Nem is olyan elérhetetlen a szörfös álom? – Élménybeszámoló egy kezdő tollából

Habár kissrác korom óta csodáltam a szörfösöket, ez az életmód sokáig elérhetetlennek tűnt számomra. Látni, ahogy a menőbbnél menőbb profik küzdenek az elemekkel és rettenthetetlenül meglovagolják a hullámokat, lenyűgözött, mégis nehezemre esett elképzelni, ahogy a Balaton vizén cikázva, a vizibicikliket kerülgetve, hasonló bravúrokat hajtok végre. A windsurf és a kitesurf egyaránt kivitelezhető a magyar tengeren, engem mégis inkább a hullámok vonzottak – a hullámvadászathoz azonban kicsit messzebbre kellett utaznom.

Az első lépések – vagyis inkább karcsapások

13 éves koromban, a világ másik végén történt, amikor életemben először belekóstoltam ebbe az egzotikus sportba. Abban az évben egy családi nyaralás keretében Új-Zélandra és Ausztráliába látogattunk el. A Surfer’s Paradise nevű partszakaszon éreztük úgy, hogy bűn lenne, ha kihagynánk az élményt. Annak ellenére, hogy két óra lecke után talán csak egyszer sikerült felállnom a deszkára a derékig érő vízben, ez bőven elég volt ahhoz, hogy egy életre beleszeressek a szörfbe.

Szörftábor három szóban: óceánpart, bulik és persze hullámok

Első szörfös élményem után újra jöttek a hétköznapok, a hullámlovas álmom szép lassan kezdett a feledésbe merülni. A nagy áttörés csak évek múltán jött el: ekkor úgy döntöttem, hogy a diákmunkán megspórolt pénzemet egy szörftáborba fogom fektetni. Újra fellángolt bennem a hullámlovaglás iránti vágy.

Lefoglaltam egy tíz napos utat a francia óceánpartra, egy Moliets nevezetű helyre. A rusztikus, de igényes kemping csak pár lépésnyire volt a lélegzetelállító óceánparttól. Minden este volt valami program: tábortüzes éneklés, karaoke est, kvíz, sörpong, és természetesen hatalmas bulik a helyi szórakozóhelyeken. Mindenki hamar ráérez a szörfösökre jellemző végtelen lazaságra. A tábor életem egyik legnagyobb élménye lett, így hát nem véletlen, hogy az első szörfös táborom közel sem lett az utolsó. A francia partot a spanyol Zarautz követte, pár napja pedig a Portugália partjain lovagoltam a hullámokat – ami azt illeti, már le is foglaltam a következő, marokkói szörfös nyaralásom.

A szörfözés fortélyai, avagy tippek az életben maradáshoz

Annak ellenére, hogy a bulizás szerves részét képezi a tábornak, a hangsúly a szörfoktatáson van. Az oktatók vérprofik. Jó ár óra eltelt, mire egyáltalán a vízbe márthattuk volna a lábunkat. Az elméleti rész unalmas tűnhet, de elengedhetetlen része a szörfözésnek – vészhelyzetben akár az életünk is múlhat azon, odafigyeltünk-e a magyarázat alatt, vagy csak másnaposan bambultunk magunk elé a homokba. Hiszen a hullám csak addig buli, amíg nem az én hullám.

A rutinosabb szörfösök akár 15-20 percet is rászánnak terepszemlére: a part felmérése, a hullámok illetve az időjárási viszonyok elemzése kulcsfontosságú. Fontos felmérni azt is, hogy merre van a sodrás, és választani egy támpontot a parton, amihez viszonyítjuk a saját helyzetünket. Amikor a vízben vagyunk, pozíciónk sokszor nem egyértelmű az erős sodrás miatt.

A szörf nem mindig csak móka és kacagás: a jó szörfös ismérve a türelem

Ahhoz, hogy kijussunk a nyílt vízre, szembe kell úszni a hullámokkal – az összes kíméletlenül arcon csapja az embert. Ilyenkor literszámra nyeljük a sós vizet, ami még a szemünket is csípi. A legtöbb energia azzal megy el, hogy beússzunk a hullámtörés mögé, és sokszor hosszú tízperceket ücsörgünk arra várva, hogy elkapjuk a megfelelő hullámot. Amikor pedig jön egy nagy hullám, fellök, majd kisodor a partra, kezdhetjük az egész műveletet előröl – ha pechünk van, mellé még a saját deszkánk és jól fejbe vág. Az igazság tehát az, hogy a filmekből és videókból ismert hullámlovaglás csak egészen kicsi része a szörfözésnek. Érdemes észben tartani, hogy a szörfös legnagyobb ismérve a türelem.

Akkor mégis miért éri meg?

Mert mindezek ellenére elég egy jó hullám, és pillanatok alatt elfelejtem azt a sok halat, amit beúszás közben lenyeltem – na jó, ez enyhe költői túlkapás. De amikor a csapattal szeljük a habokat, mint egy vízi farkasfalka, és végre kijutunk a hullámokon túlra, van idő kicsit felülni a deszkára és kifújni magunkat. Ilyenkor csak hagyni kell, hogy az óceán ringasson, és gyönyörködve figyelni, ahogy a nap vöröses-narancssárgás fényáradatban a horizont mögé bukik.

Majd hirtelen megpillantjuk a hullámot, gyorsan megfordulunk, ráevezünk teljes erőnkből, hogy eltaláljuk azt a sebességet, ami egyezik a hullám ritmusával – remélve, hogy ezúttal sikerülni fog. Majd anélkül, hogy felfognánk, mi is történik, reflexszerűen felpattanunk a deszkára, ahogy felkap a növekvő víztömeg. Irányba fordulunk, majd enyhe extázisban, súlytalanul csúszunk a habok között – óriási hullámmal a hátunk mögött. Ilyenkor kihagy az agy és elkap egy csodálatos érzés, ahogy a deszkán egyensúlyozva csak sodródsz az árral.

A partra érve pedig olyan izgatott vagy, hogy egy pillanatra úgy érzed, talán már nem is tűnik olyan elérhetetlennek az a szörfös álom.

További cikkek: