Krakkóba mentem, láttam, megszerettem – Pénztárcabarát európai városlátogatások II. rész

A nyár végére az egyik ismerősöm elhívott Varsóba, és épp amikor terveztem az oda fele utat, kaptam egy kifogástalan tippet, hogy kössem össze a kellemeset hasznossal, és ejtsem útba Krakkót is. Krakkóban az a jó, hogy sok meglepetést és izgalmas programokat ígér mindenkinek, aki jól szeretné érezni magát. Egy kisebb újratervezés során két és félnapos látogatást sikerült beiktatnom, amit egyáltalán nem bántam meg. Íme, egy tömör beszámoló Lengyelország egyik legszebben tündöklő és legismertebb középkori városáról, ahol a múlt és a jelen szorosan összekapcsolódik, és ahol zakatol a kulturális- és egyetemi élet.  

Szinte minden egy helyen van

Krakkó dúskál a történelmi emlékekben, egyik pozitívuma, hogy a főbb látnivalók egy körzeten belül vannak, ezért nem kell a várost többször több irányban átutazni, ha fel akarjuk fedezni őket. A gyalog is könnyen bejárható, nem túl nagy, nem túl kicsi város pont ideális turistaszemszögből: csupán el kell jutnunk az óvárosba, azon belül pedig a Főtérhez (Rynek Główny), ahonnan minden érdekesség csupán egy karnyújtásnyira található tőlünk. Ilyen például a Posztócsarnok (Sukiennice), a Mária-templom és a régi városháza tornya, amiket megcsodálva további lehetőségek tárulnak elénk:

  • Rengeteg – akár interaktív kiállítással is rendelkező – múzeum ( Rynek Underground) és csodálatos templomok (pl. Szent Péter és Pál templom)
  • Királyi palota és székesegyház a Wavel-dombnál (a katedrálist kihagyni vétek)
  • Viasz múzeumok (az egyik a Főtérnél van, amelyben a lengyel hírességeket ismerhetjük meg)
  • Üveglabirintus (egy kis szórakozás sosem árt)

Ami még a közelben van, és érdemes lehet megnézni

  • Juliusz Słowacki Színház (Főtértől 5 perc séta)
  • Bagel (lyukas zsemle) múzeum (Főtértől 10 perc séta)
  • Visztula (Főtértől 10 perc séta)
  • Kazimierz, a zsidó negyed – Érdekessége, hogy a Steven Spielberg által forgatott Schindler listája című filmben számos jelenet itt készült (Főtértől 15 perc séta)
  • Galeria Krakowska (Főtértől 15 perc séta)
  • Acél figurák múzeuma – Különböző hírességek (pl. Michael Jackson) és fiktív karakterek (pl. Amerika Kapitány, Chewbacca)

Utazás, szállás és egyebek

Mindegyik tömegközlekedési forma biztosít közvetlen járatot Budapestről Krakkóba. Vonattal kb. 8 és fél óra, de repülővel egy kicsit több mint 1 óra utazással kell számolni. Szállást illetően nekem a Résidence Tournet-re esett a választásom a kiváló elhelyezkedése miatt. Nem volt ugyan olcsó (6630 Ft fő/éj), de úgy gondolom, megérte kicsivel többet rááldozni, ha cserébe minden fontosabb helyszín maximum 15-20 perc sétára volt. Plusz egy svédasztalos reggeli is benne volt az árban.

Néhány tudnivaló

  • A múzeumok belépődíja általában 15 és 30 zloty között mozog (látogatás céljából érdemes figyelembe venni, hogy hétfőn és olykor kedden is zárva tartanak)
  • Lehetőség van elektromos rollereket bérelni (mobil applikáción keresztül)
  • A bolti áraknál átlagban 20 százalékkal többel kell számolni az itthoniakhoz képest (drágább, mint a legtöbb lengyel város)

Szumma szummárum

Nem kellett sok idő, hogy belássam: Krakkó az a hely, ahol szívesen laknék akár hosszútávon is. Egy kellemes hangulatú, régi stílusát nagy becsben tartó ékszerdoboz, ahol sok mindent meg lehet ismerni a lengyelekről és a múltjukról. Zárásképpen csak annyit mondhatok, mint amit Arnold Schwarzenegger a Terminátor 2-ben: „Még visszajövök!”

További cikkek: