Miért hozunk rossz döntéseket?

Vajon miért hoznak az emberek látszólag irracionális, megmagyarázhatatlan, logikát nélkülöző döntéseket? A válasz egyszerű: Concorde-effektus. Amikor csak azért ragaszkodunk valamihez, mert már túl sok időt, pénzt és energiát öltünk bele. Hiszen „ha már annyit dolgoztunk vele”, „évek óta tanuljuk”, akkor ne menjen kárba a rááldozott idő és energia, csináljunk belőle értelmet, nemde? A szakirodalom ezt elveszett költségek csapdájának is nevezi.

Elveszett költségek csapdája a mindennapokban

Az elveszett költségek csapdájával az élet megannyi területén találkozhatunk. Egyik legtipikusabb példája, amikor csak és kizárólag azért végzünk egy olyan munkát (vagy egyetemet), amit egyáltalán nem élvezünk, mert már túl sok időt, energiát és pénzt öltünk annak kitanulásába.

Amikor azért nem fejezünk be egy unalmas filmet, mert már túl sokáig jutottunk benne, és „már csak fél óra van hátra” alapon végignézzük.

Amikor azért maradunk évekig egy nem működő, ártó kapcsolatban, mert már túl sok időt és energiát fektettünk bele.

Amikor csak azért várunk még extra tíz perceket a késő buszra – és döntünk a további várakozás mellett a metró igénybevétele helyett például -, mert nem akarjuk, hogy várakozásunk pocsékba menjen.

Nem ragozom tovább, érthető, ugye?

Miért esünk bele az elveszett költségek csapdájába?

Mert ha valamiért erőfeszítéseket tettünk, akkor azt nem szeretnénk “kidobni az ablakon”. Nem szeretnénk korábbi döntéseinket kétségbe vonni, de legfőképp nem szeretnénk butának tűnni (magunk előtt sem) korábbi döntéseink ignorálásával. Ne menjen kárba semmi, na! – hangzik milliónyi ember filozófiája. Emiatt ragaszkodunk számos olyan dologhoz, amihez már réges-rég nem kellene.

A cél azonban nem az, hogy bármi áron igazoljuk múltbeli döntéseink helyességét – vagyis hogy önigazolást nyerjünk -, hanem hogy a jövőre való tekintettel hozzunk meg egy épeszű döntést. 

A gyerekek racionálisabbak, mint a felnőttek?

Számos tanulmány bebizonyította már, hogy gyermekeknél nem figyelhető meg az irracionális, Concorde-effektusos viselkedés. Őket nem érdekli, hogy mennyit fektettek a dologba, a múlt egyszerűen hidegen hagyja őket. Csak azzal foglalkoznak, hogy a jelen pillanatban mekkora vesztességgel vagy nyereséggel jár az adott döntés. Hiába, a felnőtt emberek mestersége a múlton, avagy az elsüllyedt költségeken való rágódás. Mondhatni a felnőttkor velejárója, ami igencsak megnehezíti a racionális, épeszű döntések meghozatalát.

Mit tehetünk az elveszett költségek csapdájának kivédése érdekében?

A Concorde-effektus üzenete tehát az, ha önálló, épeszű döntéseket szeretnénk hozni, akkor nem szabad, hogy választásunkat korábbi döntéseink befolyásolják. Néha igenis el kell fogadnunk, hogy korábbi döntéseink nem mindegyike fog érdemi eredményt hozni. Látnunk kell, hogy mit éri meg folytatni és mit nem.

Tehát tegyük fel a kérdést: akkor is hordanánk azt a kényelmetlen cipőt, ha ajándékba kaptuk volna?

Akkor is erre az egyetemre járnánk, ha nem 3 éve kezdtük volna?

Gondoljuk végig, hogy függetlenül döntünk-e, vagy pedig csak önmagunkat próbáljuk igazolni. 

Ami volt, az elmúlt.

Tanulni jó belőle, érdemtelenül cipelni felesleges.

További cikkek: