Önbizalom: elfogadni magadat olyan tökéletlennek, amilyen vagy

“It’s not your job to like me –  it’s mine.” – Milyen gyönyörű és egyszerű gondolat, nem?
Nekem 27 évembe telt, míg végre rájöttem, mit is jelent igazán.

Mennyi évig hittem abban, hogy tudatosan élem a napjaimat, miközben tudat alatt aszerint cselekedtem, hogy mivel válthatom ki a legnagyobb elismerést és mitől fognak a leginkább szeretni engem. Mennyi hülye motivációs idézettel találkoztam, mégsem voltam képes megérteni a lényeget. Hiányzott az eddigi legesleglényegesebb dolog az életemből: az önbizalmam. Az önbizalmam, akivel köszönőviszonyban sem voltam.

Na de mégis mi a fene az az önbizalom?

De komolyan! Mindenki azt hajtogatja: “Jaj ennek a gyereknek meg miért nincs önbizalma?”, “Szedd már össze magad, élnek a tiednél rosszabb helyzetben is.” Hányszor hallottam ezeket a mondatokat…

Őszintén hiszem, hogy nem attól lesz önbizalmad, hogy mindent megkaptál gyerekként, ennél ez kissé komplikáltabb. Én egy borzasztóan komplexusos gyerek voltam, képtelen voltam értelmesen beszélni több ember előtt, folyamatosan feszengtem, egész nap a szobámba bezárkózva éreztem jól magam, miközben rajzolgattam. Végül felnőtt koromra pánikrohamok formájában jelzett a testem, hogy marha gyorsan kezdjek el magammal foglalkozni, és utólag nagyon hálás is vagyok ezért az időszakért. Rá voltam kényszerítve, hogy formáljam magam és önismeretet szerezzek. Mert a sok félelem, gátlás és megfelelési kényszer alatt ott vagy te.

Ha ekkor nem jön az életembe a jóga, ma nem vagyok az, aki. Az évek alatt teljesen megváltoztatta az életemet. A jóga óta nem voltam “úgy” rosszul, mert megtanultam nem félni a félelemtől, hanem békében elfogadni azt. Ha jön, jöjjön, majd elmúlik! És elmúlt a szorongásom. Ez a legjobb dolog az életemben, ami történhetett velem.

A történet mégsem ér itt véget

Ennek itt akár vége is lehetne, de még nem értünk meg a sikersztorira. Tudtam, hogy van, ami még javításra szorul – és ugye a jó pap is holtáig tanul. Akármi és akárki egy pillanat alatt el tudott bizonytalanítani, és ezzel egyelőre akkor még nem tudtam mit kezdeni, csak azt tudtam, hogy egyszer ezt is meg kell oldanom.

Nekem egy akkora “pofánverés” kellett, hogy észhez térjek, amitől másfél órán keresztül csak zokogni tudtam a fürdőszoba csempéjén a radiátornak dőlve. Szerintem olyan mélypont még nem volt az életemben, mint akkor.

Akkor végre megértettem. Láttam magamat kívülről, hogy egy szeretetkoldus vagyok, hogy meg akarok felelni mindenkinek, hogy tökéletes akarok lenni, és hogy szégyenlem magamat azért, mert sosem sikerül ezt véghez vinni. Ahogy végre tisztán láttam, mit művelek, elundorodtam magamtól. Nem akartam elhinni, hogy ez tényleg én vagyok.

Ezután akkora erő költözött belém, amit nem tudok megmagyarázni. Kiléptem az önsajnálatból. Végre felelősséget tudok vállalni magamért. Senkinek nem dolga engem boldoggá tenni! Tisztán láttam, hogy ha ezt így folytatom, sohasem leszek igazán boldog. Szerintem nem történt más, mint hogy meghalt bennem a királylány, és ki tudtam mondani, hogy többet nem bújok illúziók mögé, hogy vállalom a való életet.

Lehet, hogy ekkor nőttem fel, 27 évesen

Végre tényleg megértettem, miről szólt a sok-sok könyv, amit olvastam. Ma már tudom, hogy a “minden fejben dől el” nem csak egy mítosz. Hatalmas lelkierő és önismeret kell hozzá, hogy tudatosan reagálj a dolgokra, és ne engedd, hogy az egód elburjánzzon feletted. Senki nem fog téged boldoggá tenni, ezt garantálhatom. Ha te nem vagy képes magad szeretni, akkor soha, semmi sem lesz elég, akkor csak a hiányt látod majd mindenben. Lehet, hogy valaki tényleg szeretni fog és a kedvedre szeretne tenni, de folyamatosan elvárásaid lesznek, soha semmi nem lesz elég és egy örök elégedetlenkedésben fogsz élni.

Magamért vagyok felelős

Megtanultam, hogy lehetek önző, ha kell, ma már nem hagyom magam lehúzni, mert felelős vagyok magamért. Nem azért létezem, hogy mást szolgáljak, és engem sem kell szolgálnia senkinek. Egyenrangúak vagyunk, és kiállok azért, ha nem tetszik valami. Végre fel merem magam vállalni. Feltétel nélkül tudok szeretni. Hiszek abban, hogy az élet tudja, minek kell jönnie, és én nem harcolok többé ellene. Az én feladatom szeretni magamat, kiállni magamért, igazán élni, és szeretettel bánni mindenkivel, amennyire csak tőlem telik.

Már tudok hallgatni a belső hangomra, és hinni benne. Azóta visszaszoktam a heti több jóga gyakorláshoz, engem ez húz vissza a természethez, ez tartja tisztán az agyamat. Hálás vagyok érte, hogy egymásra találtunk, és az embereknek is, akik akarva-akaratlanul segítik a fejlődésemet.

Nekem ezt jelenti az önbizalom. Félelem és megfelelés nélkül élni, és elfogadni magam olyan tökéletlennek, amilyen vagyok. Mert mindenki úgy tökéletes, ahogy van.

További cikkek: