„Látszólag egymást keressük, mégsem találunk egymásra soha. Miért?”

A napokban hallgattam egy podcastot, amiben három nagyjából velem egykorú srác beszélgetett a szerelemről, szexualitásról és a párkeresésről. Ugyanazt a tipikus történetet mesélték el az első kapcsolataikról, amit én magam is átéltem: évekig működött a dolog, majd hirtelen úgy érezték, nekik még élni kell. Hát jó, oké. Ritkán tartanak sírig az első szerelmek. Amiért billentyűzetet ragadtam, az nem más, mint a podcast folytatása.

A párkeresés kritériumai… és az a valami

Arról beszéltek, hogy milyen lányt keresnek, kit tudnak elképzelni maguk mellé. A belsőnél maradva mind ugyanazt írták le: legyen ambiciózus, céltudatos, találékony, álljon meg a saját lábán, legyen közös érdeklődési kör, tudjon értelmesen beszélni, értse a vicceket. Fontos szerintük legalábbis , hogy a két fél hasonló anyagi háttérrel rendelkezzen, és legyenek nagyjából hasonló intelligenciaszinttel megáldva.

Mindezzel még nem is lenne probléma, hiszen én is hasonló elvek alapján veszem számításba a jelölteket, de ami ezután jött, attól egyenesen égnek állt a hajam. Mindannyian azt állították, hogy nem szeretnek randizni, mert nem látják sok értelmét. Ha el is mennek valahova, általában nem veszik komolyan, vagy ha elmennek és még jó is a randi, nem valószínű a folytatás, ha nem érzik, hogy meglenne benne az a valami.

Hogymiatökömvan?

Már bocsánat a kirohanásért, de tényleg. Ki az, akit megfogott a másik 1-2 óra alatt? Ki az, akiben nem volt kérdés, hogy ő az, megvan, vele akarok lenni? Életem jelenlegi periódusa 22 évesen arról szól, hogy nagyon sok embert ismerek meg, így a következő sorok az eddig megismert emberek alapján észrevett tanulságot tükrözik.

Én és a párkeresés

Társasági embernek tartom magam, aki időnként szeret elvonulni a saját magányába is, befelé figyelve épülni. A baráti társaságom lány tagjai mind magamat is beleértve , a fent leírt kritériumoknak tökéletesen megfelelnek: mind értelmesek, dolgoznak, céltudatosak, ambiciózusak, bármiről tudunk órákig komolyan beszélni. Szeretünk bulizni, szórakozni, táncolni, tudunk gyerekek lenni, emellett vonzó, fiatal, csinos, szingli nők vagyunk.

Nem, nem vagyok beképzelt, de tisztában vagyok magammal és a barátaimmal is. Persze, lehetnék feszesebb, meg lehetne kevesebb narancsbőröm, izmosabb combom, de én remekül érzem magam a bőrömben. Szóval, adott a mi társaságunk (és hiszem, hogy nem csak mi járunk ebben a cipőben), és adott a már említett férfi trió. Látszólag egymást keressük, mégsem találunk egymásra soha. De miért?

Hol kellene nekem ma fiatalként ismerkednem?

A Tinderen, ahol az emberek 80 százaléka nem úgy néz ki a valóságban, mint a képen, és ha esetleg mégis passzolunk, akkor nagy valószínűséggel egészen más okból vagyunk fent az applikáción? Bulikban, ahol a srácok csak az egyéjszakás lányokra vadásznak? Tömegközlekedésen, ahol nem mernek leszólítani? Járjak autóval, hátha ledudálnak valahol?

És a másik nagy kérdés, ami foglalkoztat: miért féltek a kapcsolatoktól? Az olvasókhoz szólok most: miért féltek elköteleződni? Miért féltek nyitni? Miért féltek kimondani, hogy ez egy kapcsolat, és ha egy kapcsolatért dolgozni kell, akkor miért nem akartok? Miért fuccsolnak be a kapcsolatok 2-3 év után? Utána miért nem tudjátok megoldani a problémákat? Miért hiszitek azt, hogy egy új emberrel nem ugyan ott fogtok kilyukadni?

Kérlek, osszátok meg velem kommentben, hogy ti hogyan látjátok a párkeresés pöcegödrét, szerintetek merre a kiút!

További cikkek: