Olyan leszek, mint ő! – Példaképek szerepe az életünkben

Tizenévesen sokan abban az életszakaszban jártunk, mikor kerestük azt, hogy valójában mi is a mi utunk, mivel akarunk foglalkozni és kik is vagyunk úgy általában. Aztán a húszas éveink elején, a pályaválasztás és az önállóság kezdete kapcsán, szerintem nagyjából körvonalazódni kezd az, hogy mit tűzünk ki magunk elé célnak, tervezetnek, tehát lesz egy elképzelésünk arról, miképpen szeretnénk kormányozni az életünket. Ami biztos, hogy nem árt, ha van előttünk valamilyen minta akár a kereső-kutató fázisban vagyunk, akár már tudjuk merre tovább, de kell azért az útjelző. Amikor végig gondoltam ezeket a dolgokat, rájöttem, hogy nekem mennyire nagy szerepe volt ebben a példaképeknek. És azt is nagyon izgalmas volt megfigyelnem, hogy milyen alakok és milyen céllal merültek fel a különböző életszakaszokban.

Kell a minta

Az ember utánzással tanul. A legelemibb dolgoktól elkezdve, az egészen összetett kreatív folyamatok különböző elemeit is másolással sajátítjuk el. Így hát nem meglepő, hogy általánosságban az életünk vezetéséhez, tervezéséhez is segítségül hívunk olyan személyeket, akik valamilyen úton-módon, akár közvetetten, de példaként szolgálnak nekünk, hogy rajtuk keresztül is kicsit másképp, egyszerűbben tekinthessünk saját problémáinkra, nehézségeinkre, az életünkre. Nekem személy szerint a tizenéves korom példaképei jellemzően olyan személyek voltak, akik valójában élethelyzet szintjén (minden szempontból) nagyon távol álltak tőlem. Kurt Cobain, Lukács a Tankcsapdából, Slash a Guns’n’ roses-ból. De én épp akkor kellett, hogy megtanuljam, merjek nagyot álmodni és menni előre a céljaimért. Erre pedig ezek a zenészek voltak a legalkalmasabbak. Pengettem otthon egy régi akusztikus gitárt és az lebegett előttem, hogy én is el tudok jutni oda, ahol azok vannak, akiknek a dalait itt játszogatom. Hogy merjek nagyot vállalni és haladni. Nagyon sokat köszönhetek nekik.

Változnak az ideák

Ezek a hősök ma is velem vannak, de kiegészülnek, átalakulnak a világképemben. Ahogy idősödtem, úgy felerősödött azoknak az embereknek a mintaértékű szerepe, akik a közvetlen környezetemben élnek, akár napi kapcsolatban állok velük. Szorosabban kapcsolódtak a hétköznapi élethez, mint az álmokhoz, de a szerepük talán pont ezért még nagyobb lett. Elkezdtem az apukámra és egy-egy nagyon meghatározó tanáromra tekinteni úgy, hogy az ő életprogramját akarom valahogy a magamévá tenni. Hogy a saját élethelyzetemben és a saját hivatásomban úgy akarok helyt állni, mint ő. Hogy úgy vállaljam fel a konfliktusaimat és feladataimat, ahogy ő teszi. Itt már nem arról volt szó, hogy hasonlítani akarok vagy azt akarom pont elérni, mint az idolom, hanem hogy bizonyos tulajdonságokat, viselkedésmódokat, melyeket ezektől az emberektől láttam, átemeljem a saját életembe.

Nincs vége

Szerintem nem lesz olyan életszakaszom, mikor valakire ne tekintenék úgy, hogy példát veszek róla, eltanulok ezt-azt. Lehet, hogy fordul a kocka és ötven év múlva majd az aktuális ifjúságtól irigylem el a mentalitását és veszem át. Egy dolog biztos: kellenek számunkra a viszonyítási pontok. Attól függően, hogy hol tartunk, milyen életkorban, milyen élethelyzetben, ezeknek az embereknek nagyon széles lehet köre. Én úgy látom mindenképp kell, hogy valamilyen mércét tartsunk a saját életünk mellé és ne ahhoz mérjük magunk, de  ott legyen, ha segítségre és útmutatásra van szükségünk.

További cikkek: