Lélek nélkül maradt, pesszimista elme

Lehet egy hétfő reggel, vagy akár a várva várt édes helyett savanyú íz, szárnyaló gondolatok helyett az üresség, vagy mélán a semmibe tekintés… de néha meghalunk. Nem csak fizikailag adhatja fel a szolgálatot a szív. Hiába dobog, ha úgy igazán mégsem él. Felébredni reggel az álomból? Biztos vagy te benne? Vagy inkább felébredni az álomvilágból? Felébredni a kávétól, vagy a fájó igazságtól?! Megütöttek? Biztos fáj is miatta a tested. Mekkora sérülés. És mi van a lelkeddel? Nem kell mondanod, de én tudom, hogy neki még jobban fájt.

Enni. Ételt, hogy élj. Vagy inkább könyveket fogyasztani, érzéseket zabálni és motivációs idézeteket olvasni, hogy ne csak tested éljen, de az elméd is. Levegőt venni, vagy inkább mély lélegzetet, melyet magadban tartasz kis ideig, a részeddé válik – ahogy a fájdalom is – majd kifújni, vagy inkább sóhajtani és elengedni bánatodat a levegővel együtt.

Ugyan mit ér a test a lélek nélkül? Lefogyni váratlanul, testeden meglátszik. Na és a lelkeden? Nemcsak a zsírtól szabadultál meg, hanem megannyi pozitív gondolattól, életkedvtől és vidámságtól. Nézel, de látsz is? Láss bele magadba! Ne csak a tested nézd, figyeld a lelked is! Hallgasd meg mit súg vagy éppen mit ordít! Halld meg egy ironikus szóban a sértődöttséget, vedd észre egy mosolyban a bánatot, vagy egy igéző tekintetben a fájó őszinteséget!

Gondolkodtál már azon, hogy aki dúdol, nem biztos, hogy azért teszi, mert olyan jó kedve van? Hiába vidám a dal, de lehet, hogy ez volt a közös kedvenc. Most már megszűnt létezni a közös fogalma, maradt csak a kedvenc, melyet végső elengedésként hangszálaink megrezegtetnek, majd útnak engednek. Vajon meddig fújja szél dalunkat? Dalunkat vagy inkább bánatunkat?! A benne rejlő emlékeinket, azokat a boldog és önfeledt pillanatokat, huncut mosolyokat, fájó búcsúkat. Ha elszáll dalunk, akkor lelkünk is elszáll vagy csak a sérüléseink?

És csodálkozunk, hogy milyen monoton világban élünk, hány ember jön velünk szembe reggel az utcán mélabús vagy komor tekintettel, és miért ilyen monoton ez az élet?! Nem is a hétfő reggelekben van a rossz, hanem abban a lélek nélkül maradt, pesszimista elménkben. Mert hiába az élet, az újrakezdés esélye minden hét hétfőjében, ha mi meghalva ébredünk.

További cikkek: