Nem úgy lett, ahogy elterveztük – Na és?!

A felnőttkor sok pofont tartogat. Jelentős részük abból ered, hogy kevés dolog történik úgy, ahogyan azt gyermekként, kamaszként elképzeltük, elterveztük. Sőt, gyakran semmi sem alakul aszerint, ahogyan azt előre determinálni próbáltuk. Baj ez?

Mindent előre elterveztünk, de…

Érthető, hogy terveket szőttünk, hogy mindent megpróbáltunk előre elgondolni. A gimnáziumban más dolgunk sem akadt, mint felkészülni a jövőre. Definiáltuk a nekünk való irányt és a nekünk való képzést, elképzeltük az álommunkahelyünket és a hőn áhított kezdőfizetésünket, deklaráltuk a nekünk való párkapcsolat feltételeit, körülírtuk, körülbelül hány évesen állapodunk meg és vállalunk gyereket. Mindent elterveztünk, álmokat szőttünk és célokat tűztünk ki magunk elé, de aztán egyszer csak áramütés áldozatai lettünk. Paff. 

A felnőttkor csapott meg 220-szal. Vannak közöttünk olyanok, akik egész gyerekkorukban orvosnak készültek, majd az orvosi első évében jöttek rá, hogy kizárt, hogy végigjárják az egyetemet. Vannak, akik mindenáron tanárnak szerettek volna tanulni, de az anyagi szükségleteik közbeszóltak. Vannak, akik világ életükben a karrierépítést helyezték előtérbe, de húszévesen két csík jelent meg a terhességi tesztjükön. Vannak, akik fiatalon szerettek volna megállapodni, de az első szerelmi csalódás akkora pofont jelentett számukra, hogy az igazi érkezése számukra kicsit későbbre tolódott. Vannak, akik utazgatni akartak fiatalon, de helyette, a megváltozott élethelyzetbe kerülő szüleik miatt otthon kellett maradniuk. Akad egy pár “de”, na!

A felnőttkor jövőképeket bombáz szét

Legyünk őszinték: az emberek többsége gyakran panaszkodik és nagyobb intenzitással fókuszál a rossz dolgokra, mintsem a jókra. Népszerű népbetegség a negatív gondolkodás és a pesszimista mentalitás, így nem meglepő, hogy mi, fiatal felnőttek is rengeteget sopánkodunk. És tudjátok mit? Sok esetben bőven akad is rá okunk.

A felnőttkor diákévekben dédelgetett álmokat tör ripityára, sziklaszilárd terveknek szab gátat és alagút végén pislákoló célokat sötétít el. Nem várt akadályokat gördít elénk, melyek legyőzésére szinte senki sem készített fel bennünket, melyek jöveteléről sokunknak még csak szólni sem szóltak előre. Igen, a felnőttkor olykor nehéz, a felnőttkor olykor egy igazi tuskó.

Viszont!

Ugye mind hallottuk már, hogy az éremnek két oldala van? Nincs ez másként a felnőttkorral sem. Mindegy, miket terveztünk el, én hiszek abban, hogy egy felsőbb erő már mindent eltervezett helyettünk. Legyen Ez vagy Ő akármi vagy akárki, bölcsebb és tapasztaltabb nálunk ahhoz, hogy tudja, mire, miért és mikor van szükségünk. Szeretném remélni, hogy a nehézségeket is okkal gördíti elénk, és szeretném a rosszul alakuló dolgokban is mindig megkeresni a jó irányt. 

Lehet, hogy nem lett belőlünk orvos, de helyette kiváló ápolóvá, mentőtisztté, kémiatanárrá avanzsáltunk. Lehet, hogy azt hittük, harmincévesen irigylésre méltó karriert tudhatunk majd a hátunk mögött, de helyette két csodálatos gyermek szülei lettünk. Lehet, hogy huszonévesen akartunk megházasodni, de helyette az álommunkánknak éltünk. Lehet, hogy hamar szerettünk volna saját lakást, de helyette inkább országról országra vándoroltunk.

Lényeg a lényeg: az életnek gyakran más tervei vannak velünk, mint nekünk magunkkal. És tudjátok mit? Talán ez így is van a legnagyobb rendben.

További cikkek: