Minden, amit a telefonos állásinterjúkról tudnod érdemes

Idő és költségmegtakarítási, no meg a gyors szűrés céljából egyre többször lehet találkozni telefonos állásinterjúval. A módszer a cégeknek kifejezetten előnyös, nem kell interjúkat szervezni, 10 perces beszélgetésekkel a jelentkezők jó része kiszűrhető, illetve megtudhatóak róluk a fontos információk. Milyen fogásokkal lehet venni ezt az akadályt?

A telefonos állásinterjú általában csak rövidebb ideig tart, jellemzően 5-10 perc, viszont borzasztó könnyű elrontani, ezzel elvágva a lehetőséget a további felvételi körök előtt. Sokan még ma is csak udvarias előcsevegésnek gondolják, pedig sajnos a tény az, hogy nem megfelelő eredmény esetén további hívásokra már aligha lehet számítani.

Nem kell azonnal rendelkezésre állni

Az interjúztató jellemzően bármikor telefonálhat, reggel 8 és mondjuk, 19 óra között számíthatunk ilyen jellegű hívásra, azonban tévedés azt hinni, hogy azt azonnal fogadni kell, és nem is érdemes. Ha nincs a hívott olyan helyen, ahol alkalmas a beszélgetés, ez természetesen magától értetődik, de még ha akár azonnal is lehetne folytatni az interjút, érdemes 15-30 perces visszahívást kérni, ami alatt nyugodtan fel lehet készülni a beszélgetésre.

Érdemes keresni egy nyugodt, csendes helyet, ha utcán ér a hívás legalábbis beülni egy csendesebb kávézóba, és előtte átgondolni újra a megpályázott pozíciót, illetve az elküldött jelentkezési anyagot. A beszélgetésnél lehetőség szerint érdemes egyedül maradni, a társaság ebben az esetben csak zavaró lehet.

Időt nyert – gondolja át a válaszokat

Egészen kis cégeket leszámítva valószínűleg egy HR-es, vagy a fejvadász cég embere fogja lebonyolítani az interjút. Megéri újra átfutni az önéletrajzot, felkészülve arra, hogy várhatóan melyik részekbe fognak belekérdezni. Ez utóbbi a megpályázott állás jellegétől is függ  leginkább az utolsó munkahelyen megszerzett szakmai tapasztalatokat, az iskolákat, vezetői állás esetén az irányítottak számát, pontos feladat és felelősségi köröket, egyes témákban való jártasságot mérheti fel a kérdező, illetve rákérdezhet a CV-ben tátongó esetleges feltűnő lyukakra, pozícióban való visszalépésekre, esetleg túl rövid munkaviszonyokra.

Do you speak English? Yes, de most nem.

Amennyiben külföldi munkára jelentkezünk vagy az idegennyelv-tudás alapkövetelmény, fel kell rá készülni, hogy a telefonos interjú egy része (vagy az egész) az adott idegen nyelven fog folyni. Éppen ezért soha nem szabad beírni például tárgyalási szintű angol nyelvtudást, ha napi szinten nem használjuk a nyelvet, gondot okoz a kommunikáció, sőt, esetleg még a kérdés megértése sem biztos, hogy sikerül. Ezzel azonnal el lehet bukni a pozíciót. Csak akkor szabad ilyet állítani, ha szakmai témákról is többé-kevésbé gördülékenyen tud beszélni a pályázó.

Nyugodt hang, koncentráció a siker titka

Az interjú alatt lehetőleg állni kell, sokkal dinamikusabb lesz a hangunk tőle, mint mondjuk ha valaki egykedvűen válaszol egy kanapé mélyéről. Segédanyagként itt bármit lehet használni, hiszen nem látszik, de figyelni kell arra, hogy a telefonáló azonnal hallani fogja, ha megakadunk, bizonytalanná válnak a válaszok, ne adj isten lapozgat valaki a papírok között, különösen a kényesebb kérdéseknél.

Az alapadatokat fejből, azonnal kell mondani, nagyon rossz hatása van, ha hallhatóan habozni kezd valaki azon, hogy vajon hány ember főnöke is volt, és mit is kellett anno csinálni? Beszélgetés közben érdemes jegyzetelni, főleg ha valaki hajlamos egy kicsit kiszínezni a valóságot, nehogy egy téma később kontrollkérdés formájában újra visszajöjjön – és esetleg sikerüljön mást válaszolni.

Érdemes előre készülni, előre összeírni pár gondolatot például a megpályázott céggel kapcsolatos információkról, a jövőbeni karrier-elképzelésekről, esetleg olyan extrákat kitalálni, ami az elküldött anyagban nem szerepel. Ha a bérre kérdeznek, jó nagy intervallumot érdemes bemondani, nehogy emiatt szórjanak ki.

Lehet kérdezni is!

A telefonos interjú jó alkalmat teremt arra, hogy a pályázó is gond nélkül kérdezhessen, amivel érdemes is élni, mert egy jól irányzott visszakérdéssel időt is lehet nyerni, sőt szélsőséges esetben az is kiderülhet, hogy a cég nem is teljesen tudja, pontosan mit vagy kit akar. Ez viszont, ha nem teljesen felel meg valaki a kiírásnak, nem is biztos, hogy hátrány.

A beszélgetésben végig dinamikusnak és magabiztosnak kell mutatkozni, azonban ha egyértelművé válik, hogy nem minket keresnek (ezt sokan ott és akkor közlik is a beszélgetés végén), akkor is udvariasan meg kell köszönni a lehetőséget, és jelezni, hogy későbbi ajánlatok esetén is szívesen állunk rendelkezésre. Mérgelődni, puffogni az elutasítás miatt nem szabad – valószínűleg ugyanez derült volna ki a személyes interjúkon is, jóval több idő alatt.

További cikkek: