Mások irányítják az életedet?

Őrült, feszített tempó. Elvárások, igények. A többi ember meg a világ véleménye. Karrier. Megfelelési kényszer. Társadalmi elvárás. Csupán néhány olyan tényező, ami képes konstans feszített állapotban tartani az idegeinket. Pedig minden erőnkkel arra kellene törekednünk, hogy a mártír életmódot a lehető legmesszebbről elkerüljük. Íme 6 olyan jel, amely azt mutatja, hogy mások túl nagy befolyásoló erővel bírnak életünkre.

Ha nem tudunk nemet mondani

Az egyik legnehezebb szó. Pláne akkor, ha lelki békénk megőrzésének érdekében állandóan kompromisszumra törekszünk, és kerüljük a konfliktus összes lehetséges módját. Az önpusztításra hajlamos lelkiismerettel le kell számolnunk: tudnunk kell, hogy mikor kell élnünk a nem lehetőségével.

Ha nem tudunk rosszul kinézni

Tegyük fel, hogy reggel van, és tudjuk, hogy le kellene ugrani a boltba – azonban nincs rajtunk smink (most női példával hozakodok elő.) Még mielőtt elhagynánk a lakásunkat, muszáj felraknunk egy kis alapozót, egy lehelletnyi szempillaspirált, és akkor már a szemünket is kihúzzuk. Noha csak a sarki boltba készülünk, ráadásul hétvége van és egész napos filmnézést tervezünk – ergo a hátunk közepére se kívánjuk a sminkelést -, mégis megtesszük. Hiszen bárkivel össze lehet futni abban a boltban, és ne adj’ isten, hogy alapozó nélküli bőrrel, kifestetlen pillákkal lássanak meg. Ha úgy történne, lesütnénk a szemünket, kerülnénk a szemkontaktust, zavarunkban pedig csak azért rimánkodnánk, hogy így ne lásson meg minket senki. Hiszen a külvilághoz csakis tökéletes, tipi-topi külső dukál. Csak annyit fűznék hozzá, hogy a nagy lópikulát!

Ha ignoráljuk az igényeinket

Még ha meg is fogalmazódott bennünk, hogy igenis szükségünk lenne egy üres évre, elvetjük, hiszen nem akarjuk látni azokat a furcsa, értetlenkedő tekinteteket. Még ha érezzük is, hogy nem szeretjük és nem élvezzük azt, amit csinálunk, változatlanul folytatjuk akár évekig is. Hiába fogalmazódnak meg bennünk igényeink, a rohanó és zűrös mindennapokban inkább úgy gondoljuk, hogy könnyebb mellőzni és figyelmen kívül hagyni őket. Aki a szőnyeg alá söpri a problémákat…

Ha megrögzötten figyeljük, ki mit gondol rólunk

Figyeljük az embereket, vajon mit gondolhatnak rólunk. Lehet, hogy nem is ismerjük őket, de a véleményük akkor is számít. Törekednünk kell arra, hogy megfelelési kényszerünk ne kerítsen hatalmába minket!

Ha udvariasságból inkább elnémítjuk saját szükségleteinket

Semmi kedvünk a szilveszteri bulihoz, de elmegyünk, hiszen ez Szilveszter! Nem ülhetünk egyedül otthon, még akkor sem, ha legszívesebben ahhoz lenne kedvünk. Vendégségben pedig elfogadjuk a felkínált süteményt, még akkor is, ha már pukkadásig vagyunk – hiszen úgy illik. A barátainkkal pedig akkor is elmegyünk bulizni, ha nincsen kedvünk: nem akarunk kilógni a sorból, pláne nem szeretnénk, hogy különcködőnek, hangulatrombolónak tartsanak. Hiszen jobb elkerülni az apróbb konfliktusokat, megsértődéseket és furcsa pillantásokat.

Ha nincs saját véleményünk

Bármilyen döntéshelyzet előtt is állunk, meg kell kérdeznünk mások véleményét. „Te mit tennél? Neked mi a véleményed erről? Szerinted most erre mit kéne reagálnom? Szakítanom kéne vele? Te felmondanál?” – és a többi. Úgy érezzük, bizonytalanság vesz körül minket, nem bízunk saját véleményünkben. Végső döntésünket mások véleményének túlzott figyelembevételével határozzuk meg.

Amennyiben a felsoroltak közül egynél vagy kettőnél magadra ismertél, akkor bízom benne, hogy ez felnyitotta a szemedet és más szemmel fogsz nézni nemcsak másokra, de a saját életedre is. Ne feledd, a felismerés már fél megakadályozás!

További cikkek: