a munkádban?

B. V.: Azt, hogy bármikor kiugorhatok az irodából, ha hiányzik egy huncut mosoly vagy egy ölelés a gyerekektől. Imádom a sales-es és a marketinges feladatokat is: szeretem bemutatni a bölcsit az érdeklődő szülőknek és gyerekeknek, csodálatos érzés, amikor látom, hogy tetszik nekik, amit létrehoztam. Ezen kívül szeretek hirdetési anyagokat összerakni, plakátokat készíteni és szöveget írni, megtervezni a színeket, a betűtípusokat. Szeretem az események szervezését is (anyák napja, Mikulás, ballagások, megnyitók). Annyira sokrétű a munkám, hogy nehezen tudnék egyet kiválasztani.

Zs. M.: Egy nap hány órát dolgozol?

B. V.: Sokáig gyakran napi 16 órákat dolgoztam. 11 órán keresztül voltunk nyitva az indulásnál, reggel héttől este hatig. Egész nap a gyerekekkel voltam, majd utána még leültem intézni az adminisztrációt, a marketinget és a szülőkkel történő kommunikációt.Ez mára már megváltozott: viszonylag kevés időm van a csoportokban lenni, ehelyett inkább a tipikus vezetői feladatokat végzem: találkozom a könyvelőmmel, az együttműködő partnerekkel, rendezvényt szervezek, adminisztrálok, interjúztatok. A munkaidőm ettől viszont még nem igazán lett kevesebb, ezt az interjút is éjszaka gépelem. A mai fejemmel azt gondolom, hogy muszáj magunknak határokat szabni, bármilyen nehéz is. Például nem feltétlen kell válaszolni a szombaton vagy vasárnap, gyakran éjfélkor érkező szülői SMS-ekre, hiszen ez az egyetlen szabadidőm a héten.Gyakran viszont akkor is a bölcsire gondolok, amikor nem dolgozom vagy fizikailag nem vagyok itt. Ezen még alakítanom kell, egy vállalkozónak különösen meg kell tanulnia beosztania a saját idejét, nincs „9-5-ig” nap. Érdemes észben tartani, hogy nincs ideális állapot – mindig lesz valami, ami prioritást élvez, vagy amihez gyakran erőn felül alkalmazkodni kell. Egy vállalkozás esetében nem szabad arra várni, hogy minden tökéletes legyen, hiszen ez egy folyamatosan változó és alakuló dolog.Rendkívül nehéz például a saját helyemre egy igazán megbízható, ambiciózus és precíz helyettest találnom – ez a mai napig nem sikerült, így szeptembertől ez a pozíció családon belül marad.

Zs. M.: Könnyen engedted el a gyerekekkel való foglalkozást a vezetői pozíció érdekében?

B. V.: Nagyon nehezen, talán ez volt a legnehezebb. Nagyfokú bizalmat igényel ez a vezetőtől a kollégák irányába, amit viszonylag hosszú idő kialakítani. Sajnos a négy év alatt akadt olyan eset is, amikor megelőlegeztem a bizalmam, de visszaéltek vele. Egy vezetőnek szerintem azt a legnehezebb megtanulni, hogy vannak olyan feladatok, amit igenis ki lehet és ki is kell szervezni. Különben egyedül nem lehet mindenhol 120 százalékban megfelelni.

Zs. M.: Elsősorban kiknek ajánlanád a Vállalkozó Pedagógusok workshopokat?

B.V.: Olyan ambiciózus fiatal lányoknak-fiúknak, vagy karrierváltás előtt álló nőknek és férfiaknak, akik nyitottak a gyerekekkel való foglalkozás irányába és nem (csak) az állami keretek között képzelik el a pedagógus pályát. Elengedhetetlen egy ilyen jellegű vállalkozás indításához a nagyfokú stressztűrő képesség és az állandó kreativitás, valamint a kitartás és az önmagunkba vetett hit.

Zs. M.: Mi az, amit üzennél a jövő pedagógusainkat, miért válasszák ezt a hivatást?

B. V.: Erre egy idézettel válaszolnék: „Time spent playing with children is never wasted.” A gyerekekkel való közös munka mindig csodálatos. Ha valaki kellőképpen elhivatott, akkor feltölti az, hogy minden nap csoportban, kicsikkel lehet. Nincs annál szebb, mint amikor egy gyermek előtted cseperedik fel és ott lehetsz az első lépéseinél vagy az első szavaknál. Viszont kiemelt hangsúlyt fektetnék arra a jövő pedagógusai helyében, hogy fokozottan figyeljenek magukra: a szerelemmunkákban lehet a leggyorsabban kiégni. Nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy ennek a megelőzése mennyire fontos!

Zs. M.: Mi a mottód?

B. V.: „Work hard in silence. Let your success be your noise.”

További cikkek: