Mi lesz velünk, ha csak senkik leszünk?

Gyermekként még azt gondoljuk, akárkik lehetünk. Nem véletlenül hiszünk a szuperhősökben, a varázslóiskolákban és a kincskeresőkben. Mindent lehetségesnek tartunk, szegényes szókincsünkben a „lehetetlen” még egyáltalán nem szerepel.  

Aztán cseperedni kezdünk, és bár a valóság egyre többször próbál minket észhez téríteni, azért egy valamiben még kamaszként is rendületlenül hiszünk: akármi válhat még belőlünk. Egy nap befutunk, ismertek, népszerűek és gazdagok leszünk – tudjuk jól. Ugyan nem vagyunk még biztosak abban, milyen területen talál majd ránk a siker, de az egy percre sem fordul meg a fejünkben, hogy senkikké válunk, hogy elbukunk.

És ez a szép a gyerekkorban. A töretlen hit, a makulátlan pozitivizmus, a boldogító naivitás.

Aztán pofán csap a való élet

De aztán képen talál a valóság, arcon töröl a felnőttkor. Elhagyjuk a biztonságot nyújtó iskola falait, melyek között elég volt álmodoznunk és hinnünk a fényes jövőben, de teljesítenünk igazán még nem kellett. Elhagyjuk a kifutópályát, a magasba kéne emelkednünk, de eddig csak elméletben foglalkoztunk a repüléssel, úgyhogy fogalmunk sincsen róla, hogy hogyan is kéne a gyakorlatban felröppennünk.

Na és ekkor válunk mi is fészekből kidobott kismadárkákká. „Repüljön, ha képes rá, bukjon a mélybe, ha nem!” Sokunk álmai a felnőttkorba lépve kezdenek szertefoszlani, mert a gyakorlatban valamiért semmi sem akar összejönni, semmi sem akar úgy alakulni, ahogyan azt mi fejben gondosan elterveztük. Elméletben mindig minden könnyebben megy.

Elbizonytalanodunk

A vérverejtékes küzdelem és a sorozatos bukások után végül megszólal egy hang a fejünkben: mi lesz, ha mégse leszünk nagy emberek? Mi lesz, ha nem leszünk senkik? És ez a hang nyughatatlanul egyre hangosabban és hangosabban beszél hozzánk. Hamarosan már nem is kérdés, hanem kijelentés formájában fogalmazódik meg bennünk: lehet, hogy nem leszünk senkik. Életünkben először bizonytalanodunk el igazán saját magunkban. Az önmagunkkal szemben érzett kételynél pusztítóbb gondolat pedig aligha létezik.

Aggódni kezdünk és kétségbe esünk. Mi történik velünk, ha nem leszünk mások, mint kigáncsolt unikornisok, padlóra bukott angyalok? Mi lesz, ha minden hitünket kiöli belőlünk az élet, ha minden pozitív gondolatunk szertefoszlik? Hogyan nézünk majd tükörbe később, ha beérjük a középszerűvel, ha elengedjük a gyerekkori álmainkat? Mi lesz, ha megalkuszunk majd a pénz miatt, és éveket robotolunk egy olyan munkahelyen, melyet valójában tiszta szívből gyűlölünk?

Mi  vagyunk az Y és a Z generáció, nyomot akarunk hagyni a világban, le szeretnénk tenni valamit az asztalra. No de mi lesz velünk, ha mégsem sikerül? Hogyan neveljük majd bele a gyerekeinkbe, hogy bármi lehetséges, ha valójában már mi magunk sem hisszük el? Kérem, valaki tényleg válaszoljon: mi lesz velünk, ha senkik leszünk?

Súlyosabbnál súlyosabb kérdések hadával találjuk szembe magunkat és teljesen megrettenünk a lehetséges válaszoktól. Mert ezt teszi velünk a felnőttkor: elbizonytalanít és kételyek között hagy. Mindegy, kik és hogyan próbálják elhallgatni ezt, de igenis mi, fiatalok olykor hatalmas lelki válságon megyünk keresztül.

További cikkek: