Gimnázium után behúzni a kéziféket, ahelyett, hogy fejest ugranánk az egyetem mélyvízébe

Kevesen merik bevállalni, hogy a gimnázium után vegyenek egy mély levegőt, és lelassítsanak a felgyorsítás helyett. Hogy bevállaljanak egy önismeret fókuszú gap year-t, ahelyett, hogy belevetnék magukat az egyetem, a tanulás és a vizsgázás szenthármasába. Korábban már írtunk a gap year előnyeiről és veszélyeiről, a hozzá vezető lélektani folyamatról, most azonban jöjjön a következő stáció: egy rövid kis visszaemlékezés arról, hogy az otthon töltött, gondolkodós időszak  – a társadalmi megítéléssel ellentétben – nem feltétlen elpocsékolt idő. Sőt. A tervek változhatnak, a változás pedig nem feltétlen rossz. Az újratervezés pedig nagyobb bátorságot és akaraterőt igényel az összeszorított fogaknál. 

Mindig is örök álmodozó voltam. Talán a mai napig az vagyok. Úgy van szükségem az elérhetetlennek tűnő célokra, míg másnak a levegőre. Ez visz előre, ettől nem torpanok meg, fordulok sarkon vagy dugom a fejemet a föld alá „majd csak lesz valahogy” felszólítással. Akartam én már ügyvéd, de még állatorvos is lenni. Lebeszéltek mindről, mert hagytam magamat, de jól tettem, mert most már látom, hogy tényleg nem ezek azok az utak, amiken járni szeretnék.

Első terv: irány az egyetem!

Élt bennem egy kalandvágy, nem akartam az ismerős, megszokott utcákat járni fiatal felnőtt koromban, kihívásokra vágytam. A sikeres egyetemi jelentkezéssel felcsatoltam magamra az álmodó szárnyaimat, hogy elrepítsenek egy másik, ismeretlen és idegen – pontosan ezért izgalmas – városba. Másfél hónap múlva úgy jöttem haza, mint ahogy a bukott angyalok zuhannak ki a menny felhői közül: megperzselődött szárnyakkal, csalódottan, keserűen. Most már szerencsére belátom, hogy ennek is így kellett történnie.

Újratervezés: hello, a gap year!

Jót tett nekem az egy év otthon töltött időszak, az, hogy nem kellett tanulnom, hogy foglalkozhattam magammal, mondhatni jobban megismertem, ki is vagyok valójában, mit is szeretnék. Csupa olyan dologgal foglalkoztam, ami boldogsággal töltött el. Egyáltalán nem volt rossz ötlet gimnázium után behúzni a kéziféket, ahelyett, hogy fejest ugrottam volna az egyetem mélyvízébe.

Jelenleg teljesen más irányba tartok, mint azt gondoltam volna egy évvel ezelőtt – de még néhány hónappal korábban is. Mégis: megnyugvás és megbékélés van bennem. Még nem vettem részt a vizsgaidőszak stresszében, nem élveztem ki igazán az egyetemista létet sem, helyette lelassítottam, máshová helyeztem a fókuszt az életemben, és úgy igazán, jól esően megpihentem lélekben.

Szükségem volt erre.

Nem tudom, hogy ezek után merre vezet majd az utam, mennyi mély völgyből kell felkapaszkodnom, hányszor láthatom majd a sikereim eredményét, de az biztos, hogy egy életre szóló leckét megtanultam: felismerni, ha valami az adott módon nem működik – majd merni újratervezni mindent -, sokszor nagyobb kihívás, mint lenyelni azt a bizonyos keserű pirulát.

Hosszú távon azonban jobban megéri.

Én örülök, hogy megléptem. Örülök, hogy adtam magamnak időt az újratervezésre.

Arról, hogy pontosan hogyan is néz ki a gap year, milyen előnyökkel jár és mik a veszélyei, korábban már írtunk ebben a cikkben.

Kara Mónika pedig ebben az írásában részletezte, hogy végül miért is döntött úgy, egy évet kihagy a gimnázium után.

További cikkek: