Miért olyan nehéz jól szeretni? – Lelki terror, féltékenység és kisajátítás a párkapcsolatban

„A szeretet türelmes, jóságos; a szeretet nem irigykedik, a szeretet nem kérkedik, nem fuvalkodik fel. Nem viselkedik bántóan, nem keresi a maga hasznát, nem gerjed haragra, nem rója fel a rosszat. Nem örül a hamisságnak, de együtt örül az igazsággal. Mindent elfedez, mindent hisz, mindent remél, mindent eltűr. A szeretet soha el nem múlik.”

Pál Apostol levele a korinthosziakhoz. Majdnem minden esküvőn felolvassák eme gyönyörűséges gondolatsort a valódi szeretetről, jómagam is sokszor hallottam már. Hallatára elkezd visszakúszni a torkomba az elfogyasztott hortobágyi palacsinta, az apró retikülöm és a leanderek takarásában öklendezem, miközben az ittas vőfély dagályosan elregéli a szöveget. Persze, ez legkevésbé sem szegény megboldogult Pál Apostol hibája, mert nem a giccs vágyától vezérelve vetette papírra ezeket a szavakat, az undorító, ragacsos mázat mi kentük rá az évszázadok alatt. Pál Apostolnak igaza volt, ez a valódi szeretet definíciója.

De vajon létezik rossz szeretet?

Hogy a viharba ne, ráadásul sokkal gyakoribb probléma, mint azt sejteni véljük. De mi lehet olyan nehéz a szeretésben, ami ennyire nem megy? Végtére is nem integrálásról meg deriválásról beszélgetünk, de még csak nem is a keresztszemes hímzésről. Tehát mi a probléma? Mit csinálunk rosszul?

Egy személyes példán keresztül szemléltetem a rossz szeretet mechanikáját

Adott egy férfi az életemben, nevezzük barátnak az egyszerűség kedvéért. (Nem tartom a barátomnak egyébként, az alább következőkön kívül még más okok miatt sem, de ez a cikk nem erről szól.) A férfi állítása szerint mindennél és mindenkinél jobban szeret engem, az egyetlen ember vagyok kerek e földön, akire őszinte örömmel költené el az egész vagyonát, akinek a szavára hajnali négykor is ugrana, ha szükség lenne rá.

Nekem nincs erre szükségem, nem szeretnék ezekkel a privilégiumokkal élni. Terhes számomra a viselkedése, szó szerint fojtogat. Ő azonban nem hajlandó elfogadni, hogy nem kívánom igénybe venni a segítségét, mert ő segíteni akar, hiszen olyan nagyon szeret, és pont, vita lezárva. Élénken él a fejében egy kép rólam, az ideális énemről, amilyennek a leginkább szeretne látni. Hiszen annyi lehetőség rejlik bennem, amiket nem akarok kihasználni, de ne aggódjak, majd ő a kezébe veszi az ügyet!

A legkevésbé sem érdekli, hogy milyen ember vagyok igazából, és milyen dolgok tesznek boldoggá, az egyetlen dolog, amivel őszintén törődik, az az ő fantazmagóriája. Ruhát, cipőt, táskát vásárol, ami szerinte szép, vagy jól állna nekem. Gyűlölöm, ha kéretlenül elhalmoznak tárgyakkal, ha kéretlenül elhalmoznak bármivel. Természetesen nem tagadom, hogy a viszonyulásom a dologhoz nem épp a legegészségesebb, mert rettenetesen nehezemre esik elfogadni bármit is, még akkor is, ha ép ésszel belátható, hogy az adott helyzetben szükségem van segítségre. Egyedül szeretem megoldani a dolgaimat, nem szeretek kapni.

A drága férfiú naponta megkérdezi, hogy ne vásároljon-e nekem valamit, mert épp látott egy nagyszerű cipőt/ruhát/táskát, amit mindenképp nekem szánna. A forgatókönyv szerint egy negyedórás huzavona után mérgesen felcsattan, hogy nekem miért kell folyton ellenkeznem. Amikor csak elém sodorja a balszerencse, hordoz magánál valamit, amivel engem akar megörvendeztetni, fürdőszobaszőnyeget, magnéziumot, szőlőt, kenyeret, kapszulás kávét, rántott húst. Ez azonban a kisebbik rossz.

A nagyobbik, hogy agresszív terror alá vette az életem egyéb szereplőit, mert szerinte nem valók hozzám, nincsenek rám jó hatással, takarodjanak a fenébe, amíg ép bőrrel megtehetik. Amikor fizikailag is kifejezte eme véleményét az egyikőjüknél, ott telt be a pohár. Veszekedtem, üvöltöttem, verekedtem vele, a létező összes platformon kitiltottam az életemből. És halvány fogalma sem volt, hogy miért, egyre csak azt hajtogatta, hogy ő mennyire szeret, és csakis a legjobbat akarja nekem. Hát milyen ember vagyok én, aki a szeretetet így hálálja meg?

Nem ő volt az első és egyetlen ember az életemben, aki hasonló mentalitással rendelkezett, akivel az egész kapcsolatunkat az tette ki, hogy küzdöttem az általam szabott határok megvédéséért. Ennek egészen biztosan oka van, amit egy intenzív pszichoterápián, a self-rétegeimet boncolgatva felfejthetnék, hogy miért csöppenek vissza ugyanolyan viszonyokba időről időre.

A közvetlen környezetemben szintén fellelhető ez a probléma, évek óta küzdök a saját integritásomért

Én egyre csak azt hajtogatom nekik, hogy nem az ő hatáskörük, amiről épp véleményt nyilvánítanak, ők meg azt, hogy mekkora fájdalmat okoz nekik, ha én olyan vagyok, amilyen, és az érzéseikhez joguk van. Ők is olyan rettenetesen szeretnek engem, hogy nem bírják elviselni, ha ne adj’ isten úgy élek, amivel nem tudnak azonosulni. Nem kell borzalmas, sátánista dolgokra gondolni, nem kölyökkutyák vérében fürdök, vagy kenyérrel eszem a dinnyét, csak szabadosabb a szexuális életem, mint azt ők elfogadhatónak tartják.

Volt, aki már felvázolta, hogy ez sajnos azt fogja implikálni, hogy törvényszerűen kiüresedik a kapcsolatunk, hiszen miről is beszélgethetnénk egymással, ha gyökeresen más életet választottam magamnak? Ők is annyira szeretnek, hogy inkább nem is kívánják nézni. (A másik végletről is lehet nyilatkozni persze, egy jó barátomnak féltékenységi rohamokat kellett produkálnia az előző kapcsolatában, mert a leányzó csakis akkor hitte el, hogy őszintén szereti őt.)

Pál Apostolnak igaza volt, vagy sem?

Én azt gondolom, hogy bármily csodásan hangzik is a feltétel nélküli szeretet terminusa, nem valósítható meg a kapcsolatainkban. Túl tökéletlen az emberi természet. Ezzel nincs is probléma, mert szerintem van egy egészséges határa a birtoklásnak és a kisajátításnak, ami nélkül nem létezik párkapcsolat. A probléma ott kezdődik, amikor az egyik fél nem tartja tiszteletben a másik által felállított szabályokat.

Te hogy látod a kérdést? Miért olyan nehéz jól szeretni? Törekedjünk a feltétel nélküli szeretetre, mint magasztos, szakrális jelenségre, vagy ez csak az önző és infantilis emberek álcája a kapcsolatban?

Ez a cikk a Szerző álláspontját képviseli. A 20on.hu-n minden fiatal szabadon publikálhat, mesélhet és nyilváníthat véleményt. Írd meg te is a sajátodat az info@20on.hu-ra! A publikálás folyamatáról bővebben ITT olvashatsz.

További cikkek: