Polarizáció, véleménybuborék: miért olyan pokolian veszélyes?

Nemrégiben jelent meg olyan cikk az oldalon, amelynek írója azt taglalta, hogy miért nem szeretne egyáltalán értesülni a világ történéseiről, és miért bosszantja ama jelenség, amikor a közösségi oldalak ebben rendszeresen megakadályozzák. És bár fundamentálisan nem értek egyet az említett cikk konklúziójával, most nem erről szeretnék nyilatkozni. A szerző azonban érintőlegesen említ egy olyan problémát, amelyről érdemes diskurálni.

Mi is ez a probléma?

A Facebook algoritmusainak a hírek prezentálásához fűződő megbotránkoztató románca. Az eredeti cikk szerzője azt írja, hogy bár szilárd szándéktól vezérelve nem követ egyetlen hírportált sem, mégis úton-útfélen különböző cikkekbe botlik a közösségi oldalakat üzemeltető algoritmusok áldásos tevékenysége által.

Ezzel nem az a nagyobb baj, melyet az író állít, hogy az is kénytelen időnként kitekinteni az elméje köré vont vastag burokból, akinek ez nem áll szándékában. Sokkal nagyobb baj az, hogy a közösségi oldalak ezen algoritmusainak ilyenfajta működési mechanizmusa egyre mélyebbre vájja a demarkációs árkot a különböző nézeteket valló emberek között.

A polarizáció soha nem látott méreteket öltött a világban

Talán a Wikipédia az egyetlen olyan felület az online térben, amelynek tartalma nem változik annak függvényében, hogy az algoritmus milyen információkkal rendelkezik a felhasználókról. Ha a Google keresőjében rákeresünk valamire, akkor a kapott tartalmak a nemi identitás, az életkor, a lakhely, a vallás és egyéb meggyőződések, érdeklődések szűrőjén keresztül érkeznek hozzánk.

Ez azt jelenti, hogy ha például rákeresek a globális felmelegedés jelenségére, teljesen más tartalmú cikkeket kapok, ha egy fiatal, nagyvárosban élő, környezetvédelmi érdeklődést mutató, LMBTQ-aktivista nő vagyok, mint ha egy az ötvenes éveit taposó, konzervatív nézeteket valló, a Vörös hús nélkül nem élet az élet nevű étteremlánc férfi törzsvendége lennék.

Ezen sokat emlegetett algoritmusok úgy működnek, hogy az alkalmazás használata közben összegyűjtött összes létező információ felhasználásával kreálnak egy úgynevezett avatárt, a felhasználó prototípusát. Majd ezután a prototípus valószínűsíthető érdeklődésének és világnézetének megfelelő tartalmakkal kezdik bombázni a tényleges felhasználót.

Mi ezzel a baj?

Ez az úgynevezett véleménybuborék áthatolhatatlan burkának gyors kialakulásához vezet, ugyanis minden egyes egyén csak olyan hírekhez jut hozzá, amelyek gond nélkül integrálhatók a saját, személyes világképébe. Eme jelenség eredménye pedig a rendkívül gyors és intenzív személyiségtorzulás.

Ha az embert körülveszi egy olyan vélt világ, amelyben mindenki más is pont úgy gondolkodik, mint ő, akkor igen hamar eljuthat arra a következtetésre, hogy ő képviseli a jó oldalt, a vele egyet nem értők pedig a rosszat. Ennek eredménye pedig a már emlegetett polarizáció, ami soha nem látott mértékben tombol jelenleg a világunkban. 

A polarizáció egyébként megosztottságot jelent, ám az általam is boncolgatott probléma nyilvánvalóan nem abból fakad, hogy a világ lakosai nem értenek egyet egymással. A probléma az, hogy ez az egyet-nem-értés nem merül ki egy lesajnáló mosoly kíséretében véghezvitt vállrándításban, vagy egy igencsak heves, ám barátságos eszmecserében, de nem ám. Manapság az egymással egyet nem értő emberek teljes szívükből gyűlölik egymást, legszívesebben eltüntetnék a föld színéről a másik oldal képviselőit. Ha ezidáig azt hittük volna, hogy csak kis hazánkban gyakori látvány, ahogy március tizenötödikén a harcias nyugdíjasok egymás ruházatát ráncigálva próbálják megvitatni a nézeteltéréseiket, nos, tévedtünk. 

Az algoritmusok által ajánlott tartalmak hasonlatosak az érdeklődésünkhöz, mégis olyanok, melyekre magunktól nem kerestünk volna rá. Ha az algoritmus ügyesen tippelt, akkor rákattintunk, elolvassuk, megnézzük, és így megy ez egészen addig, amíg észrevehetetlen módon át nem formálja a teljes gondolkodásunkat.

Mondok egy példát

Adott egy illető, akiről annyit tud a Facebook, hogy szkeptikus a védőoltásokkal szemben, kedveli az asztrológiát, otthonosan mozog az ezotéria berkeiben és nyitott a természetfeletti világ felé. Ezért elkezd neki különböző összeesküvés-elméletekről szőtt teóriákat ajánlgatni, amikről az illető eddig talán nem is hallott, ám a beállítottságának hála nyilván rákattint és elolvassa. A folyamat a másodperc törtrésze alatt eszkalálódhat, akár odáig is, hogy az illető egy New York-i pizzázó nem létező pincéjéből próbálja kiszabadítani a pedofil demokraták által ott fogvatartott gyermekeket. (Megörtént eset.)

Amikor épp eszeveszetten dühöngünk azon, hogy az ellenkező tábort erősítők mégis hogy nem látják be, hogy tévednek, akkor jusson eszünkbe, hogy ők effektíve más információkkal rendelkeznek a kérdésről.

Ennek az eredménye pedig a már jól ismert, kénkövesen izzó gyűlölet, amivel a politikai-ideológiai ellenfelek viseltetnek egymás iránt.

Az együttéléshez szükségünk van tényekre

Ebben a jelenségben az a leginkább veszélyes, hogy molekulárisan roncsolja a demokrácia egyébként is viharvert szövetét. Képtelenség úgy egy társadalomban oly módon együtt élnünk, hogy nem tudunk megegyezni még a legalapvetőbb tényekben sem. Ahogy képtelenség egy demokráciát is oly módon fenntartani, hogy a szavazóképes állampolgárok szignifikáns része különösebb erőfeszítés nélkül manipulálható.

A téma szakértői már jó ideje kongatják a vészharangot, és kivétel nélkül mindegyikőjük megfogalmazta azt, hogy ha Hitler vagy Sztálin reinkarnációja megjelenik egy alacsony, satnya, country-rajongó informatikus képében, akkor határozottan vége a világnak.

Ez a cikk a Szerző álláspontját képviseli. A 20on.hu-n minden fiatal szabadon publikálhat, mesélhet és nyilváníthat véleményt. Írd meg te is a sajátodat az info@20on.hu-ra! A publikálás folyamatáról bővebben ITT olvashatsz.

További cikkek: