A megbánás mióta lett a kudarc jele a tanulság helyett?

Fotó: inspiremore.com

Veled is megesett már, hogy legszívesebben kitörölted volna az emlékezetedből a múlt egy-egy pillanatát? Hogy visszafordítottad volna a már megtörténtet? Velem igen. Sokszor.

Mivel a tudomány nem teszi lehetővé az emléktörlést, egy jól bevált praktikához folyamodtam mindig: elnyomtam. Évekig űztem a mesterséget, hiszen úgy gondoltam, a megbánás rossz. Bukást társítottam hozzá. Csődöt, kudarcot. Inkább nem is gondoltam rá. Úgy tettem, mintha nem történt volna meg, messzi ívből kerültem gondolati síkon is. Talán azért, mert a múlt hibáival való szembenézés eleinte csak karcolt… de aztán elkezdett karistolni, végül már mart és égetett.

Pedig az ember él és megbán

Aztán feltettem magamnak a kérdést, hogy de ácsi, mikor is kezdtem el titkolni, szégyellni és ignorálni, ha valamit megbántam? És egyáltalán: ez miért vált a csőd kitörölhetetlen jelképévé képzeletemben?

Körbenéztem magam körül és alaposan figyeltem, majd azt láttam, hogy a megbánás a kudarc jele lett a társadalomban. “Megbánta? Ó, szegény, hát akkor ezt jól elrontotta.” Talán ezért kezeljük úgy, mintha valami gyengeség lenne, fertőző betegség, bűn, szükségtelen rossz. Amitől menekülni kell, mert legyengít. Ami elé pajzsot kell tenni, mert nem szabad megmutatni. Amit jobb inkább átugorni, mint azt az apró kavicsot, ami elég ahhoz, hogy a biciklit letérítse az útról. 

Ezért félünk a megbánástól, ezért kerülgetjük, mint egy rossz szomszédot, egy idegesítő osztálytársat. Nem merünk ránézni  a balul elsült döntéseinkre és cselekedeteinkre – de még ha rájuk is nézünk, rosszul tesszük meg. A megbánást a bukás és a balsiker jelének látjuk, ahelyett, hogy a fejlődési lehetőséget és a tanulságot vélnénk felfedezni benne. “Megbánta? Na, legalább van miből tanulnia.”  

Ne bánd, hogy megbántad!

Hogy nekem mennyi időmbe telt ezt magammal megértetnem! Hogy ne bánjam azt, ha valamit megbánok. Hogy ez nem bűn és legfőképp nem gyengeség. Hogy ez kell. Meggyászolni, elfogadni, megérteni egy rossz döntést – majd tanulni belőle – átkozottul fontos. Ez a fejlődési lehetőség táptalaja, nem pedig a bukásé.

További cikkek: