Önismeret helyett pótcselekvés: miért is félünk saját magunktól?

Vajon egy olyan korban, ahol a fogyasztói társadalom és a virtuális világ határozza meg minden lépésünket, képesek vagyunk időt szakítani arra, hogy őszintén elbeszélgessünk magunkkal? Hogy megismerjük saját magunkat, őszinte valónkban? 

Erre a kérdésre az a válaszom, hogy igen, ha van bátorságunk hozzá. De miért gondolom azt, hogy bátornak kell lennünk? Azért, mert olyan világot élünk, ahol a másokkal és az önmagunkkal való őszinteség kis ügyességgel, de jól elfedhető. Ahelyett, hogy lázasan fejtegetnénk saját személyiségünk bugyrait és megpróbálnánk megérteni, hogy azok az érzések, amelyeket nap mint nap megélünk, pontosan mit is jelentenek, inkább mások cukormázzal leöntött, kicsit sem őszinte életét követjük. Nagyon tehetségesek vagyunk abban, hogy milyen pótcselekvésekkel tudjuk elterelni a figyelmünket saját önkeresésünk és önismeretünk kiépítése helyett.

De mi áll ennek hátterében? Mitől félünk annyira? Ördögtől való az önismeret és az önkeresés? Korábban ilyen és ehhez hasonló gondolatok foglakoztattak engem is, mint korosztályom nagy részét. Felismertem, hogy sokkal egyszerűbb pótcselekvésekkel elterelni a figyelmemet, és ahelyett, hogy utánanéznék a szorongásom valódi okainak, inkább pörgetem a hírfolyamot.

De megtettem az első lépést, felismertem, hogy valami nincs rendben. Valami más megoldást kellett találnom, hogy az érzelmeimet felszínre tudjam hozni, és ezáltal közelebb kerülhessek önmagamhoz. 

Hogy mire cseréltem le a szörfözgetést a neten? A naplómra és a tudatos esténkénti énidőre. Estéről estére megfogalmazom azokat a gondolatokat, amelyek foglalkoztatnak, a lelki fejlődésem nyomait – ezek lehetnek aggodalmak, kérdések, sikerek, akár motiváló mondatok vagy párbeszédek saját magammal.

Olyan, mintha lenne egy tükröm, amelybe ha belenézek, magamat látom: tisztán, őszintén és fedetlenül. Nincs szégyellnivaló, nincsenek titkok, nincsenek önámítások. Szokták mondani, hogy azzal, hogy leírod a gondolataidat – vagyis nyomot hagysz – egy sokkal magasabb minőségbe helyezed az érzéseidet, jobban megérted őket. Segít összerendezni a szálakat, és visszaolvasva új értelmezésbe kerülhetnek a korábban megélt dolgok. Szépen lassan rájössz, hogy minden kis darabkának a múltadban jelentősége van, és komoly hatással van a jelenedre.

Igen, az önismeret útja tényleg nem könnyű. Néha nekem sem kellemes szembenézni saját korlátaimmal, hiányosságaimmal és esetleges gyengeségeimmel – ezeket nevezzük inkább fejlesztendő területeknek. Az önkeresés bonyolult feladat, és nem lehet hamar letudni. Mindig vannak kitérők, zsákutcák és bizony betonfalak is, amelyek durvább eszközökkel térítenek a helyes útra. Mindez kitartást, türelmet és őszinte beszélgetést igényel önmagunkkal.

Én a naplóírásban találtam meg azt az eszközt, amely a leghitelesebb tükröt tartja számomra, de számtalan más módja is van ennek. A lényeg, hogy keress valamit, amelynek segítségével a lehető legőszintébben tudod felszínre hozni a benned rejlő érzéseket!

Nagyon érdekes és változatos utazás lehet, ha bátran vállalod a feladatot, hogy megkeresd a saját személyiségedet. Ez egy nagyon izgalmas dolog, amely elengedhetetlen ahhoz, hogy a magánéletben és a karrierépítésben is megtalálhasd a helyedet. Mindannyian tudjuk, hogy tiszta önismeret nélkül nagyon nehezen tudjuk megtalálni azt a társat, akire szükségünk van.

Ha nem keressük meg magunkat, ha nem szentelünk elég időt az önismeretre, akkor az élet csak úgy tud a megfelelő helyre pakolni bennünket, ha akadályokat gurít elénk. Vajon lehetséges, hogy a már átélt fájdalmak és szívtörések egy korrekt önismerettel elkerülhetőek lettek volna? 

Ha erre csak egy pici esély is van, már megéri bátornak lenni, és belevágni saját magunk megismerésébe, hogy napról napra közelebb kerüljünk önmagunkhoz, ezáltal céljainkhoz is.

Szívből kívánom, hogy találd meg minél előbb a tükrödet, és bátran nézz bele!

További cikkek: