“Már nem hiszem, hogy fiatalon leszek anyuka” – Félelmek a gyermekvállalástól

Számomra nem kérdés, hogy szeretnék-e gyerekeket. De még mennyire, nem is egyet! Sokáig úgy képzeltem, hogy fiatalon leszek édesanya, ma viszont, közeledve húszas éveim közepéhez korántsem vagyok biztos ebben. Rengeteg félelem kavarog bennem a gyereknevelés kapcsán, és attól tartok, hogy ezek a biológiai órám halk ketyegésével párhuzamosan egyre hangosabban és hangosabban fognak ordítani.

Félreértés ne essék, én nem a koszos pelusoktól, a szoptatástól, a gyerekricsajtól, és még csak nem is a kihűlő párkapcsolattól tartok. Rájöttem, hogy igazából az összes félelmem az idővel kapcsolatos, valamilyen úton-módon mind az időzítésre vezethetők vissza. Bemutatom nektek az 5 legnagyobb parámat, melyekkel azt hiszem, sok anyaságra vágyó és váró tudatos nő azonosulhat.

Mikor leszünk lelkileg kiegyensúlyozottak?

Hol az a pont, ahol egy ember készen áll a szülőségre? Hiszem, hogy az alapos önismeret, a stabil lelki világ és a pozitív jövőszemlélet elengedhetetlenek ahhoz, hogy felelősséget vállalhassunk egy csöppségért. Félek, hogy sosem tudhatom igazán, mikor jutottunk el erre a pontra a párommal. Mi van, ha nem sikerül megküzdenünk a démonjainkkal, ha nem sikerül feldolgoznunk a gyerekkori traumáinkat? És egyáltalán, hol az a pont, ahol tudjuk, hogy mindezekkel egy az egyben megbirkóztunk? Nem gondolom, hogy labilis ember stabil gyermeket nevelhetne, de mégis mikor válik egy ember úgy igazán kiegyensúlyozottá? Azt hiszem, ez a határvonal aligha kitapintható. És ez aggaszt. 

Mi van, ha még kíváncsiak maradunk?

Szerintem feladatunk, hogy minél több kérdőjel helyére pontokat helyezzünk az életünkben. A családalapítással vállaljuk, hogy többé már nem mutatunk aktív kíváncsiságot más nők és más férfiak iránt, hiszen egy gyermek jó esetben valóban a monogámia melletti lehorgonyzást jelenti. Ugyan magamat ettől már kevésbé féltem, de mi van akkor, ha a későbbiekben a páromban vagy bennem felerősödik a kíváncsiság? Mikor van az a pont, amikor már eleget láttunk másokból és a világból, amikor készen állunk arra, hogy egyes-egyedül a családunkra és egymásra fókuszáljunk? Azt hiszem, a közösségi média századában ez a dilemma különösen égető, hiszen lépten-nyomon azt sulykolják belénk, hogy találhatunk még szebbet, jobbat, formásabbat, gazdagabbat. A kísértés állandóan kopogtat, és félek, nem mindenki képes örökké a küszöbön túl tartani azt.

Hogyan nevelünk gyereket a digitális világban?

Én és generációm életét radikálisan megváltoztatta a nagy digitális-bumm. Az iWiW, a MyVip, az MSN majd a Facebook és az Instagram érkezésével fenekestül felfordult a kamaszkorom, átalakultak az emberi kapcsolataim és a kommunikációs szokásaim. Szememben a változás sokkal inkább ijesztő, mintsem értékes vagy hasznos. Én még emlékszem, milyen volt csigákat versenyeztetni az esőben, katicákat gyűjteni a kertben vagy átbiciklizni a barátokhoz, de vajon a gyermekeim is tudni fogják? Féltem a gyerekeimet attól, hogy ebbe a világba születnek bele, fogalmam sincs, milyen neveléssel kerülhető el, hogy beszippantsa őket a digitális világ. Nem zárhatom el őket mindentől, hiszen nyilván azt sem akarom, hogy kilógjanak a sorból vagy hogy kiközösítsék őket. Nem tudom, hol van az egészséges egyensúly, és nem tudom, hogy hogyan találja meg azt egy szülő ebben a rohamosan fejlődő világban.

Mikor valósítjuk meg önmagunkat?

Láttam én már főállású anyukákat, akiknek a gyereknevelésen kívül semmi más sem volt az életükben, és láttam Leonardo DiCaprio A szabadság útjai című filmjét is. Nem kérdés számomra, hogy először magunkat kell beteljesítenünk ahhoz, hogy egy kisgyermek életével is megtehessük ugyanezt. Megtalálni a nekünk való pályát, és azt, amiben tehetségesek vagyunk, igenis fontos az elégedettség érzéséhez. Nézeteim szerint a legteljesebb boldogságot ugyan valóban a család adja majd meg, ám nem hiszem, hogy amellett másra nincs szükségünk. Mielőtt gyereket vállalok, mindenképpen szeretnék kiteljesedni a karrieremben is, de mivel egyelőre a kapunyitási pánik kellős közepén vergődöm, a gyermekvállalás sokkal távolabbinak tűnik, mint régen.

Mikor tudunk eltartani egy gyereket?

Nem csak stabil lelkekre, de stabil anyagi helyzetre is nagy szükség van. A nagy büdös semmire gyereket vállalni a lehető legnagyobb felelőtlenség. Fogalmam sincs, mikor jutok el arra a pontra, hogy saját ingatlant és pluszos számlaegyenleget tudjak a hátam mögött, ám azt hiszem, addig, amíg a helyzet ilyen mértékben bizonytalan, felelőtlenség lenne gyereket szülnöm. Fiatal anyaságom lehetőségét így elsősorban az anyagi biztonság kérdése ássa alá, mégis meggyőződésem, hogy a pénzügyi stabilitás megteremtéséből a gyerek érdekei miatt semmiképp sem engedhetek.

Igen, félelmeim tükrében sanszos, hogy nem én leszek a következő Csobot Adél. Gondolom, mondanom sem kell, hogy a valódi félelmeim listája egyébként közel sem ennyire rövid. Ti mitől tartotok a leginkább?

További cikkek: