“Észrevesszük, hogy van mit tanulnunk tőletek?” – 40-50-esek a 20onévesekről

Nem vagyok generációkutató. Nem vagyok filozófus. Sem szociológus, sem jós. Nő vagyok és anya. Időnként hajlamos vagyok általánosítani, túlozni, a dolgokat a megszokott nézőpontból nézni. Mégis felháborodva kapom fel a fejem, ha ezt mások teszik. Mondjuk az általunk felnevelt generációról. Meg se próbálom őket közös jelzőkkel illetni, mert egyetértek Nemes Orsolya generációkutatóval abban, hogy A generációk tagjait a születési év és a közösen átélt események csupán lazán kapcsolják egymáshoz, ennél sokkal több összetevő befolyásolja gondolkodásmódunkat, viselkedésünket és döntéseinket.”

A szélsőségektől eltekintve rólatok, a ma 20-as, 30-as éveiteket élőkről beszélek, akik fentiek ellenére megkaptátok a közös jelzőket, tetszik, nem tetszik. De mi van a jelzők mögött? Hogyan látunk mi titeket és hogy is vagytok ti vajon magatokkal és a világgal?

Ezek a mai fiatalok!”

Bezzeg az én időmben…!”

Mi lesz ezekből, ha mi már nem leszünk?

Mi, 40-esek, 50-esek elmondhatjuk, hogy a túlélési praktikák és a valós értékek mellett ezekből a sztereotípiákból is bőven került az útravalóul kapott batyunkba… és mi vittük, közösségi média és mobiltelefon hiányában batyunkban kerestük a biztonságot jelentő kapaszkodókat, az útbaigazító táblákat a boldog élethez.

De kell-e nekünk ez az örökség? Hisz már annyi mindent átértékeltünk, annyi mindenen túlléptünk. Akarjuk-e tovább vinni az évszázados „hagyományokat”, hogy megmagyarázzuk magunknak, hogy bár mi vagyunk a szüleitek, de MI csak jót akartunk, mi megmondtuk, mit csináljatok, mit ne csináljatok, „mi güzültünk értetek és tessék” (csakhogy egy klasszikusnál maradjunk).

Meggyőződésem, hogy vagyunk olyan bátrak és önállóak, hogy rendet rakjunk a batyunkban. Hisz itt élünk a XXI. században, oktató videók, workshopok, könyvek sokasága inspirál minket a paradigmaváltásra. Ja, hogy akkor le kell tenni a batyut? Pedig azt szüleinktől, dédszüleinktől, rokonaiktól, barátainktól kaptuk? Jó szándékból! Hogy ők is kapták? Add tovább, mert szamár maradsz? A múlton való émelyítő agóniánk közben észrevesszük egyáltalán, hogy új értékek, újfajta megoldások születnek általatok, hogy bizony van mit tanulnunk tőletek?

Félek, túl sokan vagytok, akik hamarabb kapták meg – pénztárcától függően persze – az áhított játékot, mobiltelefont, autót vagy lakást, mint hogy megkérdezték volna tőletek „Mi történt veled? Mi jár a fejedben? Miben vagy jó? Mit tehetnél magadért?” De ezt nem rakták a batyunkba. Mi pedig nem kerestük, nem találtuk, inkább elővettük az ezüst tálcát és felszolgáltuk szeretetünk kézzel fogható bizonyítékait, hogy minden nap szem előtt legyen, hogy a mi gyermekeinknek mindene megvan a boldogsághoz.

Persze, adni öröm. Kapni is. Figyelmet, megértést, elismerést, közös élményt is. És tiszteletet. Amiért keresitek és vállalják magatokat, amiért mertek kilógni a sorból, amiért megtaláljátok a lehetőségeket, hogy szeretnétek tanulni a hibáinkból, hogy nyitottak vagytok a világra, a technika vívmányaival mindent megoldotok, hogy több nyelven kommunikáltok, hogy tudjátok magatokat több tízezren együtt is jól érezni… ja, hogy piercingetek van meg tetkótok – kifogásolják sokan. Meg diploma a zsebetekben. Meg magánvállalkozásotok, meg önkéntes munkát végeztek és sok időt töltötök együtt. És nem csak a sörötöket osztjátok meg egymással, hanem a gondolataitokat is. Amire sokunknak „nem jutott idő” és türelem. Hogy meghallgassunk titeket, hogy ne bagatellizáljuk el örömötöket, gondjaitokat. Hogy toleráljuk kamaszságotok, hogy soha, még véletlenül se legyintsünk rátok, ne ítélkezzünk felettetek, ne döntsünk helyettetek.

De tudjuk, a dolgok nem feketék és fehérek. Tegyünk hát egy említést arról is, amiben jók voltunk, vagyunk mi 40-esek, 50-esek.

Az anyagi biztonság megteremtésével időt és teret adtunk nektek, hogy felfedezzétek a világot, megtaláljátok és kihasználjátok lehetőségeiteket. Egy olyan generáció nőtt fel, aki már nemhogy nem fél a szomszéd városban munkát vállalni, de idegen ország idegen törvényei szerint is képes élni és dolgozni. Képes elbukni és felállni, éppúgy, mint elődei. Mert kapott még valamit! Feltétel nélküli szeretet (ami segített kezelni időnkénti következetlenségünket és majomszeretetünket) és egyfajta önrendelkezést saját élete felett! Talán ezért kéritek véleményünket ma is, ha döntés előtt álltok. Mert a pszichológus és tréner Limpár Imre szavaival élve HD minőségben, azaz harmonikusan és dinamikusan kívánjátok élni az életet. Felhasználjátok tapasztalatainkat, ha elismerjük képességeiteket. Tetteiteket már nem a valaha bennünk élő lázadás, sokkal inkább a cselekvés szabadsága motiválja. No meg egy újfajta felelősségvállalás! Tagadhatatlanul nehezebben vállaljátok fel a családalapítás felelősségét, de döbbenetes elszántsággal beszéltek és tesztek a környezetért, az állatokért, a rászorulókért és ami megkülönböztet benneteket minden korábbi európai generációtól, önmagatokért.

  

A II. világháborúból jött dédszüleink szimplán a megélhetésre összpontosító, majd szüleink kiszámíthatóságra és biztonságra törekvő világnézete, valamint saját felhalmozó, mindenkinek megfelelni vágyó világnézetünk után nem könnyű elhinnünk és támogatnunk, hogy lehet az életet megélni is. Látjuk, hogy a megélésnek is vannak határai és következményei. Félünk, hogy ha minden tevékenységhez élvezet társul, az élvezetek hajszolása éppúgy kiégéshez vezet, mint ahogy a materiális javak hajszolása vezetett korábban.

Mit tegyünk hát? Mit tehetünk értetek, értünk, közös céljainkért, melyek csak történelmünk krízishelyzeteiben lehettek ilyen közel egymáshoz?

A generációk közé feszült ellentéteket már megszelídítettük. Miért ne sikerülne önmagunkat legyőzve tudatosítanunk magunkban azt is, hogy NEM félelmeinket, gondolkodást gátló sémáinkat és örökül kapott „hagyományainkat” kell batyutokba raknunk, hanem támogatnunk és elismernünk kell azt a nyitottságot, szintézisben gondolkodást, önismeretre törekvést, reális helyzetfelmérést, közös értékek mentén gondolkodást, melyek segítségetekre vannak, amikor meghozzátok saját legjobb döntéseiteket, amikor megtanultok értéket teremteni és átadni, amikor képesek vagytok alkalmazkodni, váltani és változtatni, ebben az önmagunkat pusztító megasebességre kapcsolt létezésben, ahol már valóban a lét lett a tét.

Nektek már nem csak megszületett vagy születendő gyermekeitekre kell figyelni, hanem a világra is melyben élnek, ideértve a társadalmi, környezeti, etnikai, érzelmi változásokat és feltételeket is. Ehhez is kell annyi kurázsi, mint kellett történelmi időkben mások céljaiért fegyvert ragadni, átkelve az óceánon új hazát keresni, a nők jogaiért küzdeni, vagy csak szimplán túlélni a hétköznapokat. Szóval mikor kicsit nehezebb és beúszik az „én megmondtam…” és társai a háttérből, be lehet helyettesíteni a

„Hogy is csináltam mikor már sikerült?”

„Miben vagyok jó?”

„Ki tud engem céljaim elérésében segíteni?”

„Mit is tenne ilyenkor az az ember, akire felnézek?”

„Mit tehetek első lépésként most önmagamért?”

„Tévedtem, de örülök, hogy megpróbáltam”

mondatokkal, hisz tudjátok: Every generation needs a new revolution” (Thomas Jefferson).

További cikkek: