„Kell mögém valaki, különben végem” – Olvasói válasz

Az eredeti cikkből több helyen magamra ismertem. Nekem is volt egy ilyen időszakom, amikor hasonló kérdéseket és gondolatokat írtam ki névtelenül – csak én a gyakorikerdesek.hu-ra. Visszaemlékezve az akkori önmagamra, nekem jól esett volna egy válasz, ezért vettem a bátorságot és írtam egy levelet a Névtelen Szerzőnek. A hangnem nem mindenhol barátságos és kedves, de a célom a segítség. Az alábbi sorok kizárólag az én véleményemet tükrözik, nem kőbe vésett tételek. (Ha meg nem tetszik, amúgy sem kell foglalkozni random emberek interneten kapott válaszaival.)

„Minden fiatal életében eljön az a pillanat, amikor véget érnek vidám ifjú napjai és el kell kezdenie önállóan élni. Sokunknak a sok munka és fáradtság után hamar érkezik a siker…”

Hamar érkezik a siker… Hát, figyelj, nem igazán. Fizikából még emlékszünk: P=W*t, azaz a teljesítmény a munka és az idő szorzatával egyenlő. Munkát kell bele tenni folyamatosan, hogy jól teljesíts. Nem akarok vájkálni a magánéletedben, sem megsérteni, de tisztellek, ezért őszinte leszek: szerintem még gyerek vagy. Valamennyire biztosan. Eleve nem definiáltad a siker fogalmát. Summa cum laude diploma? Adott összegű fizetés? Három előléptetés két év alatt? Harminc éves korra saját lakás? Esetleg negyven éves korig házasság és gyerek? Kinek mi a siker? Bővebben ki lehetett volna fejteni a leírását, szerintem.

„…és a legtöbb sikeres és tehetséges embert támogatják a szülei, esetleg a barátai, vagy egy, a tehetségét felfedező neves ember.”

Természetesen. Ezért indult az Apple egy garázsból, ezért fejlesztették az Instagramot munkaidő után késő estig, ezért kezdte az Air B’n’B két matraccal, vagy ezért alapított George Lucas saját stúdiót, mert nem talált senkit, aki bele mert volna fektetni a filmjébe. Eliud Khipchoge – az első ember, aki a legendás 2 órás szintidő alatt teljesítette a maratont – gyerekként napi 50 kilométert biciklizett, hogy tejet áruljon. De ezért javított Osbáth Norbi (Pamkutya Béla) Tesco-s mérlegeket, mielőtt befutott volna, vagy lett fiatalon majdnem öngyilkos egy erdőben Radics Peti.

Már ne is haragudj, ez nekem tömény hiszti. A körülményeket mindig könnyebb okolni, de ezt ki kell nőni, ha haladni akar az ember. Te pedig pont ezt csinálod, ráadásul ez a mondat az önerőből sikeres emberek küzdelmének és munkájának semmibe vétele. Nem is olyan nagy eredmény az övék, mert jó helyre születtek, nekik könnyű volt, ismertek embereket, akik segítettek nekik. Ez a mondat rejtve a következőt tartalmazza: én küzdenék, de sz@r helyre születtem, magányos vagyok, nincsenek kapcsolataim, pedig ma, főleg itthon, az az alapja mindennek. Ez így nagyon nem oké.

„De mi a helyzet azokkal a fiatalokkal, akik bár próbálkoznak az élet minden színterén, próbálkozásaik rendre kudarcba fulladnak, nem érnek el sikert? Őket a legtöbb esetben nem támogatja senki sem.”

Huszonéves vagy. Ez ennek az ideje. Próbálkozni az élet minden színterén. Most teremted meg a karriert, a családot, a stabil baráti kört és a párkapcsolatot. Most alakulnak ki a prioritások. Hogy kinek mi a fontos, mit szeretne az életben. Ezen nem kell aggódnod.

„Én mindössze fél éve kezdtem el az egyetemet, de inkább kudarcokban volt részem, mint sikerekben. Mindösszesen két hónap telt el, és azonnal világossá vált, hogy a szak, amelyre (kísérleti jelleggel) jelentkeztem, nagyon nem nekem való. És jelenleg fogalmam sincs arról, hogy mi legyek, mihez kezdjek az életemmel.”

Ugye most csak viccelsz? Kezdjük ott, hogy lehetőséged van egyetemre járni, ez már hatalmas dolog! Ráadásul kísérleti jelleggel kezdtél el egyet, tehát gondolom több lehetőség is felmerült előtted. Szerinted hányan helyezkednek el később a tanult szakmájukban? (Igen, az egyetemen is gyakorlatilag kitanulsz egy szakmát.) Megsúgom: nem mindenki. Sőt, vállalaton belül is van átképzés. Vagy másodállás. Vagy tíz év után egy teljesen új területen való elhelyezkedés. Édesanyám ötven évesen, egy érettségivel és néhány elavult OKJ-s papírral, tizenévnyi gyári munka után jelentkezett egy tanfolyamra a MÁV-hoz, olyan nyakatekert jogi és műszaki szövegeket tanulni, hogy még nekem, huszonéves friss fejjel is értelmetlen és felfoghatatlan volt. De megcsinálta. Váltani mindig lehet.

Ha meg nem tetszik, és fél év után otthagyod a képzést, akkor szabadon elmehetsz, nem kell visszafizetned az állami támogatást (mert gondolom, államin kezdted, ha önköltséggel mentél volna egyetemre, nem kellene valaki, aki anyagilag is támogasson). Hagyd ott! Passziválj akár egy évet, csinálj gap year-t, menj el dolgozni! Jelentkezz át hasonló képzésre! Húzz be egy Erasmus félévet, vagy csak pár hetet külföldön! Vállalj külföldi munkát, ha mersz, még ha Hollandiában kell is paradicsomot szüretelni – a koronavírus idején azért ne, de egyébként jó opció.

„A családom tagjai, akikkel élek, inkább visszahúznak, mint bármivel is motiválnának. Bármit teszek, önálló életre teljesen képtelennek tartanak, segíteni sem akarnak. A távolabbiak pedig nem tudnak.”

Ismételten mondom, nem szeretnék vájkálni a magánéletedben, de furcsa volt számomra, hogy „családom” helyett „családom tagjai”-ként hivatkozol rájuk, és hozzáteszed, hogy akikkel élsz. Van olyan családtagod, aki nem veled/veletek él? Válásra gyanakszom. Az egész cikk egy mentorért kiált, ebből pedig, ha tippelnem kellene, azt mondanám, az apa él külön. Aki bíztatna, támogatna akár anyagilag is, fejlesztene, mentorálna. Talán a férfiminta – nagybáty, nagyapa, keresztapa, stb. – is kevés lehet körülötted. „Önálló életre teljesen képtelennek tartanak” – ez velem is sokáig így volt, de rá kellett jönnöm, hogy nem zörög az a haraszt, ha nem fújja a szél… Már bocsánat.

„Első diákmunkám alkalmával csúnyán leszerepeltem a feladattal…”

Igen-igen, már emlékszem, láttam a híradóban is, még az adást is megszakították miatta. Nyugi, csak irónia. Komolyan? Konkrétumok nem hangzottak el, csak az, hogy hibáztál. Igen? Nem te vagy az első. A diákmunka attól diákmunka, hogy tapasztalatlan diákok végzik. Nem fizet jól, de keveset is várnak el az embertől, és nincs annyi felelősség sem. Igen, cserébe kirakhatnak hamar. De ez a diákmunka definíciója. Amúgy meg kutyát sétáltatni, füvet nyírni? Polcot pakolni, rendezvénytermet rendezni? Koncert után takarítani fesztiválon? Mosogatni? Ha más nem, ezeket is be lehet vállalni. Sok hibalehetőség nincs ezekben. Csak helyezd el valahol magad a hierarchiában! Ha alulra, akkor alulra, de ha nem vagy rajta a létrán, nem tudsz feljutni a csúcsára! Anyukám például házakhoz járt takarítani egy időben, még a gyári munka előtt – bár nem diákmunka volt, az igaz.

Egy rokonom agrármérnökként végzett. Évekig nem talált munkát a végzettségével. Otthon lakott a szüleivel. Teljesen haszontalannak és feleslegesnek érezte magát, depressziós is lett, úgy érezte, hogy csak kolonc maradt a szülei nyakán. Szinte minden helységet felújított már, csak hogy ne érezze magát feleslegesnek. Csempebolti eladó volt, amikor talált egy ígéretes állást, ahová végül felvették. Most, évekkel később, 500 000 forint felett keres, céges autója van, stb. Jelenleg ő van alkupozícióban, mert jó szakember, és nem akarja elengedni a cég. (Nem ő lesz a következő Szabó Péter, az ő életében is vannak akadályok: válás, függőség, depresszió. De életének ez a szelete, úgy néz ki, jól végződött).

„…de megnyugtatást nem kaptam senkitől, és azóta akármibe is próbálok belevágni, sikertelenül végződik.”

Már megint a körülmények okolása: senki sincs, aki megnyugtatna! Nekem furcsán úgy tűnik, hogy kijelöltél egy fix alkalmat, a diákmunkát, ahonnan kezdődött a rossz széria – mintha a balszerencsének is burkoltan a diákmunka lenne az oka.

„Pedig mindig teljes erőbedobással küzdök, szívvel-lélekkel vágok bele a dolgokba. Akkor miért is nem sikerül?”

Igen, igen. Tényleg ne haragudj, de az eddigi felvezetés után kifogásolom magamban, hogy teljes erőbedobással vágnál bele a dolgokba. Konkrétumokat nem írtál, így nem tudjuk meg, mik azok a dolgok. Vállalkozás? Edzés? Diéta? Tanfolyam? Könyv? Rendszeres tanulás? Nyelvtanulás? Érdemes lett volna átnézni ezeket a dolgokat, és kielemezni, miért nem sikerülnek sorozatban. Mert valami biztosan nem stimmel. Ha egy problémánál sehogy sem jön ki a várt végeredmény, el kell gondolkodni, hogy a képlet a hibás. Egyébként általában jellemző, hogy kezdeti motiváció után kedvét veszti az ember. Ebből a szempontból nem vagy különleges. Ez mindannyiunkra igaz.

„Talán, mert úgy soha nem lehet elérni a céljaidat, ha az egész világ ellened van. Mert anyagi támogatást nem kapsz senkitől, nem motivál senki, lelkileg és fizikailag gyenge, bátortalan és önbizalomhiányos vagy.”

Az jó, ha vannak céljaid. De ezekről is kevés szó esett, pedig érdemes lett volna. Az egész világ nincs ellened, ne aggódj ezen, az egész világ alapvetően magasról lesz@r mindenkit. Az, hogy így érzed, lehet depresszióba hajló pesszimizmus, ebben az esetben pedig javaslom a pszichológus segítségét. Negatív önképet adtál az utolsó mondatban, így én ezt most kibontom.

  • Anyagi támogatást nem kapsz senkitől. Nővérem születése utáni karácsonykor egy zsák krumpli volt csak otthon, apám pedig azon a télen a kertből vágta ki a fákat, hogy legyen mivel fűteni azt a két szobát, ami már elkészült (az egyiken nem volt ablak, csak egy fémlemez). A kályhából a szüleim rendszeresen összegyűjtötték a salakot, és azzal pótolták ki a sódert és cementet, így öntöttek betontéglákat, egyesével. Apám egy ízben ásott egy gödröt a kert végében és válykot vert, mert mást nem tudtak megfizetni az építkezéshez. Abból épült fel a harmadik szoba. Lassan harminc év eltelt, azalatt felépítettek egy teljesen összkomfortos családi házat, van autójuk, rendezett kertjük. Igen, a hitelből még van pár millió hátra. De már kint vannak lassan. Mindkét gyereküknek megadták a boldog gyerekkort és a lehetőséget, hogy egyetemen tanulhassanak. Ha nagyon akar az ember, akkor megy, tesz a céljaiért, és csinálja magától. Vérplazmaadás engem is húzott már ki a sz@rból. Ha egyetemen vagy, esélyes, hogy van a közelben plazmacentrum. Ha alkalmas vagy, csináld, de csak ésszel (sok folyadék, fehérje, pihenés). Kezdetnek nem lesz az rossz.
  • Nem motivál senki. A motiváció csak egy személytől függ: saját magadtól. Amíg kívülről várod, addig nem törsz ki ebből a spirálból. Szerintem neked még nem jött el az a pont, hogy eleged legyen az addigi életedből, az asztalra csapj, és azt mondd, hogy „márpedig ott b@szódjon az meg összes, ahol van, nekem ebből elég volt, ennyi volt, nekem nem ilyen élet kell, nem akarok így élni!” – és akkor beindítod az életed. Mindegy, mit, mindegy, milyen sz@rul, de csinálod. Mindegy merre, csak legyen iránya az életednek. Elsőre úgyis a tehetségtelenségedből és a tapasztalatlanságodból töketlenkeded össze a dolgaidat. Aztán majd idővel jobb lesz. A káosz adott egyedül, a rendet teremteni kell.
  • Lelkileg gyenge. Tényleg javaslom a pszichológust, legrosszabb esetben azt mondja, hogy egészséges vagy, és dumáltatok egy jót. Ellenkező esetben pedig a legjobb helyen leszel. Ha diák vagy, tudsz menni az egyetemen is ingyen vagy kedvezményesen mentálhigiénés tanácsadásra. Én is voltam, miután beláttam, hogy pofán törölt az életem első problémája, ami meghaladta a képességeimet. Több hónapnyi stresszt, nyomást és depressziót spóroltam volna meg, ha hamarabb teszem!
  • Fizikailag gyenge. 18 éves korod után ez is azon dolgok közé tartozik, amik rajtad múlnak. Úgy gondolom, hogy nincs testi betegséged vagy fogyatékosságod, mert akkor abban a nagyon negatív mondatban felsoroltad volna a terheid között azt is. Ha tévedek, és van, akkor pedig kérj tanácsot és segítséget! Legyen ez a motivációd! Egyébként meg: sportolj! Eddz! Az internet korában ne okozzon gondot az étrend- és életmódtanácsadó anyagok beszerzése! Fegyencedzés, Sárga Kapszula, Önerőből (könyvek kezdőknek), de rengeteg applikáció és Youtube videó is van. Ráadásul az egyetemeken, kollégiumokban – vagy azok közelében – általában van konditerem. Rengeteg street workout park van, szabadtéri futópálya (általában egyetemek körül). Még akár személyi edző, ha belefér a keretbe. Vagy egy évfolyamtárs, aki edz. Mész, beszélgetsz, kérdezel, futsz, fekvőzöl. Ne ijedj meg, sz@r leszel benne. Hát honnan értenél hozzá, ha nem csináltad soha? Azért csinálod, hogy menjen. Mert fejlődni akarsz benne. A sport önbizalmat és kitartást ad, meg talán párkapcsolatot is segít összehozni. Életem első futással töltött reggelén, 110 kilósan, egy kört bírtam csak megtenni. A többit gyalogoltam. És nem érdekelt, ki látott, hogy mit szólt hozzá, mert magamért tettem (facsarósra izzadtam a pólómat egyébként, de valahol muszáj volt elkezdeni).
  • Bátortalan és önbizalomhiányos. Újabb érv, hogy keress fel egy pszichológust vagy coach-ot. Ha ennek tudatában vagy, az már jó, tisztában vagy a problémával. De a cikk eddigi menetéből ez is lehet kifogás még: „Nem megyek le a konditerembe, mert bátortalan vagyok.”

„Bár terveid vannak, azokat senkivel sem tudod megosztani, mert nem érti meg senki sem. Senki nincs, aki irányt mutasson neked. Sem párkapcsolatod nincs, sem a rokonaid nem értenek téged, és nem akarnak, vagy nem tudnak segíteni. Senki nincs, aki lökést adhatna, hogy szállhass, és ha véletlen zuhanni kezdenél, elkapna. Hát miért is akarnál élni a megszámlálhatatlan kudarcok után?!”
Nagyon végletesen fogalmazol, ami nekem kamaszgondolkodást sugall. Ha komolyan gondoltad ezt a „minek éljek?” dolgot, akkor sürgősen pszichológus! Lelkisegély vonalat is ajánlom, ott meg lehet beszélni az ilyesmit. Meg kell! Összességében a cikk is egy segélykérés, bár vannak hiszti elemei – már bocsánat, de hisztinek tűnik nekem. A reakciómmal a segítség a célom, ha nem tetszik a hangnem, sajnálom, de egy valódi mentornak sem az a dolga, hogy azt adja, amit szeretnél, hanem amire szükséged van. Nem tudom, mire van szükséged, ne érts félre. Én csak egy olyan választ adok most, aminek én is örültem volna néhány éve, amikor hasonló életszakaszban voltam.

„Egy mentort akarok magamnak. Egy olyan embert, akinek nyugodt körülmények között, teljes diszkrécióval bármilyen tervemet megoszthatom, és ő foglalkozik velem. Aki tanácsokkal lát el, és anyagilag is támogat, hogy végigvigyem az utam, amíg el nem érem a célomat, hogy utána elengedjen, és önállóan is meg tudjam már csinálni, amit korábban nem. Mindemellett motivál is, és támaszkodhatok rá, ha valami nem sikerül.”

Felnézel rá, foglalkozik veled, nyugalmat ad, megbízol benne, tanácsokat ad, motivál, anyagilag támogat, végül elenged, útnak indít. Leírtad az apa szerepét egy gyerek életében. Emiatt gondolom, hogy ez lehet nálad a probléma oka, de ez csak egy tipp.

„De mit is nyújthatnék cserébe ennek a hatalmas embernek, akinél a legfontosabb az, hogy megbízható legyen, és ne verjen át soha? Van, amikor a világ végére is képes lennék elmenni egy ilyen emberért. De vajon tényleg ez kell a sikertelenebbeknek? Tényleg ez lenne a jó megoldás? És segítség ez az embereknek?”

Kérdésekkel zártad a cikket. Mentor kell neked, de nem vagy benne biztos? Bizonytalansággal vagy tele. Ez fakadhat az életkorodból is, illetve az élethelyzetedből. Másrészt szerintem abból is, hogy még nem vagy „kész felnőtt”, még valamennyire kamasz vagy és gyerek. Amíg más emberek életével foglalkozol, hogy nekik mennyivel könnyebb, jobb, vagy több, addig értékes időt és energiát pazarolsz el, amivel a saját életed építhetnéd.

Végezetül: sosem tudhatod, hogy egy-egy negatív esemény, vagy pediódus milyen lehetőségeket nyit meg előtted. Egy ismerősöm a válása aláírásának napján ment el egy házibuliba, hogy a sárga földig leigya magát. Ott ismerkedett meg a második feleségével, aki két gyönyörű gyerekkel ajándékozta meg pár év múlva.

Két évvel ezelőtt áttétet diagnosztizáltak apámnál, és akkor tényleg úgy éreztem, mintha kihúzták volna alólam a szőnyeget. (Igaz, egy hónapra rá kiderült, hogy csak annak látszott az MR-en, és valójában gyógyítható volt a dolog.) De most már látom, hogy nekem kellett az a pofon, hogy kimozdítson az addigi vegetálásomból, juttasson még mélyebbre, így hamarabb értem el a gödör alját, ahol rátaláltam arra az erőre, amivel végül leszámolhattam a jó tízévnyi függőségemmel és pár belső démonommal; végre elkezdhettem dolgozni magamon. Furcsa leírnom, de most már végső soron hálás vagyok annak a betegségnek.

Az jó, hogy kiírtad, most szerintem valamennyire könnyebb lett neked. Én régen a gyakorikerdesek.hu-t használtam, ott írtam ki hasonló tartalmú és terjedelmű szövegeket. Megkaptam én is, hogy kamaszgondolkodásom van. Ott akkor felháborított. Ma már belátom, hogy igaza volt a névtelen válaszolónak.

Nem kedves a hangnem mindenhol, de remélem tudtam vele segíteni. Ilyen korszakon én is átmentem már, nekem jól jött volna akkor egy ilyen hangvételű válasz. Minden jót az életben és sok sikert!

Menni fog, csak csináld!

További cikkek: