Miért hozunk rossz döntéseket?

Vajon miért hoznak az emberek látszólag irracionális, megmagyarázhatatlan, logikával szembemenő döntéseket? A válasz egyszerű: Concorde-effektus. Amikor csak azért ragaszkodunk valamihez, mert már túl sok időt, pénzt és energiát öltünk bele. Hiszen „ha már annyit belefeccöltünk”, „ha már annyit dolgoztunk vele”, „ha már évek óta tanuljuk”, „ha már annyi ideje próbálkozunk”, akkor ne menjen kárba a beleáldozott idő és energia, csináljunk belőle értelmet, nemde? A szakirodalom ezt elveszett költségek csapdájának is nevezi. Egy pszichológiai ok, avagy egy lélektani csapda, ami miatt néha bizony úgy viselkedünk, mintha nem is lenne eszünk – magánéletünkben és karrierünkben egyaránt.

Elveszett költségek csapdája a mindennapokban

Az elveszett költségek csapdájával az élet megannyi területén találkozhatunk. Egyik legtipikusabb példája, amikor csak és kizárólag azért végzünk egy olyan munkát (vagy egyetemet), amit egyáltalán nem élvezünk, mert már túl sok időt, energiát és pénzt öltünk annak kitanulásába. Amikor azért nem fejezünk be egy unalmas filmet, mert már túl sokáig jutottunk benne, és „már csak fél óra van hátra” – alapon végignézzük. Amikor azért maradunk évekig egy nem működő, ártó kapcsolatban, mert már túl sok időt és energiát fektettünk bele. Amikor csak azért várunk még extra tíz perceket a késő buszra – és döntünk a további várakozás mellett a metró igénybevétele helyett például -, mert nem akarjuk, hogy várakozásunk pocsékba menjen. Amikor azért esszük túl magunkat és erőltetjük magunkba a tányéron lévő nemkívánatos maradékot, mert étteremben vagyunk, és súlyos pénzeket fizettünk érte.

Az elveszett költségek háborúkat táplálnak, aukciós árakat vernek fel és egyértelműen megbukott politikai vezérelveket is életben hagynak. Emiatt a csapda miatt van tele a lakásunk olyan kacattal, amiket már rég nem használunk, hiszen a lomtalanítás lényegében elveszett költségeinknek a temetése lenne.

De ugyanúgy az elveszett költségek csapdájának köszönhetően nevelgettük évekig a Teveclubos tevénket. Minél több időt fecceltünk éltetésébe és gondozásába, annál inkább azt érezzük, hogy ki kell tartanunk mellette, befektetett energiánk mégse menjen a kukába. Emiatt játszanak rengetegen a Facebook-os FarmVille nevezetű játékkal, és ezért hagyják abba olyan nehezen. Ezzel természetesen a játékok készítői tökéletesen tisztában vannak.

Elveszett költségek csapdája a pénzügyekben

Pénzügyeink terén is megfigyelhető ez az eset: amikor azért tartunk ki rossz befektetéseink mellett túlságosan sokáig, mert inkább megvárjuk (reménykedünk), hogy legalább nullába kijöjjünk belőle. A cél azonban nem az, hogy bármi áron igazoljuk múltbeli döntéseink helyességét – vagyis hogy önigazolást nyerjünk -, hanem hogy racionálisan, a jövőre való tekintettel hozzunk meg egy épeszű döntést. Az üzleti iskolákban tanítják, hogy a gazdasági döntésekben csak és kizárólag a jelen számít. A múlt döntései egész egyszerűen érdektelenek.

Jól példázza ezt a jelenségnek nevet adó esemény is: a britek és a franciák együttes erővel kezdték el finanszírozni egy olyan repülőgépnek (Concorde-nak) a kifejlesztését, amely addig soha nem látott sebességgel volt képes utasszálításra Európa és az Egyedül Államok között. Már az első tesztpéldány előtt felismerték az elemzők, hogy a hatalmas beruházási projekt pénzügyi szempontból veszteséges lesz, ennek ellenére mégis mindkét ország további milliókat pumpált a programba hosszú-hosszú éveken át. Harminc éven keresztül ölték a pénzt a veszteséges projektbe, mígnem óriási bukással a végéhez nem értek.

Miért esünk bele az elveszett költségek csapdájába?

Ha valamiért erőfeszítéseket tettünk, akkor azt nem szeretnénk a suttyba dobni. Nem szeretnénk korábbi döntéseinket kétségbe vonni, de legfőképp nem szeretnénk butának tűnni (magunk előtt sem) korábbi döntéseink ignorálásával. Ne menjen kárba semmi, na! – hangzik milliónyi ember filozófiája. Emiatt ragaszkodunk számos olyan dologhoz, amihez már réges-rég nem kellene.

A gyerekek racionálisabbak mint a felnőttek?

Számos tanulmány bebizonyította már, hogy gyermekeknél nem figyelhető meg az irracionális viselkedés. Őket nem érdekli, hogy mennyit fektettek a dologba, hogy mennyi fog kárba veszni, a múlt hidegen hagyja őket. Csak azzal foglalkoznak, hogy a jelen pillanatban mekkora vesztességgel vagy nyereséggel jár az adott döntés. Hiába, a felnőtt emberek mestersége a múlton, avagy az elsüllyedt költségeken való rágódás. Mondhatni a felnőttkor velejárója, ami igencsak megnehezíti a racionális, épeszű döntések meghozatalát.

Mit tehetünk az elveszett költségek csapdájának kivédése érdekében?

A Concorde-effektus üzenete tehát az, ha önálló, épeszű döntéseket szeretnénk hozni, akkor nem szabad, hogy választásunkat korábbi döntéseink befolyásolják. Néha el kell fogadnunk, hogy korábbi döntéseink nem fognak érdemi eredményt hozni, és nem érdemes mindenáron azon lenni, hogy kihozzunk belőle valamit. Látnunk kell, hogy mit éri meg folytatni és mit nem.

Tehát tegyük fel a kérdést: akkor is hordanánk azt a kényelmetlen cipőt, ha ajándékba kaptuk volna? Akkor is erre az egyetemre járnánk, ha nem 3 éve kezdtük volna? Gondoljuk végig, hogy függetlenül döntünk-e, vagy pedig csak önmagunkat próbáljuk igazolni. Ebben nagy segítségünkre lehet, ha például olyanokkal konzultálunk, akik nem vettek részt a régebbi döntés meghozatalában – ők nagy valószínűséggel elfogulatlanul tudnak segíteni.

Ami volt, az elmúlt.

Tanulni jó belőle, érdemtelenül cipelni felesleges.

További cikkek: