Nem húzlak se jobbra, se balra – elfáradtam.

Ismerkedés. Valaki számára kellemes elfoglaltság, valakinek izgalmas kaland, más pedig hallani sem akar róla. Mindenki máshogy éli meg, attól függően, hogy milyen tapasztalatokat gyűjtött a múltban. Persze az sem mindegy, hol ismerkedik az ember, személyesen vagy az interneten. Lássuk be, a koronavírus miatt most eléggé leszűkültek a lehetőségek és többen választják a netes ismerkedést, mert más választásuk nemigen maradt. De mikor „telítődünk” meg? Mikor mondjuk az, hogy köszönöm, ennyi elég volt? El lehet fáradni ebben a sportban?

Jó mókának indult, kényszernyomás lett belőle

Pár hónapja visszatértem a szinglik táborába és miután szusszantam egyet, újra felültem a Tinder körhintára, gondolván, jó buli lesz. Szeretek új embereket megismerni, kíváncsi vagyok, milyen a felhozatal és unaloműzőnek sem utolsó. A vírus miatt amúgy sem tud sehova menni az ember ismerkedni, így a legkényelmesebbet választottam én is, ahogy sokan mások. 

Az első nap után jöttek is a macth-ek szép számmal és ha már úgy érzem, van elég, nem folytatom a felfedezést, hanem a meglévő párokra koncentrálok. Az én mentalitásom az, hogy aki rám ír, mindenki megérdemel egy választ, hiszen ezért vagyunk itt, hogy ismerkedjünk, beszélgessünk, nem látom értelmét a passzivitásnak. Na jó, de ha válaszolok, abból jó eséllyel beszélgetés is lesz. Fenntartani az érdeklődést egy beszélgetésben, már csak egy emberrel is időt és energiát igényel. Na de egyszerre 8-10 emberrel? Ez aztán az igazi kihívás! 

Amint befejeztem a válasz üzenet bepötyögését, kattintottam is a másik jelöltre, hogy vissza kérdezzek az adott témában. Majd megnyitottam az új üzenetet a 3. fiútól és már jött is az értesítés a 4. hódolótól, közben pedig jelzett a Tinder, hogy újabb párom van. Ez így ment tovább és tovább. A saját mentalitásom teremtette meg a kényszert, hogy mindenkinek válaszolnom kell. Ez nem csak az energiáimat emésztette fel, de egy enyhe belső szorongást is hozott magával. Mi lesz, ha pont annak a személynek nem tudok válaszolni, aki a Nagy Ő lehet? Mi lesz, ha bunkónak hisznek? Ilyen és ehhez hasonló kérdések cikáztak bennem és egyre nagyobb lett rajtam a nyomás, hogy írnom kell nekik.

A randizás hobbivá vált

Néhány kedves úriemberrel több napnyi chatelés után randira került sor, hiszen egy személyes találkozóból sokkal több minden kiderül, mint pár sor chatelésből. Szívem szerint mindenkivel találkoztam volna személyesen, mert mindenkire kíváncsi voltam, hogy milyen lehet élőben, egytől-egyig. Ezért, bárkinek igent mondtam, aki találkozóra hívott és szimpatikus volt a netes beszélgetés során.

Azonban, ha az ember napi 8 órába dolgozik és mellette háztartást vezet, meg neadjisten hobbija is van, nem könnyű még a találkozásokra is energiát csoportosítani, főleg ha olyan, mint én és egy hétre bevállal akár hármat is. A naptáramban kellett vezetnem, hogy kivel, hol, mikor találkozom, nehogy egyet is elfelejtsek. Mondanom sem kell, hogy ebbe iszonyat hamar belefáradtam és ki is égtem. Egyik sem fordult komolyabbra és senkinél nem éreztem a „varázst”, ezért kerestem tovább és tovább. Egy idő után már nem leltem örömömet a randikban, csak véget nem érő keresések, egy szükséges rossznak éltem meg őket.

Itt döntöttem úgy, hogy elég

Az „énidőmet” áldoztam fel arra, hogy idegen emberekkel beszélgessek, folyamatosan ugyanazokról a témákról. Dolgozol vagy tanulsz még? Hol laksz, budapesti vagy? Mit csinálsz szabadidődben? Ezek és társaik, vagyis a világ legsablonosabb kérdései. Egy bizonyos mennyiség után ezek nemcsak hogy unalmasak, de egyenesen irritálóak. Teljesen beleszédültem a sok új kapcsolatba, amiket fenn kellett tartanom. Az már csak hab a tortán, hogy lehetetlen észben tartani, hogy kivel, miről beszélgettem már és miről nem. Ebből aztán adódtak kínos szituációk, például, amikor a fejemben összekevertem két személyt és szegény sráctól 3x is megkérdeztem, hogy mit is dolgozik. 

A kiégés hamar jött, de korántsem váratlanul

Kiszálltam a játékból, mert többé már nem éreztem jól magam ezen a körhintán. Nemhogy hozzám adott volna, de elvett belőlem. Elvette az időmet, amit sokkal értékesebben tudtam volna felhasználni, elvette az energiámat, amit belefektettem és elvette a kedvemet a további ismerkedéstől. Úgy tűnik a mai világban a fast food és fast fashion mellett megjelentek a fast relationshipek is, vagyis a gyorsan jövő, gyorsan menő, instant kapcsolatok. 

Csak 4 dolgot fogadj meg!

Talán én rontottam el, sőt biztosan. A saját magam által felállított szabályaim és elvárásaim voltak azok, amik megkeserítették az ismerkedést. De a remény hal meg utoljára, hogy “a következő majd jobb lesz, adj nekik még egy esélyt!” Biztosan állítom, hogy ha valakit sok csalódás ér és belefáradt, már ez a kis hangocska sem tudja motiválna arra, hogy folytassa.

Elmondom a legfontosabb dolgokat, amiket megtanultam, és fogadj meg belőle párat, ha nem akarsz úgy járni, mint én.

Akármennyire jószívű és nyitott vagy, nem tudsz adni mindenkinek egy esélyt. A világ összes ideje nem lenne rá elég, hát még a tiéd. Szelektálj!

Te magad légy az első. Soha ne sorold magad hátrébb egy idegen kedvéért!

Ha valaki nem fog meg az első randi után, mondd el neki, ne „ghosting-olj”! Légy korrekt!

Ha már nem leled örömöd az ismerkedésben, tarts szünetet! Ez nem verseny és nem kell, hogy kényszer legyen.

További cikkek: