Lisszabon – A város, aminek lakóit a szívembe zártam

A portugál főváros színes forgatag. Első látásra kulturális sokként ért, de annyira a szívemhez nőtt, hogy mindenképpen szeretnék még visszatérni.  Ha fel akarod fedezni Európát, akkor Lisszabon mindenképpen szerepeljen az úticéljaid között! Megosztom veletek néhány élményemet, remélve, hogy meghozom a kedveteket egy portugál úthoz.

Önzetlenül segítenek egymásnak

Az első portugál emberekkel kapcsolatos élményünk akkor ért minket, amikor éppen az aluljáróban próbáltuk kitalálni, hogyan juthatunk be a metróba. Odalépett hozzánk egy idős férfi, aki nyelvtudás híján mutogatással magyarázott. Ezek után már nem volt meglepő, hogy a metróban legsűrűbben elhelyezett plakát éppen arra hívja fel az utasok figyelmét, hogy legyenek tekintettel utastársaikra.

A kedvenc pékségünkben többször is tanúi voltunk annak, hogy megterítenek egy hajléktalan férfinek. Kapott reggelit, kávét és frissen facsart narancslevet is. Azt sem hagyhatom említés nélkül, hogy a férfiak, a kisgyerekektől az idősekig, mindig előre engedik a nőket, a villamoson pedig átadják a helyüket a fiatalok azoknak, akiknek szükségük van rá. 

A közösség fontos

A második dolog, amit észrevettünk – tekintve, hogy az első utunk a reptérről egyenesen egy pékségbe vezetett – az, hogy hiába vannak asztalok, a lisszaboniak a pultnál reggeliznek. Elfogyasztják a hihetetlenül finom kávéjukat és reggelijüket, közben pedig keresztben beszélgetnek egymás feje fölött (előtt, mögött), szóba elegyednek a pultossal. Nem is találkoztunk olyan emberrel, aki a reggeli kávé előtt késsel támadt volna arra, aki hozzá akar szólni. Nem csak reggel, hanem este is virágzik a lisszaboni közösségi élet. Az éttermekből kihallatszik a fado, a bejáratnál idősek és fiatalok beszélgetnek sörrel a kezükben.

Nem szívbajosak

Annyira el voltam foglalva a bámészkodással, hogy éppen leléptem volna az úttestre, ha édesanyám nem húz vissza. Meg is kaptam a fejmosást, majd abban a pillanatban rajtunk kívül minden gyalogos átsétált a piros lámpán. Sőt, egy következő zebránál az ott tartózkodó autós is megállt, hogy átengedje a gyalogosokat, hiába mutatott neki zöldet a lámpa, az azt követő gyalogátkelőnél pedig egy rendőr tette ugyanezt. Effajta „lazasággal” nem csak a gyalogos átkelőhelyeken találkoztunk. Egy sofőr be szeretett volna hajtani az általa vezetett busszal a megállóba, de nem tudott, mert ott parkolt egy autó. A fél perces várakozást egy percnyi dudálás követte, mire az autós hajlandó volt pár méterrel odébbállni.

Tisztelettel bánnak egymással és vendégeikkel

Homoszexuális párok sétálgattak az utcán kézen fogva, mert fel merték vállalni érzéseiket. Lisszabon igazi színes forgatag: ahány ember, szinte annyiféle származás, akik békében élnek egymás mellett. Többször megköszönnek mindent, azután is, ha mi megköszöntük. A szállásadónk már reggel, felkelés után figyelmeztetett minket, hogy vigyünk magunkkal esernyőt, majd minden este megkérdezte, hogy milyen napunk volt. Hab a tortán, hogy a távozáskor megkért minket, hogy ha esetleg kritika fogalmazódott volna meg bennünk, azt mondjuk el neki, hiszen ő csak tanul belőle.

Utunk során többször kérdezték tőlünk, hogy honnan érkeztünk, amikor pedig elmondtuk, hogy Magyarországról, minden ismert magyar szavukat összeszedték. Ha pedig nem hallottak még egyet sem, minket kértek meg, hogy tanítsunk nekik. A nyelvtudás hiánya sem okozott problémát a kommunikációban. Betértünk egy templomba, ahol az épületet karbantartó idős hölgy annyira megörült, hogy bár angolul nem beszél, franciául minimálisan megértjük egymást, hogy távozásunkkor két hatalmas puszit nyomott az arcomra.

Lisszabon egy igazi gyöngyszem. Nem állítom, hogy a világ közepe, hiszen minden országnak és városnak megvannak a maga előnyei és hátrányai. Hiába érnek minket negatív élmények, ha megtanulunk a jóra koncentrálni. Érdemes nyitott szemmel és szívvel járni, mert felejthetetlen élményekkel gazdagodhatunk. 

További cikkek: