Önkép, önértékelés, örök elégedetlenség – Vágj vissza a közösségi médiának!

Az előző cikkem megírása óta eltelt majdnem másfél hónap, így azt éreztem, itt az ideje megírni az első „updatet” a testképzavar leküzdéséért vívott harcomról.

Mivel egy elég szervezett és strukturált embernek tartom magam, az első pár napban rögtön össze is állítottam egy menetrendet, hogy tudjam, mit is szeretnék elérni ezen az úton. Alapvetően arra a döntésre jutottam, hogy az első időszakban arra koncentrálok, hogy kicsit kitisztítsam a fejem és megszüntessem a zavaró, elbizonytalanító tényezőket. A második fázis az okok kereséséről, azok tudatos elismeréséről, végül pedig kiiktatásáról fog szólni, míg a legvégső szakasz során igyekszem majd a tapasztalatok alapján a mindennapjaimba is beépíteni a pozitív, elfogadó magatartást.

Elsőnek is szeretném leszögezni, hogy ez a folyamat lassú. Kezdeti lelkesedésemben azt gondoltam, már két hónap után kilábalok a testképzavarból és boldogan írok majd a gyógyulásomról – hát, rájöttem, hogy ez nem így működik.

Az első lépések

Miután felállítottam a tervet, úgy döntöttem, hogy drasztikus lépések szükségesek. A „megtisztulási” szakaszban azt szerettem volna elérni, hogy ne érezzek kényszert a hasonlítgatásra – ne irigykedjek másokra, mások testére és kinézetére, hiszen fogalmam sincs, nekik mi a történetük, mi áll annak hátterében, hogy ők olyanok, amilyenek. Félre ne értsetek: ezzel nem szeretném kevésbé elismerni azokat, akik csodálatosak, sportosak és vékonyak! Mindössze azt szerettem volna elérni, hogy végre mindenféle zavaró tényező és gondolat nélkül tudjak magamra nézni. Ennek jegyében egyik este hazaérve egy üveg borral a kezemben leültem a kanapéra a barátommal és kikövettük az összes olyan Instagram-felhasználót a fiókomból, akik jelen helyzetben befolyásolni tudják az önképemet. Nincs több Bluevelvet Zsu, se sztárok, senki. Ezek után ugyanezt a folyamatot Facebookon is eljátszottuk. Elhihetitek, az üveg bornak hamar a végére értünk.

Az első pár nap minden klisé nélkül borzalmas volt – tényleg elvonási tüneteim voltak, egyszerűen üresnek éreztem a kis munkahelyi szüneteim anélkül, hogy ezeket a felhasználókat nézegetném. Megpróbáltam ezért bekövetni olyan személyeket, akik valahogy ki tudják tölteni ezt az űrt: hétköznapi motiváló embereket, főzős felhasználókat, olyanokat, akik valahogy kapcsolódnak a célomhoz és a hobbijaimhoz. Emellett megfogadtam, hogy bármi történik is, ha innentől kezdve megdicsér valaki, nem azt fogom mondani, hogy „bezzeg ez meg az jobban nézett ki ebben a ruhában”, hanem egyszerűen csak megköszönöm és befogadom a bókot.

Az eredmény

Újabb napok teltek el, és azt éreztem, hogy a fejem kitisztul, és tényleg megnyugszok. Már nem hiányoztak annyira az előbb említett posztok, ha még esetleg láttam is valakinél ehhez hasonló tartalmat, rögtön kikövettem az illetőt. Fellélegeztem és mintha kiszabadultam volna egy spirálból – ez az érzés így két hónappal később is jelen van és cseppet sem hiányzik továbbra sem az Instagram oldalamról ez a világ.

A magamról való vélekedésemben is egész sokat segített ez a folyamat. Könnyebb volt tükörbe nézni úgy, hogy előtte nem Palvin Barbi modellképei ugrottak az arcomba. Azonban azt is éreztem, hogy ez még csupán egy ideiglenes megoldás – nem gondolkodom pozitívan magamról, egyelőre csak szimplán „elviselem” azt, amit látok. Viszont ez már egy hatalmas lépés ahhoz képest, ahogyan az elmúlt pár hónapban vélekedtem magamról.

Összességében tehát abszolút pozitív változásokat tapasztalok magamon – persze a rossz napok továbbra is jelen vannak, azonban ezeket természetesnek könyvelem el. Így, ha esetleg Te is követnéd a példámat, bátran tudom javasolni az előbb említett lépéseket Neked is! Hamarosan újra jövök!

További cikkek: