„Nem akarom, hogy az utcai füttyögések határozzák meg a ruhatáramat”

Jön a jó idő, így elkezdjük lehámozni a télen magunkra halmozott ruharétegeket. Imádom a napsütést, a nyarat, a meleg időt, amikor csak egy egyberuhába vagy rövidnadrágba pattanva indulhatok is utamnak reggel. Boldogan, mert a csodálatos nyári melegben élvezhetem a nagyváros forgatagát. Vagy mégsem?

Óvatosan az öltözködéssel!

Azt a jelentet azt hiszem nem kell bemutatni, amikor nőként elhaladsz egy csapat férfi előtt és utánad füttyögnek. Próbálsz ügyet sem vetni rájuk, hiszen úgy gondolod, hogy a figyelmed egy cseppjét sem érdemlik meg, belül mégis őröl a dolog. „Most ez azért történt, mert túl sokat mutatok magamból, vagy azért, mert tényleg jól nézek ki?” Előfordulhat, hogy mindegy, ki megy el előttük, csak legyél nőnemű, és már kapod is az ékes megjegyzéseket arról, hogy mit tennének veled egy vadabb éjszakán.

Hányszor, de hányszor hallottuk már, hogy valakit szépen szólva szexmunkásnak neveztek azért, mert fel merészelt venni egy kihívóbb – vagy csinosabb – darabot. Egy rövidebb szoknyát, egy kivágottabb felsőt, ne adj’ Isten egy magassarkút. Kérdem én, mégis mi jogon szólunk bele abba, hogy más miként öltözködik? Miért érdemli bárki is egyből azokat a szavakat, hogy „ne csodálkozzon, hiszen úgy öltözködik, mint egy útszéli”?

Nem gondolod, hogy te tehetsz róla?

Számomra a legmeghatározóbb kérdés néhány éve hangzott el. Gyakornok voltam egy nagyobb rádiónál. A téma éppen az utcai beszólogatás volt. Az adásvezető kiszólt a szünetben, hogy „Laura, veled történt már ilyen?”. Bólogattam, hiszen kivel nem? Behívott a stúdióba, leültetett a mikrofon elé és mondták, hogy a műsorvezetők kérdezni fognak, nyugodtan és konszolidáltan válaszoljak.

Megkérdezték, hogy történt-e már velem olyan, hogy az utcán utánam füttyögtek, beszóltak. Azt feleltem, hogy igen, és néha az sem zavarta az embereket, hogy a barátom mellettem van. Sőt, eszembe jutott, hogy éppen aznap reggel, az épület melletti építkezésen is kaptam pár nyomdafestéket nem tűrő kifejezést.

Ekkor felállított a műsorvezető, és így szólt: „Laura, kérlek, állj fel, hadd lássam, mi van rajtad!”. A hallgatók természetesen nem láthatták, hogy aznap egy farmer rövidnadrágban, illetve egy egyszínű trikóban voltam. Semmim nem látszott ki, nem volt kihívó az öltözetem, a műsorvezető mégis azt mondta, hogy „Laura, elég lengén öltöztél ma fel, nem gondolod, hogy ez is az oka annak, hogy utánad szóltak?”. Nem illetődtem meg a kérdéstől. Egyértelműen rávágtam, hogy odakint 40 fok van, és így érzem magam kényelmesen.

Hallgatói támogatás

A szünetet követően visszaültem a gyakornoki laptophoz. Az SMS-falat is mi kezeltük, ezért láttam, hogy milyen üzenetek jönnek az adás alatt. Természetesen az én röpke szereplésem után is meg tudtam tekinteni a beérkezett SMS-eket.

Két olyan üzenet érkezett, amelyben támogatásra leltem. Két hallgató állt ki mellettem, hogy ugyan nem látnak, mégsem értik a felvetést, miszerint el kellene rejtenem magamat, hogy ne szóljanak utánam az utcán. A szívem repesett a boldogságtól. Habár az SMS-ek nem lettek beolvasva, mégis tudtam, hogy vannak, akik az „én pártomon” állnak.

Miért is ne vegyek fel rövid ruhát?

Kifejezetten nem öltözködöm kihívóan. Nem mondom, hogy nincs a ruhatáramban olyan szoknya, ami lehetne hosszabb, vagy olyan felső, ami túl szexi, de ezek csak foglalják a helyet. Mégis megadom az esélyt annak, hogy egyszer még szükségem lehet rájuk.

Habár mélyen él bennem a gondolat, hogy valaha még szükségét érzem annak, hogy magamra vessem ezeket a kelleténél többet mutató darabokat, mégis jönnek sorra az ellenérvek. „Meg fognak szólni.” „Ez nem is te vagy igazán.” „Nem kéne ennyit mutatnod magadból.”

Jogosak-e ezek a gondolatok? Tényleg nem szabad felvennem egy olyan ruhát, ami csinos és szexi, mert bármikor utánam szólhat egy csapat férfi?

Nem akarom, hogy az utcai füttyögések határozzák meg a ruhatáramat

Nem szeretem az áldozathibáztatást. Habár itt nem feltétlenül nevezhetem magamat „áldozatnak”, mégis úgy gondolom, hogy nincs rendjén az, hogy mielőtt kiválasztanám  a ruhámat egy szabadidős program előtt, végig kell gondoljam, vajon ki merjek-e  lépni benne az utcára.

Több olyan hely is van, ami megköveteli a formális öltözködést – például egy iroda vagy munkahely –, azonban úgy gondolom, hogy szabadidőmben szeretnék olyan ruhákat felvenni, amikben jól érzem magam és fesztelenül szaladgálhatok bennük.

Egyszerűen csak utálom az érzést, hogy mérlegelnem kell: például ha elhaladok egy csapat férfi előtt, vajon milyen megjegyzésekkel fognak illetni? Megéri-e ezeket végighallgatnom egy feszesebb ruha miatt?

Ez a cikk a Szerző álláspontját képviseli. A 20on.hu-n minden fiatal szabadon publikálhat, mesélhet és nyilváníthat véleményt. Küldd el te is a saját cikkedet az info@20on.hu-ra! A publikálás folyamatáról bővebben ITT olvashatsz.

 

További cikkek: