Karantén Húsvét – Vedd észre a lehetőséget!

kép forrása: https://fal.444.hu/category/husvet kép forrása: https://fal.444.hu/category/husvet

Nagycsütörtök estéjén leszakadt a körülbelül százéves redőnyünk, sötétség borult házi karantén-szentélyünkre. A templom kárpitja helyett 2000 évvel később nálunk a redőny zsinórja mondta fel a szolgálatot. Valami végérvényesen kettéhasadt. 3 óra sötétség helyett – mivel a lakást elhagyni nemigen tudjuk –, egészen Nagypéntek délutánjáig tartott a kilátástalanság a nagyszobánkban (mígnem megjött a szerelő). Na, elég is lesz a bibliai utalásokból!

A Húsvét nekem kicsit olyan, mint a Karácsony. Nagybetűs, kötelező, valahol unjuk, rokonok, rohanás, vásárlás. Aztán harmadnapos kajakómánkból fel-feltámadva mindig adódik egy-két keresetlen feszkó is.

Idén ez most más lesz. Mindenki tudja. Nem mehetsz kb. sehova. Nemhogy a rokonokhoz, még templomba sem. És én mindennek most örülök. Ez egy lehetőség. Nem a járványt dicsőítem, hanem azt értékelem, hogy végre van időnk feltenni magunknak a kérdést: jelent-e nekünk ez az ünnep mást is a nyuszikon és hímes tojásokon kívül?

1. Nagycsütörtök

Jézus a tanítványaival, barátaival elfogyasztotta utolsó vacsoráját. Idén ő sem, mi sem ülhetünk szeretteink körében. Nincs lehetőség személyesen találkozni, bedobni egy sört, filozofálni világmegváltó témákról. Most érezzük igazán, hogy a digitális világ által nyújtott videós online-meetingek mennyire sivárak.

Hány évtizede engedjük, hogy a kütyük elvegyék a valódi találkozások ízét? A közösségi média egész eredményesen altatgatja bennünk a vágyat a minőségi együtt töltött idő iránt. Megszoktuk már, hogy születésnapon kapunk száz sablonos jókívánságot, egymás után berrennek az értesítések… De talán egy barátunk sem ugrik át.

2. Nagypéntek

A halál is közelebb jött. A sötétség is. Látjuk az elmúlást, és látjuk, hogy milyen sötét zug napi 24-ben a saját kis szobánk. Kijutni a fényre, a természetbe szinte már feltámadás.

3. Nagyszombat

Várakozás, kétségbeesés, tanácstalanság. Vajon most ő koronás vagy sem? Most akkor hordozó vagyok, vagy nem? Mikor telik le a lappangási idő? Vége lesz ennek a karanténnak valaha, vagy már örökre ilyen lesz az életünk?

4. Feltámadás

Akinek nem csak a hímes tojásokról, nyulakról, tojásos-sonkás, kölnis-pálinkás tompa mámorokról szólt ez az ünnep, az ebben a 3 napban sokat ült, állt, térdelt a templomokban. Talán fásultan, talán világmegváltó gondolatokkal éveken keresztül észre sem véve, hogy sokszor a fogyasztás templomává tettük saját istentiszteleteinket is. Pátoszos hangon előadott hosszú prédikációk, emberi okoskodások, megragadtátok-e a lényeget? Segítette-e a sok templomban töltött húsvéti óra abban, hogy ne jussunk ide?

Én valahogy ezt a járványt úgy könyvelem el, hogy tudtuk, hogy lesz. Tudtuk, hogy a klímaváltozásnak lesznek hasonló körülményekkel járó következményei is. Ahhoz képest, azt hiszem, ez még egész ,,emberi”. Én sokkal rosszabbat is el tudnék képzelni. Pestisnek sem pestis. (Mégis kiürült London is, Pest is. Haha.)

Talán a gondviselés vigyáz ránk, és engedi, hogy mindebből tanuljunk, de jó eséllyel azért ne haljunk bele.

A természet nem a mi tulajdonunk. A ketrecbe zárt, majd Húsvét után magára hagyott nyuszi, és az élőlényhez nem méltó körülmények között egész életet leélő – mondhatni programozottan tojásra kényszerített – tyúk nem a mi tulajdonunk. A száz meg száz csodálatos tavaszi virág nyílni tud nélkülünk is. Nekünk van rájuk szükségünk! Ugye most sokkal jobban érezzük?!

Jól sáfárkodtunk a ránk bízott természettel? Hányszor volt szó erről a témáról a sokszor felszínes templomi, családi ünnepléseinken? Pedig most sóvárogva látjuk, hogy EZ A VALÓSÁG. A zöld fű, a fa, a virág, az állatok. Behunytuk a szemünket, mintha nem látnánk, mintha mindez nem a mi dolgunk volna.

Ha nem is mondtunk le 40 napig a húsról, ez az idei böjt mégis igazivá sikeredett. Mindannyian lemondtunk ugyanis valamiről, ebben biztos vagyok. Muszáj volt. És ez befelé fordított, elgondolkodtatott.

Vegyük észre ebben a lehetőséget! Van kilépés, feltámadás a fogyasztói társadalom megásott sírjából, s a mi sötét kis ,,barlangjaink” bejárata elől is idővel csak elhengeríthetjük azt a bazi nagy követ.

Én bízom benne, hogy ez a járvány olyan leckét tanít nekünk, fiataloknak, amit aztán majd egész életünkben jóra fogunk tudni használni. Húsig hatolóan, zsigeri szinten átértékelődik bennünk valami. És ez jó. Ebben látom én egyfajta ,,feltámadás” lehetőségét társadalmi szinten.

Elkényelmesedő nyugati kereszténységünk pedig remélem, kicsit kizökken a megszokásból, és észreveszi, hogy a teremtésvédelem a hit szerves része.

Surrexit Christus, spes mea!

További cikkek: