Mérsékelt feminizmusom története és miértjei

„Feminist: the person who belives in the social,

Political, and economic equality of the sexes.”

Aki ebből a két sorból felismerte, hogy egy Beyonce dalból idéztem, azzal megosztom a pikáns, általam készített festménygyűjteményt Lázár Jánosról, igény szerint.

Feminista. Ez a szó kifejezetten pejoratív jelentéssel bír a mai világban, főleg, ha az ember mondjuk egy csapat középkorú, kopaszodó, izzadó férfi társaságában használja, akik ingujjra vetkőzve ássák a lyukat Kispesten egy villamosmegállóban a „férfi felelősség fájának”.

Feminista vagyok. Azért vagyok feminista, mert hiszek abban, amit már Beyonce is megénekelt. Nem azért vagyok feminista, mert haragszom a férfiakra, amiért nem hajlandók belém tenni a becses péniszüket, sem azért, mert nincs türelmem leborotválni a lábam, és le akarom nyomni a férfiak torkán, hogy ez így szép, azért, mert lusta vagyok. Nem azért vagyok feminista, mert molesztált az apám, és le akarom vezetni a fájdalmamat az ártatlan férfiakon, sem azért, mert életem szerelme megcsalt és elhagyott.

Azért vagyok feminista, mert hiszek a nemek egyenlőségében. Mert hiszek abban, hogy elsősorban mind emberek vagyunk, emberi tulajdonságokkal felruházva. Mert hiszek abban, hogy bizonyos tulajdonságokat nem lehet csak az egyik vagy csak a másik nem oldalára sorolni.

Azért vagyok feminista, mert nem fogadom el, hogy a nőknek úgy kell enni, inni, ülni, járni, beszélni, nevetni, öltözni, szórakozni, mint „a rendes nőknek.” Nem gondolom, hogy létezne „a jó Nő” prototípusa, „a jó Nő”, akivel a többiek játszanak otthon, a szekrényből kivéve, aki kedves, szerény, elesett, odaadó, gyengéd, törékeny, és aki csendben tűri, ha átesik a vak komondoron.

Azért vagyok feminista, mert azt gondolom, hogy a két nemre aggatott jelzők ósdiak és elavultak, akárcsak egy nyugdíj előtt álló fizikatanár ruhatára, vagy Németh Szilárd gasztronómiai ismeretei.

Azért vagyok feminista, mert nem szeretem az ostoba skatulyákat és a kettős mércét. Mert viszket a tenyerem, ha meghallom a mesterkulcs és a mesterzár történetét.

Azért vagyok feminista, mert felháborít az a gondolat, hogy egyesek szerint a nők természetükből adódóan nem vágynak sikerre, karrierre, függetlenségre vagy pénzre, hanem ezt „megtanították nekik”. Mert egyesek szerint a nők természetéhez az is hozzátartozik, hogy nem szeretik annyira a szexet, mint a férfiak, így a megcsalás egy férfinál megbocsáthatóbb, hiszen nekik ilyen a természetük, szegényeknek.

Azért vagyok feminista, mert 2020-ban még van olyan ember, aki azt mondja, hogy a nőket nem zavarja annyira, ha az évek alatt a párjuk felvette a nappaliban álló háromszemélyes kanapé méretét, mert „ők inkább a szívükkel szexelnek”. Hiszen tudjuk, a férfinak csak egy fokkal kell szebbnek lennie az ördögnél.

Azért vagyok feminista, mert élnek és virulnak az incel-mozgalmak. Mert létezik olyan férfi, aki otthon, a szülei pincéjéből, a kinyúlt melegítőjére lógó szőrös hassal, a zsíros arcára ragadt chipsmorzsákat vakargatva le meri írni, hogy „szükség lenne a szex újrafelosztására”, miközben Rammstein üvölt a háttérben. A szex újrafelosztására!

Azért vagyok feminista, mert Howard Wolowitz karaktere lehet, hogy vicces a tv-ben, de amikor a hozzá hasonló férfiak a tömegbe hajtanak a szexuális frusztráció zászlaja alatt, az már kevésbé.

Azért vagyok feminista, mert mindennél többre becsülöm a szabad akarat szentségét, mert hiszek abban, hogy mindenki úgy éli az életét, ahogy akarja.

Az én anyám feleség, háziasszony, anya. Három gyereket szült, és tizenegy évig volt otthon velük. Soha nem volt karrierista, a kedvenc hobbija etetni másokat a főztjével. Világ életében feleség és anya akart lenni. Amikor 13 évesen nagyon rövidre vágattam a hajam, azt mondta, hogy így elcsúfítom a szépségem, mert nem vagyok lányos. Amikor 15 éves koromban megtudta, hogy két fiúval csókolóztam egy házibuliban, sírva fakadt, mert a rendes lányok nem tesznek ilyet. Amikor 20 évesen megtudta, hogy szexuálisan bántalmazott egy fiú, azt mondta, hogy az én hibám volt. Korábban is sokszor mondta, hogy a ruháimat tekintve nem lenne csoda, ha ez megtörténne.

Amikor 21 évesen orr piercinget csináltattam, azt mondta, hogy ki fogja tépni az orromból, mert ez nem bájos és finom, hanem „nagyon rossz üzenetet közvetít”. Manapság sajnál azért, mert egyedül akarok magamnak lakást venni, és nem egy férfival, mert „sose kívánta volna a lányának, hogy egyedül oldja meg az életét”, és azt mondja, hogy ne eddzek annyit, mert az izom nem nőies. Rosszallja, hogy nem érdekelnek a receptjei, hogy nem akarok főzni tanulni tőle.

Mindig is azt tanította, hogy ne legyek túlságosan ambíciózus, számtalanszor végighallgattam a lesújtó véleményét azokról a nőkről, akik szerinte nem elég jó anyák, mert nem szentelik az egész életüket csak a gyerekeiknek, és tudom, hogy össze fogom törni a szívét, ha úgy döntök, hogy nem vállalok gyereket. Azt mondta, hogy tanuljam meg elfogadni a férfiak segítségét, ne legyek túl erős, mert azzal elriasztom őket, se túl feminista, és ne akarjak mindig én nyerni a vitában. Azért vagyok mégis feminista, mert nem akarom, hogy ilyeneket tanítsanak bármilyen kislánynak a világon.

Azért vagyok feminista, mert nem akarom, hogy alámnyúljanak az utcán, amikor a szombati buliból megyek haza, nem akarom, hogy hozzám dörgölőzzenek a villamoson, nem akarom, hogy a torkomban dobogó szívvel meneküljek haza, azért, mert valaki követett az utcán. Azért vagyok feminista, mert nem akarom, hogy a szüleimnek azt kelljen mondaniuk, hogy nyilvános helyen szakíts vele, és akkor nagyobb biztonságban vagy.

Hogy miért vagyok mégis mérsékelt feminista?

Mert ostobaság lenne a biológiát kivonni a képletből. A biológiának azonban nem a nők szellemi képességeihez van köze, mint azt egyesek állítják, hanem a gyereknevelésben betöltött szerepükhöz. Az újhullámos feminista mozgalmak azt hirdetik, hogy a férfinak is ki kell vennie a részét a gyereknevelésből és a házimunkából, amely gondolattal még én is egyetértek, azonban azt is állítják, hogy a férfi ugyanúgy otthon maradhat a gyerekkel születése után, mint a nő. Ezzel már nem.

A gyerek élete első pár évében jobban kötődik az édesanyjához, mint az édesapjához, mert kilenc hónapon keresztül az anyja testében élt, együtt élték át a szülést, majd az anyja a testéből táplálta. Az elején nagyobb szüksége van az anyjára. Nem gondolom, hogy egy nőnek teljesen fel kell áldoznia az egész korábbi életét, ha anyává válik, de ha meghozta azt a döntést, hogy a világra hoz egy gyermeket, akkor attól a pillanattól kezdve a gyermeknek kell alárendelnie mindent.

Nem lehet teljes értékű anyának, és teljes értékű dolgozó nőnek lenni egyszerre, amíg a gyerek kicsi, a világ összes feministája a meztelen mellkasára írhatja ezt a #freethenipples alá menstruációs vérrel, akkor sem lesz igaz. És ez nem az elnyomó patriarchális rendszer miatt van így, hanem mert ez a természet rendje.

Azokról a nőkről soha nem lesz egyetlen rossz szavam sem, akik a karriert választották a család helyett, vagy fordítva, mert a feminizmus arról szól, hogy minden nő maga dönt az életéről. Ellenben igen rossz véleménnyel vagyok azokról, akik szülnek egy gyereket, és még egy évig sem bírnak vele otthon maradni, mert unatkoznak.  A gyerekvállalás felelős, megalapozott döntést követel, és bizonyos áldozatokkal jár, és aki ezt nem képes teljesíteni, az ne vállaljon gyereket. Minden gyerek megérdemli, hogy ne úgy nőjön fel, hogy csak kolonc az anyja nyakán.

Éppen ezért teljesen jogos kérdés egy fiatal nő felé az állásinterjún, hogy mikor tervez gyereket vállalni. A multinacionális cégek profitorientáltak, ez a kapitalizmus. Sokáig tart betanítani valakit, ezért egy főnöknek nem éri meg felvenni egy embert, aki két év múlva otthagyja a céget, bármennyire is jó munkaerő lenne. Ezért felvesz valakit, akire hosszútávon számíthat. Egy férfit, aki nem megy el szülni. Arról nem is beszélve, hogy az óvodás korú gyerekek sokat betegek, és általában az anyjuk ápolja őket. A munkát azonban el kell végezni, ezért a cég munkatársai már a pokolba kívánják Katikát a kislányával együtt a harmadik túlórával töltött hétvégén.

További cikkek: