Munkahelyi viszonyok vagy harcok? – Hasznos tanácsok a munkahelyi kapcsolatokhoz

A munkahelyi kollektíva kicsit olyan, mint a család: nem válogathatjuk meg, hogy kikkel akarunk naponta nyolc–tíz órát együtt tölteni. A csapatmunka tehát közismert, bejáratott és egyben elkerülhetetlen stratégiává vált a napjainkban, azonban számos negatív vonzata is akad. A „sok lúd disznót győz” elv valóban győz? Munkahelyi viszonyok vannak vagy inkább harcok? A kollégáink a csapattársaink vagy inkább a versenytársaink? De a legfontosabb: hogyan érdemes kezelni a versengést, a személyiség- és életkorbeli különbségeket, valamint az ezzel járó nézeteltéréseket? Szokjuk meg vagy inkább szökjünk meg?

Első szabály: ne vedd személyes sértésnek!

Munkanapjaink minőségének egyik legmeghatározóbb eleme a kollegáinkkal ápolt kapcsolatokban teljesedik ki: nagyon is fontos, hogy kikkel dolgozunk testközelben, és hogy milyen szintű kapcsolatot sikerül velük kiépítenünk. A probléma ott kezdődik, hogy nincs két ugyanolyan ember. A kezdeti nehézségek leküzdéséhez sok türelem és higgadtság szükséges: fontos, ha a főnökünk vagy a kollegánk picit rosszul szól hozzánk, ne vegyük egyből személyes sértésnek. Mindenkinek megvan a maga baja, az esetek túlnyomó részében tényleg nem rólunk szól a dolog.

Második szabály: csak ne olyan hevesen!

Nincs olyan munkahely, ahol ne lennének problémák. Energiavámpír a munkatársad? Lelki szemetesládának használ a melletted ülő kolléga? Úgy érzed, a főnök mindent jobban tud? Esetleg egzecíroztat a rangidős kolléga? Minél inkább azt érezzük, hogy valaki ingerülten beszél hozzánk, annál nyugodtabban kell reagálnunk. A bunkóság ugyanis ragályos. Úgy kell elképzelni ezt, mint a licitálást: ha a hangvételünk egy picit udvariatlan lesz, sanszos, hogy az illető is vérszemet kap, jobban kijön a sodrából, amire mi még erélyesebben szeretnénk majd reagálni. Vigyáznunk kell tehát, hogy a bennünk megfogalmazódó erősen szubjektív vélemény ne legyen hatással morálunkra, mert ragályossága miatt ez nemcsak ránk, hanem közvetlen környezetünkben lévőkre is veszélyes lehet.

Változtasd meg a hozzáállásod!

Remek védekezési technika az is, ha megtrükközzük az elménket. A szituációt nem mindig tudjuk megváltoztatni, az adott helyzethez való hozzáállásunkat azonban igen. Válság van a munkahelyen? Tekintsünk rá kihívásként! Frusztráltak vagyunk a munkahelyi viszonyok miatt? Fogjuk fel egy rejtvénynek, amit meg kell oldani!

Életkorbeli különbségek: használd ki!

Már maga az életkorkülönbség is szolgálhat egy-két nehézséggel: könnyebben elengedi magát az ember, ha saját korosztályával kell együtt dolgoznia, mintha egy számára jóval idősebb csoportban kellene érvényesülnie – ahol alkalomadtán jó vagy rosszindulatból is elhangozhat a nem túl informatív „bezzeg az én időmben” típusú szólás. Egyszerűen el kell fogadni azt a tényt, hogy teljesen más szemlélete van egy ifjú titánharcosnak, aki hajlandó akar tűzön-vízen át is harcolni, mint egy veteránnak, aki már réges-régen átesett a tűzkeresztségen. Az életkorbeli akadályt nem legyőzni kell, hanem túl kell jutni rajta.

Változó személyiségek: légy toleráns!

Az életkorbeli különbségek mellett az eltérő személyiségtípusok is vezethetnek egyet nem értéshez. Teljesen máshogy működik egy introvertált és egy extrovertált típusú személy, a skatulyázás és a sztereotipizálás helyett empátiára és a különböző személyiségtípusok erősségeinek kamatoztatására kellene törekedni. Egy jó csapatjátékos nemcsak a munkában, de a kollégáival is figyelmes, és bizony előfordulhat, hogy valakinek velünk ellentétben peches napja van. Csak annyit mondok: érzelmi intelligencia.

A főnökasszony/úr és te: csak okosan!

A 21. században már inkább a jól csengő, vezető fogalmát szeretik használni az emberek, amivel azt próbálják beadni, hogy veled együtt fogja húzni/tolni majd a szekeret. (A gyakorlat erre sűrűn rácáfol, de szerencsére akadnak itt is kivételek.) Összességében két szabály létezik ezzel kapcsolatban, amit érdemes észben tartani. Az első: mindig a főnökasszonynak / úrnak van igaza. A második: ha esetleg mégsem, akkor az első szabály lép életbe. Pánikra semmi ok, ez nem jelenti azt, hogy nem lehet véleményünk az esetlegesen felmerülő feladatokkal, problémákkal kapcsolatban, azonban tudnunk kell jókor és jól kifejezni javaslatunkat.

Tagadhatatlan, ez egy kényszerhelyzet, ami egyszerre lehet kényelmes és kellemetlen is – épp ezért törekednünk kell arra, hogy legalább elfogadható, bizalommal és támogatással ötvözött kapcsolati szintet alakítsunk ki a vezetőnkkel. Persze nem kell átesni a ló túlsó oldalára sem, hogy a kelleténél bensőségesebb vagy mélyebb viszonyt alakíts ki főnököddel. Egyrészt a munkatársaidnak ez szemet szúrhat – ami nem várt negatív következményekkel járhat a jövőben -, másrészt hosszútávon nem egy túl egészséges és megbízható kapcsolatnak nevezhető az efféle „színjáték”.

Arany középút

Az előző részekből kiindulva mondhatnánk, hogy a türelem a jó kapcsolat kulcsa, azonban ez nem teljesen fedi az igazságot. Ahogy a családi és baráti kapcsolatoknál, úgy a kollégákkal és a vezetőkkel való kötelékre is aktívan oda kell figyelni. Belső viszályok és nézeteltérések így is, úgy is lesznek, de ha tehetjük, akkor próbáljunk meg ez ellen tenni, mintsem a részese lenni.

 

További cikkek: