„Mindig úgy éreztem, hogy én vagyok az ő meg nem született lányuk” – kapcsolódások előző életünkből

Ahogy az ember visszatekint az életútján, – s itt feltételezek egy ehhez szükséges érzelmi intellektust – akkor láthatja azokat az összefüggéseket bizonyos események és találkozások viszonyában, amelyeket egykoron sejteni és felismerni sem mert. Ehhez az önreflexió jótékony, valamint az a belső igény, hogy szándékunkban áll megérteni múltunk mozzanatait, melyeket esetleg nem sikerült addig feldolgozni. Amikor tizenévesen egy ifjú fiatalembert összetörte a szívem, nem is sejtettem, hogy ő a híd a második családom megismeréséhez.

Hogy épült ki ez a híd?

Akkor úgy hittük, szerelembe estünk. Nyári románc volt, s pont a Balaton és a limonádé ízétől oly különleges, egyszeri, amit úgy hívnak: igazi, balatoni, egy nyári kaland. Fiatalok voltunk: neki tetszett bennem, hogy egy nézésével nem vesz le a lábamról és nem hajlongok, küzdenie kell; nekem pedig, hogy a kamasz-macsóságon túl mély érzésekkel teli lélek dobogott benne. Megérintett. Eltelt a nyár, majd a távkapcsolat helyett az elválás maradt, amit ezernyi könnyel és átsírt éjszakával teli év követett. Néhányszor keresett, közben összejött egy iskolatársával, azonban naivan én továbbra is őt vártam.

Eltelt egy újabb év és egy újabb boglári nyár jött: másodszorra találkoztam, immáron kiegészülve, s mégis hiányosan a családjával. Ő már nem jött, azonban Édesapja és a testvére csatlakoztak a társaságunkhoz. Ekkor, ahogy az Apukája rám nézett, annyi szeretet volt benne és oly megfogalmazhatatlan volt, hogy honnan jön ez a teljes szívből felém áradó szeretet: mintha mindig is ismertük volna egymást, s mégis, akkor állt előttem először. Édesapja öccsével szintén karmikusan éltem meg a találkozást, s velősen tudtunk művészetről, alkotásról, lélekről beszélgetni. Ő egyszer úgy fogalmazott, hogy hiába vagyok nagyon fiatal, mindig olyan nőre vágyott, akivel ilyen mélységekről lehet beszélgetni, mint akkor velem.

Ugyanebben az évben az Édesanyja adott át nekem egy levelet nekem címezve, az ifjú fiatalembertől. Egy oldal terjedelemben le volt írva minden, amire vágytam, s az egekbe szökött a boldogságom. Ezután egy mély beszélgetés következett az Anyukájával, akitől olyan támogatást kaptam, amelyet remélni sem mertem. Egy későbbi találkozás alkalmával ezen a vonalon a Nagy és Déd szülőkkel is egy mély és őszinte, szavakkal nehezen kifejezhető kapcsolat alakult ki és minden alkalommal úgy érzem, hogy úgy néznek rám, mintha egy unokájuk lennék a sok közül.

S, hogy teljes legyen a családfa leírása, a kisebbik testvérfiúhoz is mély érzések kötnek, aki nyolc évesen a bátyjával együtt szerelembe esett belém, azóta pedig a köztünk lévő szeretet töretlen. A kapcsolatom vele testvérivé alakult, s olyan, mintha az öcsém lenne. Egy áldott jó ember, kiben ma már egy 18 éves fiatal fiút bőven túlmutató lélek bontakozik ki, s akinek nyitottsága, érettsége, komolysága, a mai napig minden alkalommal meglepetéssel bír számomra.

Tíz év után, ismét annak a boglári háznak a küszöbén

Megannyi emlék dolgozik bennem, ahogy ezeket a sorokat írom. Ha ez a boglári, hatalmas nyaralóház mesélni tudna, hogy mennyi minden történt, akkor hosszú oldalak is kevesek lennének hozzá. Én e boglári-nyarakból nem csupán az én balatoni, ifjú éveimet meghatározó románcomat nyertem, hanem találkoztam az én második családommal, akikkel lelkeinket magasabb szinten összeköti egy felsőbb erő és akkor, kilenc évvel ezelőtt, nekem találkoznom kellett velük. Őszinte, kérdések nélküli mély szeretet van bennem feléjük és idén fogalmaztam meg, ahogy elgondolkodtam, hogy hiába nem oda születtem, hanem szerető, igaz családomhoz, mégis olyan, mintha én az ő meg nem született lányuk lennék. S ezt érzem mind szülői, nagyszülői és fogadott kisöcsém oldaláról is.

Szerencsésnek érzem magam, hogy van egy második otthonom e család szívében. Hálás vagyok, hogy minden úgy történt akkor, hiszen sokkal gazdagabb lett a lelkem általuk. Minden alkalommal ragyog a lelkem, ha ölelésemben tarthatom őket, ugyanakkor megszakad a szívem, s könnyek közt mondok búcsút, hiszen oly kevés, hogy évente egyszer láthatom őket. Mégis boldog vagyok, hogy legalább ennyi megadatik.

Sose bánd, ha múltad egy puzzle darabja máskor s más időben kerül a helyére! Ahogy az idő telik, minden a helyére kerül, s Te is mindent megértesz. Fejlődik és érik a lelked, s ha azonnal nem is leled meg a választ, az Élet ebben mindenkor segít.

További cikkek: