Mit tesz a Tinder az emberekkel?

A Tindernek ma már több mint 50 millió felhasználója van. A regisztrált tagok naponta körülbelül 90 percet töltenek az alkalmazás használatával: ha unatkoznak este, máris megnyitják a lángoló ikonnal ellátott társkeresőt. Az applikációnak ugyan számos előnye van, azonban olyan veszélyeket is hordozhat magával, amikre nem is gondolnánk. Vajon a Tinder tényleg csak erősíti az eldobhatóság kultúráját? Mi lehet az a bizonyos bevásárlókosár-elmélet? Valóban telhetetlenek lennénk a bőség zavara miatt, és az emberek tárgyiasítva lennének? Kiderül.

Tinder pszichológia: értelem vagy érzelem?

A Tinder pszichológiája egyszerű és meglepően gyors. Másodpercek alatt hozunk meg egy ítéletet arról, hogy az illetőt jobbra vagy balra húzzuk. Ha szabályos és szép az arca, tetszik nekünk: jobbra húzzuk, mert bejön. Ha viszont erőltetett a mosolya és 10 centiről szelfizik: balra húzzuk, mert nem sikerült eléggé meggyőznie minket. Egy szempillantás alatt helyezzük el a másikat egy attraktivitás-skálán: ösztönszerűen cselekszünk, ugyanis pár képen és esetleges bemutatkozó szövegen kívül nem áll más információ a rendelkezésünkre.

Bőség zavara

Sok tanulmány és kutatás foglalkozik azzal, hogy a társkeresős oldalak válogatóssá és telhetetlenné teszik az embereket. A Tinder sem más, mint egy „húspiac”, ahol lényegében több ezer „nyers hús” van felsorakoztatva. Már csak válogatni kell, a választék azonban zavarba ejtően nagy. Ez egy úgynevezett bevásárlókosár-mentalitást eredményez: ekkor hosszan mérlegelünk, egyre inkább csak válogatunk, mert a legjobbat szeretnénk berakni “kosarunkba”.

A Tinder is hasonlóra késztet: végeláthatatlanul áradnak felénk a képek, mindig kíváncsiak vagyunk a következőre, meg az azutánira: sosem lehetünk biztosak abban, hogy egy egészen jónak tűnő lehetőségnél nem találunk-e még jobbat. Hiába találtunk már nekünk valót, tovább szelektálunk, mert abban reménykedünk, hogy egy még szebbet, egy még inkább hozzánk valóbbat döb elénk a sors (vagy az algoritmus). Ez a hatalmas választási szabadság a való életben frusztrációt is szülhet, „biztos jön majd még jobb is” alapon egyre magasabb elvárásokat állítunk fel – akár tudattalanul. A nők egyébként magasabb igényeket támasztanak a férfiakkal szemben: sokkal gyakrabban élnek a „balra swipe”, vagyis az elutasítás lehetőségével, mint férfi társaik.

Eldobhatóság érzete

Partnerszelekcióval kapcsolatos döntéseinket tehát másodpercek törtrésze alatt tesszük meg. Csak pörgetünk, számítva egy „következőre”. Hiszen honnan tudhatnánk, hogy nem a következő pörgetés után következik a mi emberünk? Pontosan emiatt, az internetes applikációk erősíthetik az eldobhatóság kultúráját: az emberek lényegében tárgyiasítva vannak, erősödhet a leválthatóság és a pótolhatóság érzete. A Tinder használata egy idő után a lecserélhetőség érzését is keltheti – ez pedig csak fokozza a saját testtel és külalakkal szembeni kritikus hozzáállást.

Negatív testkép?

Egy 2016-os kutatásban a férfi felhasználóknál mértek alacsonyabb önértékelést, hiszen számukra sokkal ritkább az úgynevezett „match” létrejötte. Ők gyakrabban monitorozták magukat, és testükkel, kinézetükkel kapcsolatos elégedetlenségük is egyre erősebbé vált. Persze nem lehet kijelenteni, hogy a Tinder mindenkinél roncsolja az önértékelést és az önbizalmat, de tény, hogy idegenek kezébe adjuk külsőnk értékelésének lehetőségét – ami bizony rosszul is elsülhet.

Ha tudatosan használjuk a Tindert, nem ő fog elhasználni minket

Nem az applikáció démonizálása a megoldás, hanem tudatos használata. Mint mindent, ezt is tudni kell úgy használni – privát célunktól függetlenül -, hogy a deperszonalizáció, vagyis a lecserélhetőség érzése ne kerítsen hatalmába minket, hogy testünkkel és külsőnkkel kapcsolatos kritikusság ne váljon egészségtelen mértékűvé, és hogy a bőség zavara se kerítsen hatalmába minket. Ne engedjük meg, hogy az applikáció „elhasználjon” minket!

További cikkek: