Önkéntesként egy kenyai gyermekotthonban: az első két hét

Lili Veroval, Sharonnal és Petronillával az árvaház bejárata előtt Lili Veroval, Sharonnal és Petronillával az árvaház bejárata előtt

Semmi sem fekete-fehér, semmi sem jó vagy rossz, ahogy ez a történet sem az. Mégis, Kenyában töltött első pár hetemet mesébe illőnek éreztem, lenyűgözött az új környezetem. Képtelen voltam betelni a sokszínű tájjal, a fantasztikus gyerekekkel, a burai emberek egyszerű életének magával ragadó ritmusával. Egyik ámulatból estem a másikba, miközben a helyiek készségesen kalauzoltak engem szokásaik között, hogy pár hét elteltével számomra is megszokott, napi rutinná váljanak. Gyertek, pillantsatok ti is be egy apró kenyai település, azon belül pedig egy gyermekotthon mindennapjaiba! 

Hatalmas izgalom kerített hatalmába, amikor 2018 szeptemberében leparkolt az autó, amely az árvaház kapujáig vitt engem. De ez az érzés nem szomorú-izgulás volt, ahogy Grecsó Krisztián Verája nevezi az általam is jól ismert szorongást. De nem ám! Alig vártam, hogy megismerhessem a gyerekeket és belakhassam új otthonomat.

Fantasztikusan sikerült az első találkozás a gyermekotthon lakóival, azonnal elpárolgott minden félelmem. Elképesztően jól esett, de meg is döbbentett egy pillanatra az a nyitottság és derű, amivel a gyerekek fogadtak. Kicsik és nagyobbak egyaránt szaladtak felém, azonnal öleltek, simogattak és egymás szavába vágva mutatkoztak be nekem.

Az első találkozás után Omarival, Moses-szel, Vincenttel, Gabriellel, Terezivel és MbokomovalAz első találkozás után Omarival, Moses-szel, Vincenttel, Gabriellel, Terezivel és Mbokomoval

Ahogy kissé kibontakoztam az ölelésekből, végignéztem a boldog, mosolygós arcokon, akiknek a következő hónapokban megismerhettem a történeteiket, vágyaikat és félelmeiket. Akiknek esti mesét olvastam, játékokat találtam ki, leckeírásban segítettem és főztem. Akik megosztották velem életük részleteit. De ez ekkor még mind-mind csak váratott magára, először a környezetemet igyekeztem felfedezni.

Az árvaház épületében kaptam egy szobát, amelyhez fürdőszoba is tartozik. Habár csak hideg víz folyt a csapokból, ezt az első hetekben egyáltalán nem éltem meg nagy problémának. Úgy éreztem, mindent biztosít számomra a kis szobám, amire csak szükségem van. El tudtam vonulni pihenni, amikor úgy éreztem, szükségem van rá, de mégis egy karnyújtásnyira voltam a gyerekektől mindvégig – számomra ez így tökéletes felállás volt. Egyre magabiztosabban mozogtam a pár négyzetméteres térben, ahol szúnyoghálót kellett húzni az ágy fölé, mert gekkók mászkáltak a falakon – nem túrhattam bele úgy soha a holmimban, hogy közben ne kellett volna éberen figyelnem arra, hogy nem mászott-e bele egy hívatlan csúszó-mászó.

Lili Alival, Justinnal, Mbokomoval és Veroval kirándul a Taita-hegyekbenLili Alival, Justinnal, Mbokomoval és Veroval kirándul a Taita-hegyekben

A falusi élettel egy számomra addig még ismeretlen lelassulás is együtt járt. És mindez egy lélegzetelállítóan szép környezetben! Az első alkalmat, amikor a ruháimat mostam ki kézzel, soha nem felejtem el. A szikrázó napsütésben, az árvaház oldalában található csapnál öblítettem őket, mialatt a háttérben, a banánligetben ágról ágra röppentek az élénksárga kismadarak, miközben a Taita hegység megnyugtatóan ölelt körbe. Egyszerűen gyönyörű volt!

Mosni kézzel kell: száradó ruhák az árvaház udvaránMosni kézzel kell: száradó ruhák az árvaház udvarán
Dupla szivárvány az árvaház udvara felettDupla szivárvány az árvaház udvara felett

A helyi ételek, amelyeket fogyasztottam, teljesen megfelelőek voltak az első időszakban számomra. Megismertem a helyi chapatit, azt is, hogy hogyan készítik a babot és a lencsét, és néhanapján még zöldséglevest és olajban sült tésztát is ettem. Ebben az időszakban tanultam meg, hogy milyen érzés pontosan annyit ennem, amennyire szükségem van, és hogy mennyi új energiát lehet meríteni az ételből. A közös főzéseink alkalmával ismertem meg jobban Alit, az árvaházban élő egyetemista fiút. Az első hetekben ő volt az egyetlen az ott élők közül, aki korban közel állt hozzám, és hamar jó barátságot kötöttünk, a mai napig tartjuk a kapcsolatot. Nagyon sajnáltam, amikor egy hónappal megérkezésem után elköltözött az árvaházból.

Lili Veroval, Maggie-vel és Mutukuval szurkol egy focimecsenLili Veroval, Maggie-vel és Mutukuval szurkol egy focimecsen

A legfontosabbat pedig a végére hagytam: egyre inkább megismertem a gyerekeket és a szokásaikat, ami mind közül a legszebb élmény volt – már ha el lehet választani a burai emlékeimet egymástól. Fokozatosan megtanultam a neveiket, hogy napfelkelte előtt kelnek, és reggeli nélkül már hat óra körül az iskolában ülnek, ahol közösen várják a nyolckor kezdődő tanítást. Kitapasztaltam, hogy kit kell jobban motiválni arra, hogy megírja a házi feladatát, vagy, hogy ki az, akit többször kell kérni, hogy induljon el haza vacsorázni a délutáni fociból, annyira belefeledkezik a játékba. Tudtam, hogy melyikük nem tud betelni a Magyarországról szóló történeteimmel, és melyikük igényel egy kis extra figyelmet. Fokozatosan megismertem a mára már vidám gyerekek életének kezdeti elképesztő nehézségeit és traumáit.

Délutáni leckeírás az árvaház belső udvaránDélutáni leckeírás az árvaház belső udvarán
Ruthi és Keke imádja a mesekönyveketRuthi és Keke imádja a mesekönyveket

Jeanette Wintersontól olvastam, hogy minden történet mögött ott van még egy, amely a leírtnak a ki nem mondott párja. Amire nincsenek szavak, vagy amire nem is szeretnénk megtalálni a megfelelő kifejezéseket. A Kenyában töltött első heteim megélései mögött az itthoni, addig megszokott életem története kavargott, amely minden egyes kint töltött nappal egyre halványabbá vált. Az, hogy fizikailag eltávolodtam a mindennapos problémáimtól, rengeteget segített abban, hogy már ne lássam olyan hatalmasnak és megoldhatatlannak őket. És nem mellesleg, ott volt körülöttem negyven gyerek, akik igényelték a figyelmem, és nekem is minden vágyam az volt, hogy az összes velük töltött pillanatot kiélvezhessem.

Így kerültem tehát a burai jelenbe, a Szent József Gyermekotthon mindennapjaiba.

Arról, hogy miért is döntöttem el, hogy önkénteskedni fogok egy kenyai gyermekotthonban, itt olvashatsz.

Az árvaházban töltött szilveszterem visszaemlékezését pedig itt tudod megnézni.

További cikkek: