“Nem biztos, hogy az életem valaha is olyan lesz, mint amilyennek elképzeltem”

A nagybetűs életbe való kilépéskor legtöbbünkben, azt hiszem, még megvan a gyermeki lelkesedés. Gazdagnak, sikeresnek, népszerűnek látjuk magunkat rövid időn belül. Úgy gondoljuk, mindig is boldog párkapcsolatban fogunk élni, hiszen így van ez most is és velünk nem is lehetne másképp. De mi van akkor, ha a sors nem teljesen a terveink szerint alakítja a szálakat és a mi életünk sem lesz tökéletes? Fiatal felnőtt létem jelentős részében azzal foglalkoztam, hogy miért vagyok egyedül, miért hullottak szét a baráti társaságaim és hogy egyáltalán mit is kellene kezdenem magammal. Aztán idén szeptemberben pontosan én sem tudom mi, de valami megváltozott, és azóta hihetetlen nyugalom van bennem. A lehetséges okokat kerestem:

1. Terveztem, hogy kihasználva az őszi nyarat elmegyek az egyik hazai zarándokhelyre, viszont olyan messze vannak és olyan megközelíthetetlenek, hogy végül arra jutottam, a lelki békét, Isten szeretetét vagy az univerzum teremtő erejét (hívd ahogy szeretnéd), bárhol megtalálhatom. Adtam magamnak egy kis időt, lenémítottam a telefonomat, átgondoltam, hol tartok, mit szeretnék, hogy érhetném el azt, majd elengedtem a rágörcsölést.

2. Elfogadtam, hogy nem biztos, hogy az életem valaha is olyan lesz, mint amilyennek pár évvel ezelőtt elképzeltem. Mégis az enyém, az én személyiségem, az én döntéseim formálták ilyenné.

3. Rájöttem, az, hogy most nem kapok meg vagy érek el valamit, nem feltétlenül jelenti azt, hogy később sem fogom.

4. Már nem mérem a saját eredményeimet másokéhoz. Nagyon sok sikeres ember vesz körül, régebben sokszor egy nullának éreztem magam.

5. Tudomásul vettem, hogy nem mindenki akar barátkozni velem. Én még a szék lábával is jól elbeszélgetek, de senkit nem szeret mindenki, nem pont engem fognak. Sok mindenki felé nyitok, de előfordul, hogy valaki nem kíváncsi rám.

6. Igyekszem azokra a dolgokra koncentrálni, amiket megkaptam, és mostanában nem agyalok azon, hogy egyedül vagyok, hogy nem elég mozgalmas az életem. Annyi gond van a világon, hogy mi, akik ebben a pillanatban éppen netezünk, valljuk be, kiváltságos helyzetben vagyunk.

7. Mellőztem a szomorú zenéket, helyette inkább vidám, nyárias dalokat hallgatok.

8. Azzal foglalkozom, hogyan fejlődhetnék a munkámban, illetve hogyan tehetnék önkéntesként minél többet. Régi vágyam eljutni például egy gyermek hospice házba.

9. Nem félek attól, hogy összesúgnak a hátam mögött, amiért túlságosan kitárulkozom. Anélkül is összesúgnak, akkor meg nem mindegy?

10. Elfogadtam, hogy könnyen lehet, ez az érzés sem tart örökké és holnap újra siránkozni fogok valamin.

További cikkek: