Online-mamahotelek, avagy elköltöztem, de mégsem

Az általános, jól ismert „mamahotel” jelenség mellett szerintem van egy másik, általam csak online-mamahotelként nevezett „szubkultúra” is.

Elköltöztem, de a szülők maradtak

Nem a szülővárosomban jártam egyetemre, elköltöztem otthonról. Ettől függetlenül volt akkora szerencsém, hogy támogatást kaptam otthonról. A szüleim felfogása az volt, hogy amíg tanulok, addig támogatnak, de amint munkába állok, leveszik majd rólam a kezüket. Aztán az évek mást mutattak.

Elvégeztem az egyetemet és dolgozni kezdtem. Ők ott voltak, elmondták a véleményüket, hogy szerintük merre kellene orientálódnom. Elsőre én is – mint oly sokan –, mellé lőttem, de második próbálkozásra sikerült telibe találni. Szeretem a munkámat, nem keresek rosszul, évek óta nem kell a szülői házban élnem. Rengeteg kedvemre való dolgot megengedhetek, szerencsére nem egyik napról kell a másikra kihúznom. Őszintén, mindannyian erre vágyunk.

De a szülők maradtak. Itt nyer értelmet az „online” előtag, hiszen a különböző felületeknek hála, a világ bármely pontján bárki elérhető és tanácsokkal ellátható, még akkor is, ha erre nincs igény. Megengedhetek magamnak mindent, amit szeretnék, a szülők mégis folyamatosan adni szeretnének. Egy ötlet itt, egy tanács ott. A saját terveim könyörtelenül megkérdőjelezhetők, szép lassan a saját magamba vetett hitem billen meg. Tényleg mindent rosszul gondolok a világról? Tényleg ennyire nem nőttem még fel? Ha erre sem vagyok képes, hogy akarok egy másik emberről, egy utódról gondoskodni?

Szükségük van rá, hogy gondoskodhassanak rólunk

Bosszantó? Leírhatatlanul. Hiszen a fő foglalkozásuk az, hogy szülők. Kemény ellenállás esetén kicsúszik a lábuk alól a talaj, elveszik az élet értelme. Egész felnőttkorukat szülőként élték le, elképzelhetetlen számukra bármilyen más élethelyzet. Egyedül egy újszülött nyújthatna segítséget, viszont, ahogy korábban is írtam, a saját magamba vetett hitem már megkérdőjeleződött, az öngerjesztés már elindult. Évekig tartó kemény konfrontálódások kellettek hozzá, hogy a helyzet javulni kezdjen.

Óriási a generációs szakadék

A fent leírtak gyökerét hónapokig kerestem. Nem volt könnyű; nagyon össze volt már csomósodva az a bizonyos madzag. Arra viszont, amit találtam, nem számítottam. Egy áthidalhatatlan generációs szakadék tátongott előttem. A világról alkotott kép, az életben fontosnak titulált fejezetek, a helyes irány megtalálása, a fontosságok, röviden: az értékek, alapjaiban különböztek. Valamikor fél évszázaddal ezelőtt az emberek hetekig spóroltak azon, hogy egy új ruhát/rádiót meg tudjanak venni. A kor viszontagságai, a rendszer, amiben éltek egyszerűen nem tette lehetővé azokat az eszközöket, amik nekünk már természetesek. Shakespeare óta tudjuk, hogy semmi sem olyan általános, mint a cél, hogy ne legyünk azok. Az ember akkor számított és tudott kitűnni a tömegből, ha minél több anyagi javat halmozott fel. Viszont a jobbléti társadalom már az y-oknál elhozta, hogy fontosabb a mának élni és az élvezeteket, élményeket keresni, mint halmozni a fölöslegesnél is jóval fölöslegesebb tárgyakat. Ezek a különbségek szép lassan egyre szélesebbre tárták az ollót, a generációk eltávolodtak egymástól, a szülők a régi értékekben hittek(hisznek), és a különbségek az online-mamahotelek megszületését is előidézték.

Mit tehetünk? Rugalmasak maradunk és észben tartjuk, hogy az utánunk jövők ugyanígy fognak küzdeni velünk.

További cikkek: