Normális tájékoztatás nélkül nincs bizalom, pedig az most nagyon kéne

Virág Sára öntudatosan utasította vissza a független magyar sajtó nagy részének a normális, pandémiás tájékoztatásra vonatkozó kérését a 20on.hu-n megjelent publikációjában. Bár jelenleg úgy hozta az élet és az általad bírált ominózus független média nem túl optimálisan alakuló mozgástere, hogy nem szerkesztőségben dolgozom, újságíróként megszólítva érzem magam, meg amúgy is egyetértek az eredeti levéllel, vitatkozzunk hát!

Semmitmondó válaszok

Először is a levél nem pusztán azt kérte, hogy lehessen felvételeket készíteni a kórházakban, hanem hogy legyen normális tájékoztatás. Nonszensz, hogy miközben a világ országainak a nagy részén online vagy hibrid módon meg tudják oldani, hogy a sajtó kérdezhessen a kormánytól és a járványügyi szervektől a védekezés és az aktuális helyzet kapcsán, nálunk milyen méltatlan bohóckodás megy. Az újságírók elküldik a kérdéseiket e-mailben, amelyből egyet-kettőt esetleg (nagyrészt a kormánysajtótól érkezőket) ha jó a kedvük, felolvasnak félig, majd talán adnak rá egy semmitmondó választ, de olyan is volt, hogy maga a kormányszóvivő is hiába kérdezett vissza, nem kapott érdemi feleletet. Az operatív törzs napi sajtótájékoztatói alig tartalmaznak sokszor érdemi új információt olyan öncélú statisztikákon kívül, hogy hány embert bírságoltak le maszk hiányában, amit, ha nagyon ki akar rakni valamelyik szerkesztőség, úgy is kinn lesz az MTI-n. Szóval a legfontosabb pont szerintem ez volt.

Kell a bizalom

A legégetőbb kérdés ugyanis járványhelyzetben a bizalom. Az emberek bizalmára óriási szüksége van az államapparátusnak, amely ezt az elmúlt évtizedekben a rossz és nem hatékony, nem méltányos, az állampolgárt átláthatatlan bürokráciával szívató rendszereivel nagyon elerodálta az elmúlt évtizedekben (nem csak ezalatt a kormány alatt). Például kéne a bizalom ahhoz, hogy az emberek regisztráljanak az oltásra, ne a kiskapukat keressék a korlátozásokban, igyekezzenek segíteni a védekezést az óvintézkedések betartásával stb. Ez pedig nagyon nehéz úgy, hogy még mindig ezt a propagandisztikus teljes centralizációt erőltetik, ahol nem igazán lehet érdemi kérdéseket föltenni, mert a fent leírt zsákutcába fut a kolléga. Pedig óriási szükség lenne, hogy mondjuk megnyugtassák az embereket, hogy az oltásoktól nem lett senkinek súlyos mellékhatása. Vagy hogy aki bekerül a kórházba, azt rendben ellátják. Most az történik, hogy ezt elmondja Müller Cecília egy központi szószékről, amit az ember vagy elhisz vagy nem. Egészen biztos vagyok benne, hogyha mondjuk a megyei kórházi vezetők a helyi médiában normálisan elmondhatnák a tapasztalataikat (meg lenne normális helyi média, de ez egy másik sztori), akkor sokkal hitelesebb lenne az egész, akkor egymástól függetlenül a fronton harcoló emberektől, kórházak valódi vezetőjétől hallanánk, mi a helyzet, nem egy egyébként leépített és alulfinanszírozott ÁNTSZ-utód odaültetett vezetője mondaná mérsékelten meggyőzően, hogy minden szuper.

Mi történik a kórtermekben

Ehhez a bizalomhoz, hogy amit tudunk, tegyünk meg a maszk normális hordásától a szabályok ki nem kerüléséig, ahhoz, hogy értékeljük az orvosok emberfeletti odatett munkáját, sokszor kell az is, hogy lássuk, mi történik a kórtermekben. Azért talán annyival nem kerülök még át a demagógia vékony jegére, hogyha olyan elvetemült gondolat, hogy a kórházakban zajló küzdelmet észszerű keretek közt dokumentálja a sajtó, akkor miután Kovács Zoltán kormányszóvivő a rá jellemző arroganciával visszautasította egy nyúlfarknyi Facebook-posztban a fél sajtó felvetését, miért közölt másnap kórházakból képgalériát az állami hírügynökség? Miért van, hogy a világ nagy részén lehet meghatározott keretek közt fotózni és forgatni a kórházakban csak egyedül itthon jöttek rá, hogy ez borzasztó ötlet? A helyzet az, hogy ha magyar orvosokkal akarsz beszélni, akik kibeszélhetik a médiában azt, min mennek keresztül, azt a határon túli magyar településeken, például Székelyudvarhelyen vagy Dunaszerdahelyen lehet megtenni. Egészen abszurd a helyzet.

Tájékoztatni egy nehéz helyzetben

A média egy része tényleg rosszul kezelte a pandémiát. Nagyon rossz a szájíze számomra annak, hogy ezt az egészet a független média nyakába varrod, mert ők legalább nem politikai megrendelésre keltenek hangulatot a félelem pillanatnyi aprópénzre váltásáért. Gyakorlatilag a legrosszabb mélypont, amibe független lapok most beleestek, az a közel ötszáz médiumot, köztük a teljesen einstandolt, egykor szebb napokat megélt megyei napilap-hálózatot is magában foglaló, közpénzekkel kitömött KESMA-birodalom rendes, napi rutinja. Én egyébként nem hiszek benne, hogy valami gonosz összeesküvés miatt keltett szándékosan pánikot a média, de tény, hogy az eredmény sokszor sajnos tényleg ez lett. Ennek sok oka van, a többség szerintem egyszerűen beparázott, próbált tájékoztatni egy olyan helyzetben, amikor tájékozódni is nehéz, a sokkal lassabb ingerekhez és szaklapokhoz szokott tudósok nyilatkoztak dolgokat, amiket aztán sokszor mindenki jól félreértett, meg félremagyarázott és már nem volt visszaút. Persze volt, aki tényleg simán házmesterkedett és persze voltak a kormánypárti mellett ellenzéki oldalon is olyanok, akik szándékosan keltettek hangulatot, ami ugyanúgy nagyon káros, én például rémülve figyeltem, hogy ellenzéki ismerőseim egy része azért vacillált oltásra regisztrálni, mert majd így teszik föl a Kubatov-listára (mintha ezen múlna).

Kezelni egy váratlan helyzetet

A média most világszerte kapott egy olyan kihívást, amit a többség elsőre, de sokszor sokadjára sem nagyon tudott megugrani, ez tény. De ha azt nézzük, hogy a komplett világgazdaság öröknek hitt intézményei rogytak térdre a vírus hatására, ez talán nem annyira meglepő. Még azt sem mondanám, most dől el, ki a jó újságíró, egyrészt mert a jó pap holtig tanul, másrészt mert azért remélem, hogy hosszú távon nem világjárványok tudósítására kell berendezkednie az újságíró-tanoncoknak, ha egyáltalán lesznek még olyanok. De az tény, hogy ez most mutatja, hogy ki mennyire tud egy ennyire váratlan helyzetet kezelni. És ahhoz, hogy őszintén beszéljek a helyzetről, hozzátartozik az is, hogy amióta épp nem vagyok a napi sajtóban és nem kell a reggeleim jelentős részét a napi fertőzöttségi adatokkal kezdenem, talán higgadtabban tudok gondolni a kérdésre. Nem buzdítok senkit arra, hogy dugja homokba a fejét, az nem megoldás. Én például inkább a „big picture” jellegű elemző cikkeket olvasom, sokkal többet érnek.

Nem szenvedéspornó kell

Egyébként a sajtónak sokféle feladata van. Persze, tájékoztatni, ez önmagában ezerféle dolgot jelent, de ha csak a szikár tényeket írja le az ember, akkor az az olvasó, aki máskor kikéri magának a népnevelést, nem is kattint oda, mert a végeredmény egyszerűen unalmas. De én sem hiszek a hatásvadász, szájbarágós újságírásban – nem is fogyasztom az ilyesmit -, de azért tegyük hozzá, hogy ha megfelelő fenntartással elolvasunk többféle megközelítést, az ártani nem árt, legalább picit kikandikálunk a visszhangkamránkból. Talán ezért gondolom, hogy mondjuk a szemléletformálás nem ördögtől való dolog, de ezt tényleg úgy mondom, hogy ha cikket írok, sose az lebeg a szemem előtt, hogy az olvasó majd ezt készpénznek veszi, hanem elolvas mellé ideális esetben több más nézőpontot és kialakítja a sajátját. Azonban amikor világszerte mindenki járványszakértő és egyre többen már magát a vírust és annak a veszélyességét megkérdőjelezik, akkor igenis úgy vélem, ami bizonyító erejű lehet a tamáskodóknak, azok a fotók. Persze sose szerettem a szenvedéspornót én sem, nem kell ráközelíteni a szenvedő vérző emberre, általában a kevesebb több. De ez már ízlés dolga, az észszerű és etikus keretek közt minden kolléga eldönti, milyen utat választ, az olvasó pedig dönt.

Nagyvonalúság a gondolkodásunkban

Nem jó a helyzet és nem is hiszem, hogy egyszerűen lesz jobb, de azért muszáj tenni érte minden nap, különben ugye minek keltünk fel. Szóval én azt kérem summa summarum, hogy egy kis jóindulattal forduljunk a másikhoz és róla is ezt feltételezzük. Ahogyan a kormány sem gonoszságból akar oltatni, Bill Gatesnek sem Marika néni becsippelése volt a titkos életcélja, úgy a nyilatkozatot aláíró médiumok sem gonosz pánikkeltésből írták a levelüket, hanem inkább tehetetlen frusztrációjukban, hogy próbálnának tudósítani, de mindenütt a bürokrácia falaiba és cinikus elutasításba ütköznek. Tényleg nagyon kéne most egy kis nagyvonalúság a gondolkodásunkba úgy mindenkitől, mert amellett, hogy jó lenne túllendülni már ezen a rémálmon, utána óriási szükségünk lesz a lelki, kulturális újjáépítéshez is rá.

További cikkek: