OK, boomer, ülj le, egyes! – Avagy mindent a boomer-zoomer közötti harcról

Forrás: https://www.theoccidentalnews.com/

„Az a baj, boomer, hogy öreg vagy, és hiába vagy annyira büszke az empátiádra, az a keserű igazság, hogy soha nem fogsz megérteni se engem, se senki mást közülünk, akik még nem töltöttük be a húszat. És ne gyere azzal, hogy azért mégiscsak tennél egy kísérletet, merthogy te is voltál fiatal. Hoppá, ezt egyszerre mondtuk ki. Te is voltál fiatal. OKÉ BOOMER.”

2019. november 5. A helyszín egy új-zélandi parlamenti ülés. Chlöe Swarbrick, egy 25 éves, kellemes akcentussal rendelkező zöld párti képviselőnő arról beszélt, hogy a világnak hány vezetője hányt már fittyet a közelgő klímakatasztrófára, mert az politikailag kifizetődőbb volt. Azzal folytatta, hogy az ő generációjának és az utána következőknek sajnos nem adatott meg ez a luxus, mert 2050-ben ő még mindig csak 56 éves lesz, mégis a parlamentjük átlagéletkora momentán 49 év. Ekkor egy idősebb politikus közbeszólással zavarta meg Chlöet, aki nem zökkenve ki a beszédéből, rápillantott, csitítóan felemelte a jobb kezét, és ekkor elhagyta ajkát a mondat: OK BOOMER. Ez volt az első, teljes mértékben nyilvános, egész világot bejáró manifesztációja a jelenségnek, amelyben egy fiatal egyetlen csípőből odavetett mondattal érvénytelenítette egy idősebb ember véleményét.

OK boomer. Persze, a kifejezést használták már korábban is, főleg bizonyos szubkultúrákban (fiatalok az interneten), hiszen Chlöe is pontosan tudta, hogyan kell alkalmazni, de a köztudatban annyira nem volt ismert, hogy még a parlamenti ülés feliratozójának is problémát jelentett, aki tanácstalan fejvakarás és kéztördelés után „OK Berma”-ként tüntette fel a feliratot, nagy B-vel, hátha ez a tisztes úr neve.

De kik is azok a boomerek?

A kifejezés a „baby boom” rövidítése, a hivatalos definíció szerint a második világháború környéken (1941-1964) születettek megnevezése. A baby boom, mint definíció önmagában is elég beszédes, a háborút követő gazdasági fellendülés miatt rengeteg gyermek született Amerikában. A baby boomer az a generáció, melynek tagjai a saját bőrükön tapasztalhatták meg azt, amiről a Forrest Gump szól, ők személyesen is átélték az országuk legnagyobb kulturális és társadalmi változásait.

Az „OK boomer” mégsem ezt foglalja magába, nem értendő a generáció minden tagjára. (Természetesen a fiatalok nemzedéke csak egy homogén masszát lát, amely konzervatív, bigott, magának hisztérikusan tiszteletet követelő idősekből tevődik össze.)

Az „OK boomer” kifejezés azokra az atyáskodó-basáskodó idősekre vonatkozik, akik a fiatalok szerint a begyöpösödött és korlátolt gondolkodásukkal nem tudnak lépést tartani a világgal, mégis úton-útfélen szórják a kéretlen és haszontalan tanácsaikat.

Akik sok fiatal szerint mindent tönkretettek az utánuk következőknek: a bolygót, a lakhatást, a gazdaságot, semmi mást nem hagyva hátra, csak kétségbeesést és dühöt.

Az igazi boomerek azok az idősek, akik ugyanazt váltják ki a Z-generáció világfájdalommal megáldott tagjaiból, mint amit Eszenyi Enikő lekváros hónalja a színművészetis diákokból. Ellenérzést, zavart, dühöt.

Azok a tisztességben megőszült emberek, akik az „Isten, haza, család” hármasságot mantrázva törnek utat a zsúfolt reggeli buszon, akik szenteltvízzel locsolnák a homoszexuálisokat, akik idegenkednek mindenfajta „izmus”-tól, mert hisznek a szilárd és megváltoztathatatlan társadalmi rendben, amiben mindenkinek megvan a helye.

Akik épp annyira nem tudnak mit kezdeni a 21. század emberjogi és környezetvédő mozgalmaival, mint amennyire a technológiával.

Az LMBTQ közösség jogaiért való küzdelem pont olyan idegen számukra, mint a videóhívás, amit mindig a fülükhöz emelnek, mi pedig tanácstalanul pislogunk a hallójáratukba, egyre bosszúsabban, mert már ezerszer elmagyaráztuk, hogy hogyan kell használni.

Azok, akik folyton a sorkatonaság visszahozásáról álmodoznak, akik nem tudják megérteni, hogy egy vicc mitől rasszista vagy szexista, és akik semmi problémát nem látnak egy nő fenekének megsimogatásával, vagy az arcának megcsipkedésével, mert ez csak kedveskedés.

Nem táplálkoznak változatosan, hírből sem ismerik a reform konyhát és az alternatív élelmiszereket, helyette még zuhanyozni is folyékony zsírban szoktak.

A boomer generáció mottója: „Ha nekem jó volt, neked is jó lesz.” A kapitalizmus, a társadalmi felelősségvállalás hiánya, az egyéni érvényesülés, a vagyontárgyak halmozása, a környezetvédelem semmibevétele, a Wall Street világának nyálcsorgató bálványozása ─ ezek azok górcső alá vett jellemzők, melyeket a fiatalabb generáció éles kritikával illet. 

És mégis, kik a boomerek ádáz ellenségei, akik ellen fel kell sorakoztatni és hadba kell állítani a régi világ összes gyönyörű értékét?

Mivel saját gyermekeik kimaradtak a véres cicaharcból, úgy találták meg a Z-generációt (1995-2010 között születettek), mint zsák a foltját. Az idősebbek szerint a digitális világban szocializálódott ezredfordulósok lusták, haszontalanok, Pán Péter-szindrómában szenvednek, nem akarnak megdolgozni semmiért, azt hiszik, hogy a világot a maguk képére formálhatják, pedig a világ kegyetlen és igazságtalan hely, ehhez pedig fel kell nőni. Túlérzékenyek, túl aggodalmasak, minden a PC-ről szól, elrontják a beszélgetéseket és az étkezéseket, még egy viccet sem lehet elsütni jóízűen, mert a gondolatrendőrség sosem alszik. Persze, a dolog csak nézőpont kérdése, még olyan boomer is akad, akinek egészen más a véleménye a dühödten siránkozó fiatalokról.

Évek óta tartott már a verbális boxmérkőzés: képzeljük el, hogy a ringben egymásnak feszül a hagyományokban vakon hívő, élete értelmét soha meg nem kérdőjelező, baseball sapkás, ősz hajú Trump-szavazó; és egy vékony, szemüveges, rózsaszín, banánok tarkította zoknit viselő Lil Peep rajongó transz kamasz fiú, aki vegán és a karbonlábnyomának minimalizálására törekszik. Az idős férfi szidalmaira egyszer csak megszületik a tökéletes válasz: OK boomer. Talán úgy lehet a legpontosabban lefordítani a jelentését, hogy „ülj le, egyes”. A Z-generáció megtalálta a tökéletes fegyvert, amivel visszavághat az időseknek.

Habár most úgy tűnik, hogy a Z-generáció az első, amely kritikát fogalmazott meg a boomer nemzedékkel kapcsolatban, és a verbális iszapbirkózás kicsúcsosodása ez a hanyagul odavetett, lesajnáló „OK, boomer”, a helyzet kicsit másképp fest. 1990-ben a Time megjelentetett egy cikket, amelyben statisztikákkal alátámasztva meséltek egy olyan, akkoriban huszonéves nemzedékről, amelynek meghatározó élménye, hogy az önmegvalósítást vakon hajszoló szülei kimaradtak a gyermekkorából.

Egyéb, általános vélekedések szerint is a baby boom generáció volt az első, amelynek tagjai kifejezetten önző módon viselkedtek, és abban a bizonyos salakanyagban hagyták az utánuk következőket. Acélos léptekkel törtettek a vagyonosodás felé vezető úton, csakhogy a munkamániájuk miatt félúton széthullott a család, a házaspárok elváltak, a szülők nem törődtek a gyermekeikkel.

1991-ben a Newsweek egy fiatal újságírója cikket jelentetett meg The terrible twenties címmel, amelyben már határozottan bírálta a boomereket.

„Néha azon gondolkodom, hogy milyen lehetett 20 évesnek lenni a hatvanas években, 20 évesnek, mint amennyi most én vagyok. Amikor még az embernek volt esélye felnőni, számíthatott valamiféle karrierre, és arra, hogy később majd vesz egy házat. (…) Egy generációval később ezek álmok már szertefoszlottak. A lakhatás ára az egekbe szökött, megnőtt a munkanélküliség, az egyetem pedig egy fikarcnyit sem garantálja, hogy az ember később jó munkahelyet fog szerezni. És úgy fest, hogy ez senkit nem érdekel. Ez talán azért van, mert ti, idős emberek csak azokról a fiatalokról hallotok, akiknek valóban sok pénzük van: befektetési bankárok, sportolók, zenészek, színészek. De sokkal több, huszonegynéhány éves fiatal van odakint, akiket indokolatlanul szivat az élet, és akik csak lófrálnak a ház körül, amíg vége nem lesz az egyetemi éveiknek. Ez egy nyílt levél a baby boomer generációnak. Azt hiszem, itt az ideje kicsit visszavágni. A gazdagokat leszámítva, egyikőtök sem mondta azt a gyerekeinek, hogy „egy nap ez majd mind a tiéd lesz”, és ti vagytok az első olyan középosztálybeli emberek, akik ebben elbuktak. Azt gondoltátok, hogy nem törődnénk vele? Kösz szépen. De a legnagyobb veszély abban lakozik, ahogy a problémák kezelésére tanítottatok minket: kendőzzük el, és tegyünk úgy, mintha nem létezne. Bizonyított, hogy soha nem tanítottatok arra, hogyan legyünk okosak, csak arra, hogyan legyünk fiatalok. (…) Igazán nem gondolom, hogy ez sokáig mehet még így tovább. (…) Azt hittétek, hogy ezt hajtottátok végre a hatvanas években, de hamar feladtátok a Donald Trump– és Michael Milken féle „szedd meg magad gyorsan” álmot hajszolva, és számunkra már csak egy csődbe ment gazdaság jutott. (…) És mi van a melegekkel, a feketékkel, a hispánokkal és az ázsiaiakkal, és persze a nőkkel, akikkel úgy tűnt, annyira törődtök, aztán elfelejtettétek őket?”

 Minden generáció az előzőt hibáztatja

Ezzel a gyönyörű közhellyel kezdődik a Mike&The mechanics slágere, The living years, amely egy tipikus boomer himnusz, akármelyik idős amerikainak könnyeket csalna a szemébe a szintetizátor szivet tépő hangja. A „Miklós és a géptan” azonban nem mond ostobaságot, generációs feszültségek azóta vannak, mióta világ a világ, minden fiatal azt gondolta, hogy a felnőttek képtelenek megérteni az ő kamasz lelkét, a digitalizáció azonban mégis egy kicsit belekavart a dologba.

Manapság úgy tűnik, hogy a technológia eszelősen gyors fejlődése verte a legnagyobb éket a generációk közé. A világ olyan hatalmas fordulatot vett a hatvanas évek óta, hogy az idősek, még ha nem is egy foghegyről odavetett „OK, boomer”-t kapnak válaszul a fiatalabb generáció részéről, akkor is csak egy üveges tekintetű, udvarias mosolygást kapnak, miközben gondolatban végigzongorázzák az összes lehetséges kibúvót a beszélgetés alól. Nem tudnak használható életvezetési tanácsokat adni a fiataloknak, mert ők már egy olyan világban élnek, ahova az idősek nem tudják követni őket.

Természetesen minden jóból megárt a sok, vagy hogy is szól a közmondás? Amikor egy nyugdíjas csak kinyitja a száját, hogy az életben maradását garantáló oxigénhez juttassa a tüdejét, nem kellene azonnal letromfolni, hogy „OK boomer”, „tudjuk boomer”. A liberális értékek képviselése rendkívül fontos a modern világban, de amikor egy egész csapatnyi egyetemista esik neki a tanárának, amiért az nem hajlandó az általuk kreált személyes névmásokat használni, akkor el kellene gondolkozni, hogy ki is a bigott igazából.

Amikor az egyetemeken már felszántották a szabad, egészséges, vérpezsdítő vitához való talajt a PC jegyében, akkor talán felül kellene vizsgálni, hogy ki is igazán rugalmatlan. Amikor a szabad véleménynyilvánítás és az egyenlőség jegyében vonulunk fel, hogy elhallgattassunk másokat, és kegyetlenül ellehetetlenítünk mindenkit a közösségi médiában, aki nem ért egyet velünk, az rosszabb, mint amit egy boomer tenne.

Persze, igazságot szolgáltatni nem lehet, mindkét oldalnak megvannak a jól bejáratott sértései, melyeket mérgezett nyilakként lődöznek egymás felé, de az „OK, boomer”-rel az ördögi kör bezárult, az empatikus párbeszéd lehetősége csírájában van elfojtva.

További cikkek: