Mit tennél, ha találkoznál a pár évvel ezelőtti önmagaddal? – Novellánk

Igazából nem számított a találkozásra, de különösebben nem is lepte meg. A négyeshatoson kapaszkodva villant elé az alakja, a Corvin negyed és a József körút között. Vékony volt, kockás flanelinget viselt, túlméretezett táskája a villamos ütemére billegett a hátán. Testtartásából, abból, ahogy a kezében szorongatott könyvvel egyensúlyozott, rögtön megismerte. Átvágta magát a tömegen, és sietve ráköszönt:

– Ne haragudj, hogy megzavarlak, de ezt én is olvastam – bökött az enyhén gyűrött Egypercesekre – Tudod, melyik a kedvencem?
– Jó napot, nem tudom – ijedt kíváncsiság nézett vele szembe.
– Ha megengeded, elkísérlek egy darabon, és elmesélem, úgyis itt szállsz le, nem?

A fiú habozott kicsit, ugyanakkor szórakoztatta is a helyzet. Lyukasórája lett volna úgyis, ráért. Aki megszólította, ismerősnek tűnt, de legalábbis nem bántóan idegennek. Nála egy fél fejjel magasabb, megtermettebb, borostás, elegánsan öltözött harmincas. Vagy negyvenes, de hát ki tudja.

– Szóval A Költészet hatalmáról, az, amelyikben a telefon életre kel, és elcsavarog az erdőbe. Neked melyik a kedvenced?
– Az tudom, melyik, én is szeretem. Meg a Végzet, amiben a halálos pogácsa van, azt ismeri? – közben lassan ballagtak a József körútról a Baross utcán befelé, a Józsefváros mélyére. A házak kissé kopottabbá váltak, az évek óta bezárt lemezbolt pedig újra nyitva állt, de ezt a férfi nem vette észre, belemerült a novellák taglalásába. Majd egyszer csak megtorpant, és nekiszegezte a fiúnak a kérdést:

– Te is írsz verseket, nem?
– Szoktam. Hébe-hóba, ezt meg azt.
– Na, akkor idefigyelj! Nehogy abbahagyd, küldd el mindenféle irodalmi lapoknak, ne hagyd az asztalfióknak! – egészen áttüzesedett az arca – A regényt is folytatni kell, csak olvass el hozzá még pár könyvet. Az Utas és holdvilágot mindenképpen, anélkül ne is folytasd, jó?!
– Hu, hát szoktam írni, igen. Főleg családnak, barátoknak. Majd ha egyszer összegyűlik sok, talán kiadom egy kötetbe…
– Ez a beszéd! Ezzel kell foglalkozni… Jó, azért ne bukj meg kémiából…
– Na, pedig abból épp sikerült félévkor – fájdalmas tekintettel felelt – gyűlölöm az egészet. Egyébként ide járok, szembe – bökött egy nagy sárga épületre a Horváth Mihály téren túl – az ország legjobb iskolája, amúgy elég fos.
– Tudom, ismerem.
– Ide járt esetleg ön is?
– Tegezz, kérlek. Természetesen. Nem is szerettem, nincs rendes osztályközösség, a tanárok pofátlanul politizálnak, viszont a versenyekre tisztességesen fel lehet készülni…
– Na, akkor ez nem változott – vágott közbe a fiú – igazi osztályközösség nincs, és a töritanárunk állandóan arról beszél, kire szavazzunk majd, kire pedig ne. Kicsit sem átlátszó.

A játszótér mellett haladtak el, ami szépen visszafakult vagy húsz évet: a felújított padok és mászókák korhadtan, összegraffitizve éktelenkedtek, a házak szürkék lettek, és rég látott, rossz arcú emberek tűntek fel a kapualjakban.

– Nincs sok időm, figyelj rám! Csináld meg azt a nyelvvizsgát…
– Épp arra készülök, németből terveztem jövőre… honnan tudja… tudod? – vágott közbe izgatottan a fiú.
– Az mindegy. Figyelj, jövőre késő. Most kell, utána rá kell feküdni az angolra, különben egyetemen sem fogod soha megtanulni. A földrajzversenyt pedig ne baszd el, az első forduló is számít. A jogi kart gondold majd át még egyszer, van még rá másfél éved. De hagyjuk a sulit. Vannak fontosabb dolgok. Annát hívd el már moziba, ne tökölj, nem érdemes! Oké, mielőtt közbevágnál, hadd mondjam végig! Szóval lépj! Hagyd a francba a vitákat Andrissal, teljesen felesleges, rá vagy görcsölve, semmi értelme, hidd el, elmúlik. Gondolkozz, mielőtt belemész egyáltalán az ilyen sehová sem vezető faszságokba, semmi szükség ezekre, mérgeznek, hidd el. Tényleg felesleges. Tanulj meg hallgatni, kicsit visszavonulni, az a jóga nem is hülyeség. Várj, ne menj még, rengeteg dolgot szeretnék mondani. Az edzések, mert sokkal több van benned, mint amennyit most kihasználsz. Sőt, bár ezt talán még úgyis hiába mondom, mert úgysem fogadod meg, majd ha huszonéves leszel, de azért mondom. Szóval emeld fel a fejed, láss túl a saját köldöködön! Nézz körbe, szimatolj új és új dolgokat, tágítsd folyamatosan az ízlésed, az emberi kapcsolataid, a gondolkodásmódod! Nem szabad leragadni az otthonos, meleg posványban, mert…
– Bocs, most tényleg mennem kell, kezdődik az órám mindjárt – morzsolgatta illetődötten Örkényt a fiú, már az iskola fakósötét falai előtt állva – örültem a találkozásnak. Csáó!

Sarkon fordult, a bejárat felé sietett. A férfi fejében zúgtak a kérdések: mindent elmondtam? Nem ijesztettem meg? Lesz ennek bármi haszna? Miért nem máskor történt, miért így?

Feldúltan, cikázó gondolatokkal indult vissza a körút felé.

Léptei nyomán a házak visszanyerték színüket, a játszótér kivirult, de a lemezboltnak már nyoma sem volt a megállóban.

További cikkek: