“Nyújtom a kisujjam, de máris a fél karom kéne az interjún” – Kiábrándító álláskeresés

Előzőleg már írtam életem egyik legfurcsább és legkellemetlenebb állásinterjújáról, de a történetnek még nincs vége, elhoztam nektek mi is történt utána. Úgy gondolom, hasznos tanulság és tapasztalat lehet ez, akár álláskeresői, akár munkaadó oldalról vizsgáljuk meg az esetet. Vajon miért undorodik egyre több fiatal az álláskeresés fogalmától és a munkaerőpiactól? Én kezdem kapizsgálni…

Miután lezajlott az első körös interjú a személyeskedő kérdésekkel, majd a második interjú az indokolatlanul hosszú és mélyremenő tesztekkel, behívást kaptam a harmadik körös interjúra. Ezen az interjún kielemezték a teszt eredményeimet és volt alkalmam találkozni azzal a szakemberrel, akinek a helyére keresnek új munkaerőt. Nagyon kíváncsi voltam, hogy sikerült a teszt, szóval már csak ezért is elmentem az interjúra. 

Teszteredményeim kiértékelése

A munkamorál és precizitás teszttel kezdték, ahol elmondták, hogy az eredményem jó, nem kiemelkedő, de pont jó. Nos ezzel az infóval sokra nem mentem, hiszen már az teszt kitöltésekor sem láttam semmi értelmét. De legalább jó – nyugtáztam magamban. 

Ezután az IQ tesztemet vették elő. Na ez már jobban izgatta a kíváncsiságomat, hiszen legjobb tudásom szerint töltöttem ki, annak ellenére, hogy aránytalanul sok kérdés volt kevés időre szabva, és befejeznem sem sikerült. Közölték velem, hogy 120 lett az eredmény, ami pont határeset, mert ők nem vesznek fel 120-as IQ alatt senkit. Úgyhogy éppen hogy jó vagyok, én még becsúsztam ebbe a határértékbe. Nos, egyik szemem örült, hogy ez nem is rossz eredmény, a másikat viszont már most kiszúrtam volna kínomban. Oké, nem vagyok egy géniusz, de azért nem gondolnám, hogy egy állásinterjún, stresszhelyzetben kitöltött, IQ teszt – nem is olyan rossz – eredményéről, ilyen degradálóan kéne beszélni. Ezek után következett a személyiség teszt.

Személyiség teszt 

Meglepődtem, mert olyan részletes személyiség elemzést kaptam, hogy állítom, máshol ezt pénzért csinálnák meg. Arra gondoltam, hogy már csak ezért megérte ide eljönni. Vonalgrafikon, mezők, sávok, kategóriák, “normális”, “elfogadható”, és “kritikus” halmazokkal. Megtudtam, hogy mennyire vagyok felelősségteljes, emberközpontú, derűlátó és határozott, legalábbis a teszt szerint. Ha a vonalgrafikon egy bizonyos pontnál lejjebb ment, az már “kritikus, kiemelt figyelmet igénylő” kategóriába tartozott. Nálam, ez egyetlen tényező esetében fordult elő, mégis kellemetlenül éreztem magam miatta.

Olyan érzés volt, mintha egy nyitott könyv lennék a velem szemben ülő HR-es munkatárs előtt, aki tulajdonképpen egy idegen. Egy olyan idegen, aki egy adott pozíció betöltésére keresi a legmegfelelőbb jelöltet, mégis a magánéletemben turkál és arról magyaráz nekem, hogy látszik a teszt alapján, hogy az emberekbe vetett hitem és bizalmam, igencsak alacsony. (Valóban igaza volt, és ez az állásinterjú csak ront a helyzeten.)

Referencia ember 

Magyarországon ez az eljárás annyira nem bevett szokás, viszont például Amerikában simán kérhet ilyet a leendő munkaadó, a kiválasztás során. Kértek egy konkrét referencia embert egyik korábbi munkahelyemről, akit felhívhatnak és megkérdezhetnek arról, hogy milyen volt velem dolgozni. Bevallom ezzel most találkoztam először, pedig már jópár interjút magam mögött tudhatok az évek alatt. Szerencsére volt kit megadnom, egyik kedvenc volt kolléganőm szívesen elvállalta, hogy adjam meg az elérhetőségét. Ennek ellenére teljesen értetlenül álltam az egész előtt, hiszen egy asszisztensi pozícióról beszélünk, az ehhez tartozó felelősségi körrel és fizetéssel. Mégis mi szükség ennyire pontos lenyomozásra?

Szituációs gyakorlat

A harmadik interjún találkozhattam azzal, aki a meghirdetett pozíciót korábban betöltötte és mesélt a szakmai dolgokról és feladatokról. Kedves, jó hangulatú beszélgetésként gondolok vissza rá, ezzel nem volt semmi baj. A beszélgetés végén egy kisebb szituációs gyakorlatot kellett eljátszanunk és azt mondom, hogy még ez is rendben volt. Ami nem volt rendben, az az előzménye mindennek, a gyakorlatnak. Azt gondoltam, itt a vége, már csak ezt kell legyűrni, ha már idáig eljutottam, utána a siker sem maradhat el. 

Visszajelzés

Azt ígérték, hogy még azon a héten értesíteni fognak, hiszen még hátravan egy 4. interjú, ahol a vezérigazgatóval fogok találkozni. Itt már nevetségesnek éreztem, ezt a hosszadalmas és bonyolult interjú sorozatot, de azért kíváncsian vártam a visszajelzést a héten. Rákövetkező hét elején kaptam egy 2 soros emailt, amiben közölték velem, hogy sajnálják, de nem engem választottak az adott pozícióra, de sok sikert kívánnak a továbbiakban. Semmiféle indoklást nem kaptam, hogy mi volt a baj velem. 

Na most összegezném, hogy milyen elvárásai voltak a munkaadónak a kiválasztás során:

  • első körös interjú (személyeskedő kérdésekkel)
  • második körös interjú tesztekkel
  • gyorsaság és precizitás teszt 
  • IQ teszt (120 alatt felejtsd el, hogy te itt fogsz dolgozni)
  • személyiség teszt (ami, egy pszichológiai elemzéssel vetekszik)
  • referencia ember megadása
  • harmadik körös interjú (szituációs gyakorlattal) 

Csalódottság

Mindenki el tudja képzelni, hogy mennyi időm és energiám ment rá, erre a kiválasztási folyamatra, az izgalomról és stresszhelyzetekről, valamint a kellemetlen szituációkról nem is beszélve. Úgy érzem a maximumot nyújtottam minden téren és mindig a munkaadó rendelkezésére álltam, telefonon, emailben, és személyesen. 

A kedves cég viszont annyival sem tisztelte meg az erőfeszítéseimet, hogy legalább egy normális, indokot adjon arra, hogy miért nem voltam jó, egy marketing asszisztensi pozíció betöltésére (3 év tapasztalattal, egyetemi végzettséggel, jó teszt eredményekkel). Kedvesen és udvariasan megfogalmaztam egy email-t, hogy legyen már kedves, legalább egy indokot mondani nekem, hogy miért vagy hol nem feleltem meg. Mert számomra érthetetlen az egész és csak kérdőjelek hada sorakozik a fejemben. Sejthetitek mi történt, válaszra sem méltattak.

Csodálkozunk, ha a legtöbb embernek már csak az álláskeresés gondolatától görcsberándul a gyomra vagy letargikus hangulata lesz? Nyújtom a kisujjam, de a munkaadónak máris a fél karom kéne, hogy aztán jó messzire dobja és közölje velem, hogy nem vagyok elég jó. Indoklás nélkül, mert manapság így szokás.

További cikkek: