Kell-e függetleníteni a műalkotást az alkotójától? – Pedofília és szexuális erőszak a világsikerek árnyékában

Getty Images/Connie Aramaki Getty Images/Connie Aramaki

Mostanában történt, egy ragyogó őszi reggelen. Életem Thelmájának üzenetére ébredtem: az Ádám bordája helyett szarkazmusból teremtett szépséges leányzó azon töprengett, hogy vajon függetleníteni lehet-e egy műalkotást az alkotó személyétől, és engem is arra kért, hogy osszam meg szürkeállományom tartalmát vele, már ami a téma szempontjából releváns. Az alábbiakban prezentálom a válaszom.

Tehát, a válasz 42. Csak viccelek, szóval, az én válaszom erre a kérdésre az, hogy igen: lehet, sőt, kell is függetleníteni a műalkotást az alkotójától. Tudom, hogy a kulturális marxizmus ideges természetű harcosainak gyenge idegein hárfázom a hasonló kijelentésekkel, mégis kész vagyok végigjátszani Mike Oldfield Amarokját, és még egyszer kimondom: én a műalkotás művésztől való függetlenítését propagálom.

Hogy miért?

Mert amikor az érettségin művet kellett elemeznem, ott sem ismertették velem, hogy ki fia-borja a szerző, ennek a ténynek egyszerűen nincs jelentősége. A műalkotást önnön valójában kell értelmezni, eltekintve a keletkezési körülményeitől, a szerző édesanyjának a horoszkópjától, vagy a megjelenés évében legnépszerűbb cigaretta márkától – mindegyik hasonló relevanciával bír. Én azt gondolom, hogy csak a papírra írt sorok, a vászonra festett színek, vagy a Soundcloud-ra feltöltött hangok számítanak, ha értékelésre kerülne sor.

A disztingválás művészete

Úgy gondolom, ha elolvasunk egy könyvet, akkor egyszerűen muszáj csak azt a szellemi tápot értékelnünk, amit ténylegesen elfogyasztottunk. Mindenkinek lehet véleménye az író magánéletéről, nevelési elveiről, vagy a kétes szabadidős tevékenységeiről, de az már nem a könyv témájához tartozik.

Évekkel ezelőtt egy heves családi perpatvar alkalmával édesanyám azt találta mondani, hogy szabados erkölcseimet látva én semmit nem tanultam azoktól az emberektől, akiknek a könyveit éjjel-nappal faltam. Vajh mit szólna Nyugat krémje a züllött mentalitásomhoz?! Hát. Vajh mit? Remélem nem kell részleteznem, hogy a Nyugat krémje romlottabb erkölcsökkel operált, mint amire én valaha is képes lennék.

Senki ne higgye, hogy most eddigi gondolataim sárba tiprására készülök, épp ellenkezőleg: nem számít, hogy két csodálatos, szakrális érzelmektől fűtött szerelmes vers megkomponálása között hány genitáliát csodált meg a szerző, egyesével vagy esetleg egyszerre, a szerelmes vers szépségéből ez egy gyűszűnyit sem vesz el.

Igen ám, de ugyanez igaz reciprokában is: azért, mert valaki csodálatos verseket ír mesebeli érzelmekről, az azt jelenti, hogy a való életben is ezt cselekszi? Hát nem, hiába hitte ezt drága édesanyám, a legkevésbé sem. Nyilvánvalóan, ha a könyv mondanivalójába is beékelődnek a szerző kifogásolt attribútumai, akkor jogos a kritika, de ez esetben is a könyv tartalmának mérgezésével van baj – ha Wass Albert jó könyveket írt volna, talán még el is olvasnám őket.

És mi a helyzet a társadalmi felelősségvállalással?

Nos igen, elérkeztünk az elmélkedésem Achilles-sarkához, ahol a legnehezebb egyetértenem a saját gondolataimmal – ez pedig a társadalmi felelősségvállalás aspektusa. A helyzet az, hogy rendkívül fontosnak tartom ezt a tevékenységet. Együttes erővel kiállni egy ügy mellett vagy ellen, az érett, felnőtt társadalmak elengedhetetlen rutinja.

Ha egy művészről kiderül, hogy rendkívül helytelen dolgokkal tölti a szabadidejét, másokat kihasználva, vagy mások kárára, akkor a társadalmi felelősségvállalás a művész szellemi termékeinek bojkottjában nyilvánulhatna meg, mert ez az egyetlen dolog, aminek értelme is van.

Természetesen le lehet állni vitatkozni fűvel-fával, hogy a könyv olvasása vagy a zene meghallgatása nem jelent automatikus, lángoló szerelmet az alkotója iránt, és ezzel nem is lenne baj, viszont ha Roman Polanski vígan éldegél a filmjei után kapott pénzből, mert mindenki figyelmen kívül hagyja a pedofil gyermekmolesztáló aspektust, akkor mi értelme időről időre utcára vonulni és az erőszaktevők ellen tüntetni? Polanskit a legkevésbé sem érdekli, hogy hányan helytelenítik a magatartását, amíg fizetnek a filmjeiért, ezért így csak tomport csinálunk a beszélő szervünkből – ennél még az is jobb lenne, ha csöndbe maradnánk.

A gyermekmolesztálást a bolygón élő emberek 99 százalékával egyetértésben a legmegbocsáthatatlanabb bűnnek tartom, ezért az ettől való eltekintés nagyobb kihívást jelent, mint szemet hunyni bármi más fölött – legyen az droghasználat, promiszkuis magatartás, vagy a hip-hop szenvedélyes szeretete. Töredelmesen bevallom, ettől függetlenül Michael Jacksont a kiemelkedő tehetségek közé sorolom, és a mai napig hallgatom a zenéjét, pedofil vádak ide vagy oda.

Össze-vissza beszélek, mi a konklúzió?

Igen, el kell vonatkoztatni az alkotó személyétől. Valami oknál fogva csodálatos alkotások születhetnek igazán rút lelkivilággal megáldott emberek elméjéből is, és kötelességünk csak azt figyelembe venni. Ráadásul, ha minden műalkotást kidobunk az ablakon, amelynek alkotója nem élt patyolattiszta, feddhetetlen életet, akkor hamarosan csak három barlangrajz marad, melyet csodálhatunk, mint az európai kultúra lenyomata.

Ez a cikk a Szerző álláspontját képviseli. A 20on.hu-n minden fiatal szabadon publikálhat, mesélhet és nyilváníthat véleményt. Írd meg te is a sajátodat az info@20on.hu-ra! A publikálás folyamatáról bővebben ITT olvashatsz.

További cikkek: