Miért döntenek nők a gyermektelenség mellett?

Van egy apró, számomra megfejtésre váró bibi a nők gondolkodásában. Van valami, amit nem sikerült befogadnom a huszonnégy évem alatt, amit még mindig nem sikerült megértenem. Lehet, hogy akad majd, aki képtelen lesz kulturált hangnemben reagálni erre a bejegyzésre, mégis megpróbálkozom a megírásával, mert őszintén érdekel azon nők álláspontja, akik kerek perec kijelentik: ugyan lehetne nekik, de mégsem akarnak gyereket.

Mi adja meg a boldogságot, mi teljesíti be az életünket?

Mind a boldogságot vadásszuk, ki a pénzben, ki a vízumokban, ki az emberi kapcsolataiban. A boldogságot életünk beteljesülése hozza el, és elméletileg mindannyiunk élete mástól válik kerek egésszé. Én mégsem tudom elképzelni, hogy a nőknek a beteljesedés ne ugyanazt jelentené, hogy ne egy gyermek képében érkezne. Nem tudok említeni semmit, ami szebb, fontosabb, jobb, csodálatosabb, boldogabb, kielégítőbb, lélegzetelállítóbb lenne egy gyermeknél. Tényleg nem. Na jó, esetleg két gyerek.

Én az emberi kapcsolatokra szavazok

Képtelen vagyok elképzelni, hogy valaha teljessé válna az életem egy vaskos fizetéstől. Nem hiszem azt sem, hogy egy előléptetés kielégítene. Kizártnak tartom, hogy egy jól menő vállalkozás, egy bestseller kiadása vagy egy Nobel-díj beteljesítené az álmaimat. Hiába lenne annyi pénzem, hogy körbe járjam a Földet, mégsem érezném magamat a csúcson. Szerintem ha maga Donald Trump közölné velem, hogy nekem ajándékozza egész Hawaii államot, akkor sem lennék boldog.

Őszintén úgy hiszem, hogy a boldogsághoz egyedül az emberi kapcsolatainkon keresztül vezet az út. Képtelen vagyok csak egy dolgot is említeni, ami fontosabb a kapcsolatainknál, a szülőségnél jelentőségteljesebb emberi kapcsolatról pedig nem igazán tudok.

Vannak nők, akik nem akarnak szülni

Találkoztam olyan nőkkel, akik világosan a szemembe mondták: eszük ágában sincs szülni. A hír hallatán szép számmal futkostak ám gondolatok a fejemben. Nem akartam ítélkezni és nem akartam meggyőzni sem őket arról, hogy a gondolatmenetük badarság – még ha én így is gondolom –, hiszen ki vagyok én a bíráskodáshoz, nem igaz? Meg akartam érteni, mi játszódhat le a fejükben, mert tényleg képtelen voltam felfogni, hogy nem csak viccelnek velem. Kérdezni mégsem mertem. Egyrészt a társadalmi normákat követve illetlenségnek éreztem volna faggatózni, másrészt nem is biztos, hogy képes lettem volna feldolgozni, befogadni a válaszaikat úgy, ahogyan azt ők szerették volna. Pedig elhihetitek, kérdéseim aztán voltak szép számmal!

???

Záporoztak bennem a kérdőjelek, mint Cupido nyilai egy forró nyári éjszakán. “Boldoggá teszi majd egy munka? Kielégíti majd a fényes karrier? A párjával kettesben akarja végigülni a karácsonyi vacsorákat élete végéig? Nem akarja tovább örökíteni a génjeit? Nem lesz magányos a halálos ágyán?”

Majd megpróbáltam mélyebbre ásni az ok-okozatok tengerében. “Katasztrofális gyerekkora volt? Szörnyű szülei voltak? Azt hiszi, rossz anya lenne? Jobbnak látja megálljt parancsolni a génállományának? A globális felmelegedés miatt úgy hiszi, úgysem élné meg a gyereke a felnőttkort? Esetleg nem lehet vér szerinti gyereke, emiatt úgy döntött, hogy akkor egyáltalán nem is akar?”

Egyre több és több kérdés villant be a fejembe, de válaszokat nem adhattam magamnak.

Csak a gyereket nem akaró nők válaszolhatnak

Most már tudom, hogy nem is adhatok. Eddig túl gyáva és udvarias voltam ahhoz, hogy kérdezzek. A napokban viszont eljutottam arra a pontra az életemben, amikor meg akarok érteni mindent, amit mind ez idáig nem sikerült felfognom a világban. Azoknak a nőknek a gondolkodásmódja, akik nem akarnak gyereket, egy a homályos foltjaim közül.

Ha vannak az olvasóink között olyanok, akik ezen a véleményen vannak és esetleg szeretnék megindokolni a döntésüket, azoknak megköszönöm, ha kommentelnek vagy ha akár egy egész cikkben válaszolnak. És nem, nem azért, mert magyarázattal tartoznának, vagy bármi hasonló, dehogy! Ez egy 21. századi, feminizmussal átitatott nyugati társadalom, ahol mindenkinek jogában áll eldöntenie, hogy babaszobát, dolgozószobát, esetleg mindkettőt kialakít-e a lakásában. Mégis úgy vélem, ha valamiről, hát erről a kérdésről megéri eszmecserét indítani, mert a két oldal nem érti egymást, de legalábbis az egyik a másikat egészen biztosan nem.

További cikkek: