Miért nem működik a monogámia?

Miért van válságban a házasság intézménye? Miért esik annyira nehezünkre megtartani a hűséget? Miért tűnik el a szenvedély olyan gyorsan a kapcsolatokból, miért néznek az emberek pornót, és ha már a házasságok több, mint fele válással végződik, akkor miért házasodunk egyáltalán? Mi értelme házasodni, ha el lehet válni? Ilyen és ehhez hasonló kérdések foglalkoztatnak azokon az éjszakákon, amikor álmatlanságtól szenvedek, és már az összes szurikátás természetfilmet végignéztem.

Már rögtön az elején leszögezném, hogy nem kell mindenkinek felháborodottan felhördülni, aki hosszú ideje együtt van a párjával, vagy a nagyszülei épp most ünnepelték a rézkvarc vagy legalább a lítium lakodalmukat, hogy ez nem is igaz, és a különben is, a Szerelmünk lapjai majdhogynem egy dokumentumfilm az igaz szerelemről, én is odaítélném neki a César-díjat, ha nem létezne Jack és Rose. Általános érvényű kijelentéseket fogok tenni, mert a világban zajló folyamatokat úgy lehet monitorozni, hogy statisztikákat készítünk belőlük, és ebből következtetéseket vonunk le, és ha az esetek nagy részében igaznak bizonyul egy prekoncepció, azt igaznak fogadjuk el.

Nem hiszek a monogámiában. Tényleg nem. Mint ahogy a Mikulásban, a horoszkópban, vagy Tiborcz István adóbevallásában sem. Azért nem hiszek benne, mert azt gondolom, hogy az ember természeténél fogva nem erre lett teremtve. A monogám kapcsolati rendszer nem egy ősi, természetes bevésődés, még az emberiség történelmének hajnaláról, pusztán csak az ember alkalmazkodó képességének eredménye.

A monogámia a 19. század magánélet–rendező elve volt, amely 100 évvel később, a 20. századra érvényét vesztette, napjainkra pedig teljesen megbukott. Ennek a sablonnak, belső drive-nak a megjelenését a földművelés létrejötte implikálta, a hagyományos értelemben vett család akkor vált a társadalom legkisebb alkotó elemévé, amikor az emberek letelepedtek, városokat hoztak létre, és elkezdtek földet művelni. Miért jött létre akkoriban a házasság intézménye? Ennek két oka van, az egyik a férfi részéről, a másik a nő részéről.

Az ember nemi evolúciójának hivatalos, világszerte elfogadott modellje a következő:

a Férfi és a Nő eltérő szaporodási programmal rendelkeznek. Találkoznak egymással. Amikor ez megtörténik, felmérik egymás élettársi értékét, a saját, eltérő programjuk alapján. Mit keres a Férfi?

Egy fiatal, egészséges, termékeny szűz lányt, akinek borítékolható a jövőbeli szexuális hűsége hozzá, és remélhetőleg még termékeny évek garmadája áll előtte. No de mit akar a Nő?

Legfőbb óhaja, hogy a Férfi gazdag legyen, de legalábbis rendkívül jó kilátásai legyenek a gazdagságra. Egy életerős, egészséges Férfit akar, aki szinte biztosan le fog horgonyozni mellette, és védelmet fog nyújtani neki, valamint az utódaiknak. A Férfinak akarnia és tudnia is kell támogatni a Nőt, különösen a terhesség és a szoptatás ideje alatt. (És éppen ennek érdekében jött létre az a módosult tudatállapot, amit szerelemnek nevezünk, de később majd visszatérek az illúzióromboláshoz.) Ezután, ha mindketten megfelelnek a másik kritériumainak, a Férfi megkapja a Nőt, „egybekelnek”, vagyis hosszútávú párkapcsolatra lépnek egymással. A monogámia biztosította mindkét fél számára, hogy megkapják azt, ami miatt szerződtek.

Egy Férfi számára nincs borzasztóbb dolog annál, mint hogy sajátjaként nevel egy gyermeket, aki igazából nem az ő ágyékának gyümölcse. A monogámia biztosította arról, hogy ez ne történjen meg, mert elvett egy fiatal szűz lányt, akit csak ő tehetett magáévá, senki más, így a Nő által világra hozott gyermekek biztos, hogy a Férfitól fogantak.

A Nő pedig biztosítva volt arról, hogy nem kell egyedül felnevelnie a gyermekeit, számíthatott a Férfi segítségére. Igen ám, de miután a kapcsolat létrejött, a Nő fogékony lesz az elhagyást fontolgató jelekre. Árgus szemekkel keresi a hűtlenség bizonyítékait, és rendkívül figyel arra, hogy a Férfi ne kerüljön bizalmas érzelmi viszonyba más nőkkel, mert ez veszélyeztetné a Férfi anyagi forrásaihoz való kizárólagos hozzáférését. A Férfi nem foglalkozik annyit az érzelmi viszonyokkal, ő a szexuális hűtlenség jeleit kutatja, ami kétségessé tenné az ő mindennél fontosabb, kizárólagos apaságát. Ezzel magyarázható az a közismert tény, hogy a nőket az érzelmi megcsalás érinti rosszabbul, a férfiakat pedig a szexuális alapú, ugye Safranek? Ez semmi más, csak evolúció. Se a léleknek, se az érzéseknek nincs ehhez semmi köze.

Ha már mindenkinek ökölbe szorult a keze és torzul az arca, akkor rátérek arra, hogy miért bukott meg a monogámia, mint társadalom–rendező elv. A válasz annyi, hogy funkcióját vesztette. Manapság, a modern társadalmakban egy nő egyedül is fel tud nevelni egy gyereket, ráadásul még az állam is segít benne: gyerektartásra kötelezi a férfit, így a nő biztos lehet benne, hogy a házasság intézményén kívül sem lesz magára hagyva. De a férfi problémája is meg van oldva, hiszen létezik genetikai vizsgálat, bárki ellenőrizni tudja, hogy valóban a saját magzatát takargatja-e be esténként. A civilizáció intézményei feleslegessé tették a monogámia szociális intézményeit.

Időközben lezajlott a szexuális forradalom, amit sokan a monogámia bukásának okaként interpretálnak, de én osztom azt a nézetet, miszerint ez tévedés. A szexuális forradalom a monogámia bukásának a következménye, nem az oka. Mivel váltig állítom, hogy az ember alapvetően nem egy monogám beállítottságú élőlény, ezért nem gondolom, hogy azért élvezi a szexet, és azért vágyik a változatos nemi életre, mert átmosta az agyát a promiszkuis propaganda. A szexuális forradalom ajándéka a fogamzásgátlás, a prűdség felszámolása, a tabudöntögetés, a nyitottság kiterjesztése, a házasság előtti szex elterjedése, csupa csupa jó dolog. Ki ne akarna LSD-t nyalogatni egy szőrös, szakállas hippi pocakjáról egy sötét parkban? Köszönjük 70-es évek! 

Nem létezik olyan érzés, hogy féltékenység. Amikor életünk párja szexuális kapcsolatra lép egy másik személlyel, és úgy érezzük, hogy becsapott, elárult, és összetörte a szívünket, akkor valójában az évezredeken át tartó örökítő funkciók érzelmi áttételéből fakadó kisajátítás mozgat minket. Nem a szívünk fáj, mert a pszichénk nincs tisztában a civilizáció csodás ajándékaival, ezért azt hiszi, hogy sérül a genetikai átörökítésünk stratégiája. Ezt nevezzük szívfájdalomnak, pedig valójában nem az. A civilizáció nagyon gyorsan történt velünk, nem tudtunk még ehhez alkalmazkodni. Az evolúció több százezer éves késztetései hajtanak minket, amiket nem a modern világban kell értelmezni. Csak azért érzel valamit, mert erre vagy programozva, ennek nincs más magyarázata, csak az evolúció. Hello William, Isten hozta Westworldben.

Az ember egy hiperszexuális élőlény, csak rendkívül tudatlanok és képmutatóak vagyunk a saját szexualitásunkat illetően. A modern társadalmak tagjai beletörődtek abba, hogy feláldozzák az érzékiségüket a családi biztonság, a társas lét, és az érzelmi meghittség oltárán, azért, mert választani kötelező, és mindent nem lehet egyszerre. Mindemellett azonban a számok árulkodóak, a Viagra évről évre újabb eladási rekordokat dönt, a pornó pedig világszerte százmillió dolláros üzletág, Amerikában több pénzt termel, mint amennyi bruttó bevétel származik a hivatásos amerikai foci, baseball, és kosárlabda koncessziókból. A hagyományos házasság minden szegmense támadás alatt áll, tekintélyes politikai és egyházi vezetők állnak ki a pódiumra, hogy a szépségeiről regéljenek, hogy aztán megbukjanak a szeretőikkel, vagy a ministráns fiúkkal. 2008-ban a katolikus egyház 436 millió dollárt fizetett ki kártérítésképpen, a papok álltal elkövetett szexuális bűncselekmények áldozatainak. A zavarodottság és frusztráció forrása az az ellentét, ami aközött feszül, amit a kánon szerint éreznünk kellene, és amit valójában érzünk. Az üzletre fogékony amerikai társadalom a csődbe jutott házasság kezelésére létrehozott egy egész házasságipari gépezetet, benne tanácsadással, párterápiával, szexuálpszichológusokkal, gyógyszeres merevedéssel, változatos szexuális segédeszközökkel és vadító csipkés fehérneműkkel.

És most térjünk rá még valamire, ami rendkívül nehézzé teszi a hűség betartását. A történelem során már rengeteg káprázatos vers, dal, film és festmény készült a szerelemről, valószínűleg nincs még egy téma, ami ennyire foglalkoztatná az emberiséget. De mi is ez valójában?

C8H11NO2+C10H12N2O+C43H66N12O12S2

Ez egy kémiai vegyület, dopamin, szerotonin és oxitocin összessége, ami felszabadul az ember agyában, és ilyenkor használjuk azt a terminust, hogy „fülig szerelmes.” Ez sem a legcsodálatosabb, legmisztikusabb érzés a világon, csak néhány vegyület által kiváltott érzet, teljesen racionális, és a tudomány által megmagyarázható. De mik is ezek a vegyületek? Akinek zűrösebb kamaszkora volt, az talán tudja, de a biztonság kedvéért kifejtem.

A dopamin egy neurohormon és ingerületátvivő vegyület. Noradrenalint szabadít fel, ami stimulálja a mozgáskoordinációt, a motivációért és jutalom érzetért felelős agyterületet, a munkamemóriát, a szervezet végrehajtó funkcióit, illetve a függőségek kialakulását. A kokain és az amfetamin hatásmechanizmusa is a dopaminra épül.

A szerotonin a központi idegrendszerben és a gyomor-bél rendszerben termelődik. Működése rendkívül bonyolult, de többek között a szexualitásért felel. Hatásmechanizmusát az MDMA, leánykori nevén az ecstasy-t vizsgálva lehet megérteni, mivel az erőteljes szerotonin kibocsátást idéz elő. Következményei: eufória, kényelemérzet, a tapintási ingerek finomodása, és sokszorosára növekedett empátia.

Az oxitocin nem neurotranszmitter, hanem egy hormon, ami a hipotalamuszban termelődik, az agyalapi mirigy hátsó részében. Szülés közben is felszabadul, ez az anya-gyermek kötődést segíti elő, de szex közben is termelődik, ami kivételesen a monogámia malmára hajtja a vizet. Hatására fokozódik a bizalom, és csökken a félelemérzet.

Ha ezeket összekeverjük az emberi agyban, akkor megkapjuk a szerelmet: motiváltság – és jutalomérzet, függőség kialakulása, kifinomult tapintás, eufória, felfokozott szexualitás, túlcsorduló empátia, kötődés érzet, lecsökkent félelem, bizalom kialakulása. Ez valóban egy módosult tudatállapot, az emberi szervezet ilyenkor háromféle kábítószer hatásait produkálja. És most jön a legkiábrándítóbb rész. Hogy ez miért jött létre, arra is csak egy magyarázat van, szeretném, ha kórusban mondanánk azokkal, akiket még nem ríkattam meg, az evolúció, így van. Ez az állapot csak a párzási időszakig tart (Kilenc hónaptól két évig). Korábban már említettem, hogy a nőnek a legnagyobb szüksége a terhesség és a szoptatás idején van a támogatásra, mert akkor a legvédtelenebb. Ez a csodás koktél azt biztosítja, hogy a férfi számára ezalatt az idő alatt nem létezik más személy kerek e földön, csak a nő, aki így maximális védelemre számíthat, ami az utód biztonsága szempontjából a legfontosabb. Amíg ez a vegyület tombol a szervezetünkben, addig elképzelhetetlennek tartjuk, hogy egy másik emberre csak rávessük a pillantásunkat, legszívesebben egybeolvadnánk a szerelmünkkel, még akkor is hiányzik, ha ott van mellettünk, és a túlcsorduló empátia miatt még a csillagokat is lehoznánk neki az égről. Amikor ennek vége, és a valóság bedugja csúf fejét a szivárvány tövébe épült vattacukor házikóba, akkor kiderül, hogy az ember amúgy nem tesz meg mindent a párjáért, és a helyzet nem olyan rózsás, mint amilyennek korábban tűnt, de persze tudom, ismerem az összes frázist, hogy „átalakul” meg „kötődés és bizalom” és „minden nap tenni kell érte.”

Az egyik probléma az, hogy a szexuális vágy teljesen független az ember „érzéseitől”, ha már elvonult a rózsaszín köd, és csak a lejövőt nyögjük, szóval az egy teljesen valóságos szituáció, hogy valaki szereti a feleségét, de közben elképesztően kívánja a titkárnőjét, vagy Juditkát a harmadikról a hajcsavarókban, ettől nem lesz senki rossz ember, ez teljesen természetes. Erre is ismerem a választ, „a hűség döntés kérdése, az, hogy erre valaki hogy reagál, és interakcióba kezd-e Juditkával, az már a jó emberségén múlik” Na most, egy: házi feladat, mindenki kérdezze meg a környezetét, hogy nem lenne-e fájdalmas számukra az a tézis, hogy a párjuk erőnek erejével nem kezdeményez szexuális kapcsolatot valakivel, mert így DÖNTÖTT, és minden éjszaka összeszorított fogakkal igenis megcsinálja az asszonyt, mert így helyes, és kettő: ki szerint jó így élni hosszú éveken keresztül, hogy a legalapvetőbb vágyait nem élheti ki az ember fia/lánya. De ez még a jobbik eset, a rosszabbik eset az, amikor a saját párját nem kívánja az ember. Fentebb már utaltam rá, hogy a potencianövelők piaca is virágzik, nem véletlenül. Ez rendkívül szomorú, de nem azért kívánunk valakit, mert életünk párjának tartjuk, akivel el szeretnénk játszani a Szerelmünk Lapjai végjátékát. A libidó nem így működik.

Az embernek szüksége van érzelmi stimulációra, mert az érzéseinket külső és belső változások befolyásolják, gondolatok, hangulatok, érzéki benyomások. Változás híján az érzelmek háttérbe szorulnak. Ez is egy kompenzációs mechanizmus, ami segít elviselni a rosszat. Az emberek bármilyen rettenetes körülményhez képesek alkalmazkodni, ha az normává válik. De ahogy a szenvedéshez, úgy a jóhoz is hozzászokik az ember, így egy idő után unalmas lesz. Viszont kitől várható az el, hogy 15 évnyi házasság után, több gyereket nevelve, egy lakást fenntartva, háztartást vezetve, prioritást élvezzen az érzelmi stimuláció? Nem csak azokra gondolok, akik a létminimum szélén egyensúlyoznak nap mint nap, hogy ne zuhanjanak a mélybe. Ezt teljesíteni gyakorlatilag lehetetlen, én legalábbis nem ítélkezem afölött, aki nem tudja megtenni.

Már említettem volt, miszerint a monogámia nem egy természetes bevésődés. Az ősreflexeink mást diktálnak, az érzelmi kötődés biológiai háttere még akkoriban fejlődött ki, amikor az emberek törzsekben éltek, nem pedig párokban. A túlélés szempontjából fontosabb volt fenntartani a közösséget, mint a személyes, meghitt viszonyokat, az emberek csak reprodukcióra használták egymást.

További cikkek: