Önkéntesség kipipálva, az önéletrajz teljes?

Valóban nagyon fontosnak tartom a társadalmi felelősségvállalást. Belülről jövő, morális késztetésnek kellene lennie, hogy ne tűrjük szótlanul és tétlenül, ha látjuk, hogy egy embertársunknak vagy a társadalmunkon belül kiszolgáltatottak csoportjába tartozóknak élethelyzetükből adódóan segítségre van szükségük, hanem lehetőségeinkhez mérten, akár egy aprócska segítségnyújtással támogassuk őket.

Hogyan segíthetünk?

Különféle módokon tudunk segíteni, akár a szűkebb környezetünkön belül is. Például egy szerényebb anyagi körülmények között élő osztálytársunknak összedobjuk a mozijegy árát, hogy neki is szerezzünk egy kis élményt, vagy a szomszéd néninek bevásárolunk néha, hogy ne kellessen cipekednie, vagy önként összegyűjtjük a gyerekruháinkat és felajánljuk egy jótékonysági szervezetnek vagy egy anyaotthonnak, vagy felkeresünk egy civil szervezetet, gyerekkórházat, ahol önkéntes munkát vállalunk, és a két kezünkkel, a cselekedetünkkel segítünk.

Megjegyezném, hogy elengedhetetlennek tartom a különböző civil szervezeteknek és önkénteseiknek a munkavégzését, hiszen amellett, hogy alaposan tisztában vannak vele,  hogy mire van szüksége annak a csoportnak, akiknek segítséget nyújtanak, az önkénteseik által még hatékonyabb a munkavégzés (pl. élelmiszergyűjtés, adományok kiosztása, jogsegély) és tényleg segítenek. 

A jó indokokkal segítünk? 

Sajnos mégis azt látom, mintha sokan csupán társadalmi elvárásból, kötelezettségből és képmutatásból, a látszat kedvéért végeznének önkéntes munkát, és nem belülről fakadó erkölcsi kérdésként közelítik meg mindezt. Azért, hogy jól mutasson majd az önéletrajzban szakkollégiumi jelentkezésnél, álláskeresésnél, és tudják viselni a képzeletbeli jelvényt, hogy ők már eleget tettek annak a bizonyos társadalmi felelősségvállalásnak, amelyet manapság annyira, de annyira nagyszerű dolog hangoztatni az állásinterjúk során. Az alábbi, megtörtént beszélgetések során elhangzott mondatokkal szeretném érzékeltetni, hogy pontosan mire gondolok:

Gergő, 20 éves:

Két nyelvvizsga, szakmai gyakorlat és önkéntes munka is pipa, most már jól fog kinézni az önéletrajzom, és tuti, hogy felvesznek majd valamelyik Big4-hoz.

Adél, 20 éves:

Nem érzem, hogy adott volna nekem valamit ez az önkéntes munka. Ja, de… Jól mutat az önéletrajzomban! Ennyi. (Mindezt közömbös arccal közölte, miközben hátrányos helyzetű emberek között volt.)

Laura, 17 éves:

Engem ez az egész esemény nem érdekel, és fárasztó. Csak azért vállaltam el, mert jól fog majd kinézni az önéletrajzomban, hogy már gimis koromban is csináltam valamit. (Együtt karszalagoztunk egy rendezvényen önkéntesként, és valóban nem egy kategória, hogy egy nagyszabású rendezvényen sok embernek karszalagot ragasztva fárad el, mintha kijelentené azt, amit az előző lány. Nekem egy kisvárosból érkezve az a fura, hogy valaki ennyire “tudatosan” végez önkéntes munkát.)

Segíteni önös érdekből?

Mindezek után belegondoltam, hogy valóban jót tesz-e, hogy a társadalmunkban sok ember csupán a saját karriere előrébb jutása érdekében végez önkéntes munkát? Nem tudom megítélni, de nekem nagyon nem esne jól, ha egy nyolcgyermekes, szegénytelepen élő család gyermeke lennék, és Tomika csak azért jönne el hozzánk Budapestről, 200 km-t utazva, mert egy fél napot nálunk töltés után megpályázhatja a főosztályvezetői pozíciót. Úgy érzem, hogy mindezekkel a kiszolgáltatott helyzetben lévő embertársainknak az emberi méltóságát sértjük meg.

A félreértések elkerülése végett hangsúlyozom, hogy nagyon fontosnak tartom a társadalmi felelősségvállalást és az önkéntes munkavégzést is, és sokszor pont, hogy a társdalom közömbössége dühít fel. De arra kérek mindenkit, hogy ne azért önkénteskedjen, mert egy lépcsőfokot lát benne egy jobb állás, egy magas pozíció elnyeréséhez, hanem tényleg szívből, meggyőződésből tegye, amit tesz!

Megjegyzés: az egész írás kizárólag a szerző álláspontját tükrözi a tapasztalatai alapján!

További cikkek: