“Miért félnénk, miért élnénk, ha nem egy álomért?”

Mi lenne, ha azt mondanám, hogy megfejtettem a fiatalok problémáját – vagy legalábbis egy részét? Ha egy kicsit utánaolvasol, jó pár cikket találhatsz, ami ezzel foglalkozik. Viszont egyiket sem érintett írta, maximum közreműködött benne.

Meghatározó időszak, rengeteg kérdőjel

Gyakorlatilag a 16-21 éves korunk életünk egyik legmeghatározóbb időszaka. Ekkor kezd kialakulni a világképünk és kezdünk saját véleményt alkotni komorabb témákról is. Nagy hatással vannak ránk a szüleink, az iskolánk vagy a munkahelyünk, a zenei ízlésünk, de leginkább a társaság, amiben a legtöbbet tartózkodunk. 

Gondolkodtál már azon, hogy hogyan tovább? Hogyan képzeled el a jövődet? Furcsa, de még nem dominálnak bennünk azok az érzések, amik megmutatnák, merre húz a szívünk. Jó néhányan még 20 évet sem éltünk, de már tudnunk kellene, hogy merre szeretnénk lépni. Olyan ez, mintha egyet lépnél előre és négyet hátra. Mire kitalálsz egy ötletet, jön valaki vagy valami, és ráébreszt, hogy korán sem az az elképzelés a megfelelő. Egyszerűen lehetetlen kitalálni, hogy mit szeretnél csinálni anélkül, hogy ismernéd az összes lehetőséget. Sokaknak csak hónapokkal vagy évekkel később sikerül, mint a társaiknak.

Felnőttek vagyunk, de mégsem

Ez az életkor igazból a küszöb a gyermekkorunk és a felnőtt életünk között. Olyan, mint amikor kisgyerekként ugráltunk, hogy elérjük a villanykapcsolót. Csak ugráltunk és nyújtózkodtunk, de csak az ujjhegyünkkel értük el. Ilyenkor vagy átkapcsoltuk és betöltötte a szobát a fény, vagy maradtunk a sötétben és próbálkozhattunk újra. 

Szerintem a mostani fiatalságot több csoportba oszthatjuk: vannak, akik mindig apuci, anyuci kicsi gyermekei maradnak; vannak, akik elzárkóznak a világ dolgai elől; vannak, akik látszólag tökéletesnek néznek ki, de ha magukra lennének utalva, könnyen feladnák a harcot. A maradék pedig a talpraesettek és a céltudatos fiatalok csoportja.

Vess egy pillantást az emberekre!

Elég, ha csak végignézel a vonaton vagy a buszon. Nemcsak azt kell nézned, hogy talpig márkás ruhában vannak-e vagy a legújabb okostelefon van-e a kezükben, de a kisugárzásukat és a csillogást is a szemükben. Amikor alsó tagozatos apróságok szaladnak el melletted ragyogó szemekkel, te is elmosolyodsz. Majd amikor egy középiskolás – netalántán végzős jön veled szembe, látod a fakulást az arcán, mert fáradt. Nem kifejezetten fizikailag, hanem lelkileg. Járhatnak heti ötször edzőterembe vagy sminkelhetnek órák hosszat, ha az embernek a lelkében van a baj, akkor azt nem tudja egyik pillanatról a másikra eltüntetni, csak egy időre elrejteni.

Ha jobban belegondolunk mindannyian tudjuk, hogy ennek mi az oka. Tisztán emlékszem, hogy amikor hanyagolni szerettem volna a tanulást, a szüleim azzal biztattak, hogy jelen pillanatban ez a munkám. Valóban. Nekem pedig csak az a kérésem lenne, hogy valaki cseréljen helyet egy diákkal egy napra és próbáljon úgy teljesíteni, ahogy elvárnák tőle, csak utána ítélkezzen. Lassan 15 év megfelelési kényszer (nem csak szüleim és az iskola, hanem saját magam felé is), nyomás és teljesítés után megkérdezik, hogy mi a véleményem valamelyik világeseményt érintő témáról, és csak annyit tudok rá mondani, hogy fogalmam sincs. Halvány lila ibolyám nincs arról, hogy miről beszélnek, mert nincs rá sem időm, sem energiám, hogy a kötelező dolgok mellett tájékozódjak.

Az ismeretlen ijesztő

Ha jobban belegondolok, félek attól, hogy mi vár rám. Félek az ismeretlentől. Fogalmam sincs, mit fogok kezdeni magammal egyetem alatt – vagy, hogy egyáltalán menjek-e egyetemre. Persze, hogy legalább egy okleves képzést el kell végezzek, hisz papír nélkül emberszámba sem vesznek majd. Meg is érkeztem az ördögi kör elejére.   

Hogy várjuk-e a felnőtt kort? Mindennél jobban, és egy cseppet sem. Várjuk a függetlenséget és a saját életet, a munkát és a saját kis kuckót, ahol elkezdhetjük az önálló életet. Hát igen, ilyenkor jönnek a kérdések, hogy hogyan is kellene ezt kivitelezni. Az a rossz hírem van, hogy csak akkor tudjuk meg, ha fejest ugrunk a mély vízbe.            

További cikkek: