Pánikbetegség + kutya = megoldás?

Huszonnégy éves vagyok, és több mint 10 éve élek együtt pszichés problémákkal, többek közt pánikbetegséggel és depresszióval. Az elmúlt évek során rengeteg orvosnál jártam már, de folyamatosan csak a gyógyszereket írták fel. Persze mindig próbáltak valami mást, mondván, hátha az majd segít – de nem segített. Kísérleti nyúlnak éreztem magamat.

A sofőr életbe is nehéz volt így belevágni, nagy félelmeim voltak. Vajon mikor és hol fog majd rám törni a pánik, kinek fogok szólni, ha úgy érzem, baj van?  De belevágtam, megpróbáltam, hiszen ez volt az álmom. A családtagjaim és a barátaim persze próbáltak támogatni és tanácsokat adni, azt mondták, minden fejben dől el. Biztos van benne igazság, és biztos vannak olyan emberek, akiknek ez segített kigyógyulni a pszichés betegségeikből, azonban én nem tartoztam e szerencsés emberek közé. Nem volt más választásom, mint együtt élni velük.

Az évek alatt tehát szépen lassan beletörődtem abba, hogy ebből a betegségből számomra nincs kiút. De aztán lett. Bundásnak hívták. Azt persze sosem hittem volna, hogy mellette teljes mértékben meg fog változni az életem. Neki sikerült ugyanis olyan változásokat előidézni, amire tömérdek gyógyszer képtelen volt. Sajnos rengeteg ember szemében a kutya csak egy állat, akit azért tartanak, hogy őrizze a házat – az én Bundás kutyám persze nem csak házőrző volt. Számomra a világot és a csodát jelentette, őt az ég is nekem szánta. Szerelem volt első látásra: olyan, mint ő, nem volt még egy.

Vele új életet kaptam, sülve-főve együtt voltunk. A munkám során rengetegszer jött velem, éppúgy szeretett autózni, mint én: mindig ő szállt be előbb a kocsiba. Ami azt illeti, mellette sosem volt rossz kedvem, sőt, úgy éreztem, nálam boldogabb ember nincs is a Földön. Ez a kis földre szállt angyal a megváltást hozta el számomra, mégpedig egy olyan megváltást, ami felért a világ legnagyobb csodájával. A pánikbetegségem, valamint az ehhez társuló depresszióm teljes mértékben eltűnt az életemből. Bundás mellett még azt is el tudtam felejteni, hogy hosszú éveken keresztül éltem együtt ezekkel a betegségekkel.

De sajnos a sors ebből csak fél évet adott.

Bundás beteg lett.

Egy teljes héten keresztül vittem reggel és este infúziózni az állatorvoshoz, azonban nem tudták megállapítani, hogy mi a probléma. Nem segített sem az infúzió, sem egyéb más gyógyszer, az állapota napról napra rosszabb lett. Odáig fajult a dolog, hogy végül Budapestre került fel egy kórházba, ahol két éjszakát töltött.

Az első éjszakáján kaptam egy telefonhívást, amely számomra a reményt jelentette: talán tudják, hogy mi a probléma, és meg tudják gyógyítani. Másnap ismét csörgött a telefonom, azonban a remény, amelyet az előző éjszaka kaptam, szertefoszlott. Hogy pontosan mi minden történt vele, nem részletezném. Menthetetlen lett, sajnos meg kellett hoznom egy olyan döntést, amire sosem lehet felkészülni . Elmondhatatlanul nehéz volt – igazából a mai napig az.

A pánikbetegségem is visszatért, ismét ugyanúgy élem az életem. Nem tudom, hogy lesz-e még olyasvalaki az életemben, aki ekkora mértékű pozitív változást fog tudni előidézni benne. Az igazság viszont az, hogy nem is keresem erre a kérdésre a választ. Ha a sors úgy akarja, elhozza.

Bár Bundást nem látom, érzem és tudom, hogy itt van.

Ő az én őrangyalom.

További cikkek: