Közhangulatjavító program – 4. rész

Elérkezett a cikksorozatom 4. és egyben befejező része, ahol egy-két újabb lehetőségett mutatok be arra, hogy jobban érezzük magunkat a környezetünkben.

A korábbiakban volt már szó arról, hogy köszönjünk-e a buszsofőrnek, merjünk-e mosolyogni csak úgy, vagy hogy honnan ered a magyaroknál ez a pesszimista világnézet. Most szűkítsük egy kicsit a fókuszt, és nézzük meg a helyet, ahol lakunk és a szomszédainkat.

Szomszédaink

Vajon hány fiatal él úgy, hogy fogalma sincs arról, valójában kik is a szomszédai? Gyanítom, hogy elég sok. Érdekes, mert engem ez régebben nem zavart különösebben. Sok helyen laktam, és sokszor költöztem, és a legtöbb helyen azt sem tudtam, hogy egyáltalán lakik-e valaki a szomszédban. Ám a legutóbbi lakhelyváltásomkor fejembe vettem, hogy nem leszek én a titokzatos lány a házból, akit senki nem ismer. Igenis megismerkedem a szomszédaimmal, és nem leszek félénk átmenni és bemutatkozni nekik. Láss csodát, nem harapták le a fejem, sőt örültek nekem, és  sikerült jó kapcsolatot kialakítani velük. Miért nem tettem meg ezt a korábbi lakhelyeimnél? Talán mert a fiatalok körében, a közvélemény úgy tartja, hogy az olyan fura, meg ki csinál ilyet? Tök bizarr az egész, most mit kell mondani? Jójó értem én, kellemetlen új szitu, de mit veszíthetsz? Az ő szempontjukból nézve, szerintem már önmagában a gesztus is pozitív, hogy valaki, aki melléd költözött átjött és bemutatkozott, ha már egy házban fogtok élni.

Hozzuk vissza a személyes ismerkedést

Csak én gondolom azt, hogy a személyes találkozóknak mindig van valami varázsuk? Az internet térhódításával, és a mindenféle randi appokkal, mára már szinte kiment a divatból a személyes ismerkedés. Így ha valaki közeledni próbál feléd személyesen, például teszem azt egy plázában, vagy egy buszmegállóban, az már egyből bizarrnak hat, és inkább menekülünk előle, mert az illető furcsa. Pedig lehet hogy teljesen jámbor szándékai voltak irányunkba. 

Nem mondom, hogy álljunk szóba boldog-boldogtalannal, de néha merjunk szóba elegyedni egy szimpatikus (ez azért fontos), kedves idegennel. Sosem tudhatjuk mi sül ki belőle, vagy kihez van szerencsénk. Merjünk nyitni az emberek felé, őszinte kíváncsisággal, mert egy személyes gesztusnak mindig is több értéke lesz egy chat beszélgetésnél. 

Összegezve

Őszintén remélem, hogy a sorozatban olvasottak segítettek, hacsak egy kicsit is abban, hogy jobban érezd magad a környezetedben, és nyitottabb legyél a világra. Tudom, hogy mindenkinek van jobb és rosszabb napja és, hogy mindenféle ember szaladgál odakint. Egyáltalán nincs garancia arra, hogy ezek a tanácsok mindenkinél működnek, vagy pozitívan fognak elsülni. De muszáj megtenni az első lépést afelé, hogy picit jobban odafigyeljünk egymásra, hogy kimozduljunk a saját kis komfortzónánkból. Minél többen negatívak annál több negatív ember lesz, és minél többen pozitívak, annál több pozitív. A járvány miatt már így is zárkózottabbak lettünk, mint általában. Ne folytassuk ezt a tendenciát.

Útravalónak

Hacsak két mondattal kéne összefoglalnom azt, amit leírtam a sorozatban, akkor talán ez lenne az: 

Egy kedves szó, a tisztelet megadása, vagy egy kis odafigyelés a másik emberre, nem kerül az égvilágon semmiben, mégis hatalmas értékkel bír. Sose becsüld alá az erejüket! 

De ha nem hiszel ebben, akkor menj és próbáld ki magad.

További cikkek: