Hahó, hol a szakmai közösség autonómiája? – Interjú Fülöp Kristóf SZFE-s hallgatóval

Fülöp Kristóffal beszélgettem, másodéves színművész, zenés – színész szakirányú hallgatóval, a Színház- és Filmművészeti Egyetem aktuális helyzetéről, ennek előzményeiről, miértjeiről és arról, hogyan tovább. 

VF: Mi volt az események gyújtópontja?

FK: Elkezdődött a felsőoktatási intézmények átalakítása, aminek része az úgynevezett modellváltás. Ez azt jelenti, hogy az egyetemek fenntartója az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) helyett egy öt fős kuratórium által irányított alapítvány lesz.

VF: Ez történt a Corvinus-szal is?

FK: Igen, a Corvinus-nál is ez történt, néhány egyetemnél ez az átalakítás már lezajlott. Idén kerül sor a művészeti egyetemek modellváltásának elindítására. Az SZFE mellett a Magyar Táncművészeti Egyetem, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem és a Magyar Képzőművészeti Egyetem is átalakításra kerül. Erről az érintett intézményeket 2020 első felében értesítették. Az összes egyetem haladékot kért, hiszen szakmai szempontok alapján kevésnek tűnt a tervezett idő a struktúraváltás zökkenőmentes lebonyolítására. Ezt meg is kapta minden egyetem, kivéve az SZFE, nálunk még előrébb is hozták a modellváltást, mint amiről eredetileg értesítettek minket. Azt, hogy az Egyetem 2020. szeptember 1-én kerül alapítványi fenntartásba a sajtóból kellett megtudnunk.

VF: Miért van szükség erre az átalakításra?

FK: Az állam úgy véli, hogy ez egy hatékonyabb működési modell, nyugati példákra hivatkozva. Hosszútávú célja az, hogy idővel az állam ki tudjon lépni az egyetemek finanszírozásából azáltal, hogy a felsőoktatási intézmények közvetlenül becsatornázódnak a gazdaságba, szakmai tevékenységet nyújtva. Ez és a támogatók jelenléte finanszírozná az egyetemeket. Egy ideális világban a modellváltással nem lenne probléma. Azonban itt mindez erőltetetten zajlott le, úgy, hogy az állam, és a kuratórium teljesen figyelmen kívül hagyta az adott intézmény polgárságának véleményét, ezzel megsértve az egyetemi autonómiát.

VF: Tehát kijelenthetjük, hogy alapvetően nem a modellváltás a probléma.

FK: Az a probléma, hogy jelen esetben az egyetem élére kinevezett kuratórium megszűnik csupán fenntartónak lenni, hiszen azt látjuk, hogy bizonyos – az egyetemhez tartozó – jogköröket magukhoz vontak. A szenátust, az egyetem legfőbb döntéshozó szervét számos jogkörétől megfosztották, többek között a szenátus nem választhatja meg az egyetem rektorát, de a rektor jogai is csorbultak. Olyan hatalommal ruházzák fel magukat, ami erősen beleszól az oktatás szabadságába és az egyetemi autonómiába. Ez pedig egyáltalán nem az, ami a kuratórium feladata lenne.

VF: Tudsz mondani konkrét példákat is?

FK: Beleszólhatnak a tanmenetektől kezdve az osztályok indításán át gyakorlatilag bármibe. Mást értünk autonómia alatt mi, mint a kuratórium. Sokszor kihangsúlyozták már, hogy nem értik, mi a problémánk, elvégre a nagy egészet nézve nő az önrendelkezés. Csakhogy ez nem igaz. Mi a szakmai közösséget és az egyetemi polgárságot értjük az SZFE alatt – vezetőkkel, hallgatókkal, tanárokkal és az egyetemi dolgozókkal -, nem azt, hogy van egy kijelölt és a fejünk fölé kihelyezett kuratórium az egyetem élén, ami a saját nézőpontjából autonóm módon rendelkezhet fölöttünk. Hahó, hol a szakmai közösség autonómiája?

VF: Ez már önmagában elég erős disszonancia.

FK: Így van. A törvény megszavazása előtti tüntetések célja az volt, hogy legyen írásos garanciája az autonómia biztosításának, de ezekkel a kérésekkel nem is foglalkozott senki. Tehát a parlamentben megszavazott törvény alapján a kuratórium írhatja meg az egyetem Szervezeti és Működési Rendjét (SzMR), és ők fogalmazhatják meg az Alapító Okiratot. Ez a két dokumentum rendelkezik az egyetem alapvető működéséről. Ezt az egyetem szakmai vezetésével együtt is megalkothatják, de jogukban áll a szakmai párbeszédet teljesen mellőzni. Éltek a jogukkal. Augusztus 27-én egy úgynevezett egyeztetésre hívták az egyetem vezetőségét, amin a Kancellár úrnak átadtak egy három nappal előre dátumozott, már aláírt alapító okiratot és SzMR-t. Ez volt a szakmai párbeszéd.

VF: Ekkor robbant a lőporos hordó.

FK: Eddig a pontig csak a lehetősége volt meg, hogy ezek a jogok, jogkörök sérülni fognak. Bizonyos hangok azt mondták, “rendben, várjunk még, megvan az elvi lehetősége annak, hogy minden úgy menjen tovább, ahogy ezelőtt”. Ezután szerveződött meg az augusztus 31-i tüntetés, és állt föl a szenátus és a vezetőség. Ez volt az utolsó csepp a pohárban, nem maradt több kétely, ezt követően történt meg a spontán egyetemfoglalás.

VF: Valóban ennyire spontán lépés volt ez a részetekről?

FK: Tény, hogy felmerült már korábban, mint egy lehetséges tiltakozási eszköz, sokat beszélgettünk róla. De nem volt megszervezve semmilyen háttérhatalom vagy politikai csoport által, mint ahogy azzal vádolnak minket.

VF: És mégis lett.

FK: Változott a helyzet. Olyan jogok csorbultak, ami cselekvést kívánt.

VF: A jogsérült egyetemek közül miért egyedül az SZFE esete váltott ki ilyen mértékű reakciót? Én legalábbis nem hallottam a Corvinus, vagy a MOME tüntetéseiről…

FK: Egyetemenként változó az átalakítás menete és az autonómia megsértésének mértéke, de egy dolog közös: a jogok sérülése. Mind a két intézményben voltak olyanok, akik nem voltak elégedettek az átalakítással, de tény, hogy olyanok is, akik elfogadták azt. Nálunk gyakorlatilag a hallgatók 100%-a elutasítja az átalakítás mikéntjét, hasonlóan vélekednek az oktatók és munkatársak is.

VF: A közmédia elég fekete-fehéren tárja elénk az SZFE témát. Leginkább olyan szintig lebutítva, hogy SZFE Vs. Vidnyánszky Attila.

FK: Vádolnak minket azzal, hogy nekünk személyes problémánk van Vidnyánszkyval, a kormánnyal, vagy Orbán Viktorral. Megkaptuk azt is, hogy az egész tüntetés-sorozat azért robbant ki, mert nem akarunk tanulni. Pont az ellenkezőjéről van szó. A célunk az egyetemi autonómia helyreállítása azért, hogy tanulhassunk. Nyilván nem segít a helyzeten, hogy Vidnyánszky Attila, kuratóriumi elnök minőségében rendszeresen sértegeti a tanárokat, infantilizálja a hallgatókat és becsmérli az egyetemi közösségünket.

VF: Beszéljünk egy kicsit az egyetemfoglalásról. Meddig akarjátok fenntartani ezt a helyzetet, hogyan működik belülről?

FK: Addig fogjuk fenntartani, amíg a követeléseink nem teljesülnek. Időközben elindult az oktatás egy érdekes, hibrid formában, amit úgy nevezünk: “tanköztársaság”. Ezzel és a “kinti” életünkkel igyekszünk összeegyeztetni az egyetemfoglalással kapcsolatos teendőket.

VF: Hol tart most a folyamat? Tudtommal több kísérletet tettetek arra, hogy a követeléseitek eljussanak a döntéshozókhoz.

FK: Így van, több tüntetést szerveztünk, ott volt a kb. 15 000 fős élőlánc, majd a biciklisek hordták 24 órán keresztül a Magna Charta Universitatum-ot a Parlament elé, tegnap pedig Óriásbábos karnevált szerveztünk közösen a Képzőművészeti Egyetem hallgatóival.

VF: Kaptatok bármilyen reakciót?

FK: Gyakorlatilag semmilyet. Vagyis, de. A kuratórium vádol, fenyegetőzik, diktátumokban kommunikál. A tárgyalásoknak azelőtt lett volna létjogosultsága, hogy a visszadátumozott és aláírt okiratokat átadták. Amíg bizonyos jogköröket nem állítanak vissza, felesleges illúzió egy szakmai alapú, előremutató tárgyalás a kuratóriummal. Ráadásul szeptember 15-én újabb változtatást eszközöltek a Szervezeti és Működési Renden, mondanom sem kell, hogy ismét teljesen egyoldalú döntésről van szó, ráadásul teljesen jogellenes: a kuratórium önrendelkezve kinevezhet kettő, megbízott rektorhelyettest egy évre, akár egyetemi tanári tisztség és szakmai tapasztalat nélkül, és ezek a rektorhelyettesek intézetvezetői pozíciókat is betölthetnek, szakmai döntéseket hozhatnak. Ezzel szeretnék kikerülni a szenátust, akiktől már amúgy is elvették a lényeges jogköröket.

VF: Hogyan reagált a környezetetek?

FK: Rengeteg a támogató, hazai és híres külföldi színészek, szervezetek és egyetemek is szolidaritást vállalnak az SZFE ügyével.

VF: Sokan nem mernének eddig kitartani, tartva a retorziótól.

FK: Pontosan ezért tartom fontosnak, hogy kiálljunk az igazunkért. Amikor a szüleim meghallották a tüntetések hírét, egyből óva intettek: “Nehogy bajod essen, csak ne legyen később ebből gond”. Sokakban ott van a félelem, ami öröklődik tovább, ha nem teszünk ellene. Egy demokratikus rendszerben az embernek nem kellene félni az igazságától, a felvállalt véleményétől.

További cikkek: