Közhangulatjavító program – 2. rész

A sorozat előző részében azzal foglalkoztam, hogy miért vagyunk mi, magyarok ennyire pesszimisták, ez honnan gyökerezhet, és mit tudnánk tenni ellene. Most arról fogok írni, hogy egy teljesen átlagos napon hol vannak azok az apró kis pillanatok és mozzanatok, ahol lenne lehetőségünk tenni azért, hogy javuljon az általános közhangulat.

Közlekedés közben

Amikor felszállunk egy közlekedési járműre, és most tegyük fel, hogy csak az első ajtón lehet felszállni, vajon hány ember köszön a vezetőnek? Tapasztalataim szerint elenyészően kevés ember teszi ezt meg, mert “úgyse hallja meg, felesleges, tök ciki, csak az öregek köszönnek”. Nos képzeljétek el, én néha szoktam nekik köszönni (igaz, ezt leginkább a buszon és trolin lehet megtenni, mert a villamoson és a metrón elég nehéz lenne – ezt belátom) és 10-ből 8-an visszaköszönnek sőt, valaki rám is mosolyog. Máris jobb kedvvel teszem meg azt a 12 perces busz utat, mert már csak az is jó érzés, hogy valakinek megadtam a tiszteletet. Ki tudja, lehet pont rossz napja van, vagy bosszankodik a dugó miatt, de egy kis kedvesség pár másodperc erejéig kizökkenti ebből. 

Aztán, miközben utazom, szeretem megfigyelni az embereket és azt veszem észre, hogy a legtöbben elzárkóznak. Bambulnak kifelé az ablakon, telefont nyomkodnak, zenét hallgatnak, de csak nagyon kevesen vannak azok, akik tényleg jelen vannak. Nem nézünk egymásra, nem találkoznak a tekintetek, nem vagyunk kíváncsiak a másikra. Mindenki el van foglalva a saját kis világával, gondolataival. Tudom, nem vagyunk egyformák és tudom, hogy az online világ mindig sokkal izgalmasabb, de tényleg nem vagy kíváncsi az arcokra, akikkel együtt utazol? Csak én lennék ennyire elvetemült, hogy olykor-olykor belenézek egy vadidegen szemébe, aki velem szemben ül? 

Vásárlás közben

Biztos, hogy sokunk megfordul valamilyen boltban, ha nem is minden nap, de tegyük fel minden másnap. Beugrunk reggeliért a pékségbe, vagy délután a kisboltba, vagy éppen munka után megejtünk egy nagyobb bevásárlást. Az, hogy hogyan viselkedünk az ottani eladókkal vagy pénztárosokkal, az mindig minket fog minősíteni, legyen akármennyire rossz napunk, legyünk akármennyire fáradtak, vagy akármennyire is sietünk. Egyik tényező sem jogosít fel minket arra, hogy bunkók legyünk. Mikor elegyedtél szóba utoljára egy pénztáros dolgozóval, vagy a kiszolgálóval a pékségben? Megannyi lehetőségünk van, hogy nyissunk valaki felé egy ilyen helyen. Ha nem vagy egy kreatív típus, megkérdezheted tőle, hogy sok van még a napból, milyen eddig a napja vagy mit ajánl, mi a legfinomabb.

Persze nem mondom azt, hogy mindenki vevő a “small talk”-okra, vagyis a rövid csevejekre, de itt is csak saját tapasztalatot tudok felhozni, hogy a többség örül neki, ha valaki érdeklődik irántuk, megnevetteti őket, vagy csak szép napot / jó munkát kíván nekik elköszönéskor. Olyan, mintha ezzel is éreztetnénk velük, hogy emberszámba vesszük őket, jelen vagyunk a pillanatban és nem csak a sokadik pénztáros “robot”, aki kiszolgál minket.

Postán, hivatalban

Gyanítom, hogy az előbb említett két helyre, senki nem jókedvéből vagy kedvtelésből megy, hanem muszájból. Ez már önmagában is rányomja a bélyeget a hangulatunkra az ott töltött idő alatt, nem is beszélve a hivatali dolgozókkal kapcsolatos sztereotípiákról. Jó, oké, nagyon vegyes a felhozatal, mert tényleg mindenféle ügyintézővel találkozhat az ember, de képzeljétek, a legjobbfej ügyintézőkkel tök átlagos postákon találkoztam. Állítom, hogy megérzik ki milyen attitűddel állít oda eléjük és ők is azt fogják neked visszaadni. 

Történt egyszer, hogy a postán a hölgy levélfeladás után, sorsjegyet szeretett volna nekem eladni. Nem terveztem venni aznap, így udvariasan elutasítottam, de ő csak annyit mondott, hogy a héten lesz péntek 13-a, mindenképpen menjek vissza hozzá mert esküszik, hogy nyerő sorsjegyet fog nekem eladni. Még számot sem kell kérnem, csak menjek egyből az ablakához. Kissé úgy beszélt, mint egy boszorkány és mivel szórakoztatott a dolog, megígértem neki, hogy jól van, visszamegyek pénteken. Elmentem, megvettem, lekapartam és nyertem – az volt a legnagyobb összeg, amit valaha kaparóson nyertem. (Az a nő tudott valamit…)

Szerintem senki nem születik besavanyodott, hivatali ügyintézőnek, mogorva pénztárosnak vagy rosszkedvű buszsofőrnek. Az évek alatt, viszont annyi negativitással találkoztak, akár az vevőktől / ügyfelektől, akár a munkaadójuktól, hogy sokan ilyenné váltak. Egy kis kedvesség, türelem vagy pár jó szó nem kerül semmibe, nekik viszont feldobhatja az egész napjukat.

Mini kihívás:

Köszönj a buszsofőrnek! Kívánj jó munkát és szép napot a pénztárosnak! Mosolyogj rá egy ügyintézőre! Válassz egyet, vagy teljesítsd az összeset és figyeld meg, mi lesz a reakciójuk!

További cikkek: