Szabad-e gyermeket vállalni a klímaváltozás korában?

Már ott tartunk, hogy klímaszorongásunk a családalapítási tervünkre is kihat – erről olvashattatok korábbi cikkünkben is, mely bevezetőként szolgált a gyermekvállalás és a klímaváltozás kérdéskörének. Jómagam is elgondolkodtam. Az olvadó jégsapkák, a Föld 2°C-os felmelegedésének jóslata nehézségekkel teli jövőképet jósolnak, akár azt is mondhatjuk, közeleg az ökológiai Armageddon. Egyre több nő és férfi teszi fel magának és a társadalomnak egyaránt a vitaindító kérdést: szabad-e gyereket vállalni a klímaváltozás korában, és kitenni a viszontagságokkal, horror képekkel kecsegtető jövőnek? Fontosnak tartjuk ennek az erkölcsi kérdésnek a végiggondolását – több oldalról.

Hogyan is állunk most?

A globális felmelegedéssel kapcsolatos állítások mind szenzációhajhásznak tűnhetnek: sokszor érezzük inkább azt, hogy a klímaváltozás inkább egy nagyon távoli, megfoghatatlan jelenség, ami miatt még nem kell annyira aggódnunk. Az emberiség jelenleg az állat- és növényfajok tömeges kihalását okozza, szennyezi az óceánokat és megváltoztatja a légkört, és ha ilyen arányban szaporodunk tovább, a Föld java lakhatatlan lesz gyermekeink számára. A Föld melegedésével az élethez nélkülözhetetlen feltételek érezhetően sérülnek: a levegő minősége drasztikusan romlik, a terméketlen talaj következménye pedig éhínségben, erdőtűzben, hurrikánok sorozatában, élőlények pusztulásában és a partmenti városok eltűnésében nyilvánul meg többek között.

David Wallace-Wells, a Lakhatatlan Föld című könyv írója szerint a tengerszint megemelkedése olyan mértékű katasztrófát fog eredményezni pár évtizeden belül, mint egy nukleáris háború, aminek hatásait a jelenlegi tinédzserek már saját bőrükön fogják megtapasztalni.

A Business Insider felméréséből pedig kiderült, hogy a 18 és 29 év közötti fiatal amerikaiak 38 százaléka egyetért abban, hogy igenis figyelembe kellene venni a klímaváltozást a gyermekvállalási tervekben. Így állunk tehát most. Következzenek a kérdések.

Mi a lényegi kérdés?

A klímaváltozás és a gyermekvállalás kérdését két oldalról közelíthetjük meg: egyrészt felmerülhet az a probléma, hogy szabad-e gyereket vállalni úgy, hogy a Föld egyre csak növekvő népessége a természeti tartalékokat szűkösebbé, a klímaváltozás problémáját – élelmiszer- és vízhiány, klímamigráció, satöbbi – pedig még súlyosabbá teszi. Ez a kérdés bár nagyon is fontos, jelen cikk nem erről az oldalról közelíti meg a klímaváltozás korában való gyermekvállalás kérdéskörét – ennek tárgyalása egy újabb cikket igényelne. A fő kérdés jelen írásban tehát nem az, hogy a gyermekvállalás rossz-e a bolygónak, hanem az, hogy rossz-e a születendő gyermeknek, ha ökológiai katasztrófák közepette éli le életét.

Az égető kérdések tehát a következőek: a jövőben megszülető gyerekek várhatóan alacsony életszínvonalának ténye – amit feltételezés szerint a klímaváltozás idéz elő – el kell-e tántorítsa a leendő szülőket gyermekvállalási tervüktől? Ki szabad-e tenni a gyerekeket ezeknek a megpróbáltatásoknak azáltal, hogy életet adunk nekik?

Vajon árt a gyereknek az, ha megszületik?

Sok filozófus vonja kétségbe azonban azt, hogy egy személynek lehet ártani pusztán azzal, hogy létrehozzuk. Elvégre akkor ártunk valakinek, ha rosszabb helyzetbe hozzuk, mint amiben lehetett volna. A létrejövés, megszületés által pedig nem kerülünk rosszabb helyzetbe, hiszen amíg nem léteztünk, nem is voltunk semmilyen helyzetben. E logika mentén azzal, hogy egy szenvedéssel, katasztrófákkal teli élet pályájára állítjuk a gyereket, még nem ártunk neki.

David Benatar filozófus már nem ért egyet ezzel a gondolatmenettel. Benatar állítja, hogy akkor is árthatunk valakinek, ha olyan helyzetbe hozzuk, ami számára rossz, pedig előidézhettünk volna olyan helyzetet is, amely számára nem lenne rossz. Nem létezni pedig senki számára sem rossz. Vagyis: nagyon is lehetséges, hogy az egyén számára a nemlét kívánatosabb megoldás lett volna. E logika szerint tehát a “vajon árt a gyereknek az, ha megszületik?” kérdésre a válasz igen.

Élhetetlen, szenvedéssel teli jövő?

Az, hogy mennyi szenvedés és katasztrófa vár a megszületendő gyermekre, lényeges annak szempontjából, hogy helytelen-e létrehoznunk. Travis N. Rieder populációetikával foglalkozó kutatója a túlnépesedésről, a klímaváltozásról és a gyermeknemzés moralitásáról szóló könyvében ezt írja: „ha a gyerekem 80 évet él, minden valószínűség szerint megél és megtapasztal élelmiszer- és vízhiányt, járványokat, gyakori, katasztrofális viharokat, klímamenekültek tömeges migrációját, és a mindezekből következő gazdasági és politikai destabilizációt.”

Mindez persze szörnyű, de egy újabb kérdést is felvet. Megpróbáltatások sorozatával az emberi történelem során mindenkinek szembe kellett néznie: az embereknek konfliktusok és háborúk között kellett élniük. Vajon jelenkorunk problémája a születendő gyermek szempontjából borzalmasabb-e, mint például egy középkorban megszületett gyermeké, aki szintén járványok, éhínség és háborúk közepette élte életét? (Tekintsünk el attól a ténytől, hogy a tudatos családalapítás lehetősége a modern kor terméke.)

Az élhetetlen, szenvedéssel teli jövőben vajon találni boldogságforrást?

Általában akkor hisszük, hogy a nemlét kívánatosabb valaki számára, mint az élet, ha az illető nem képes megtapasztalni a boldogság csöppnyi formáját sem. De vajon a klímaváltozás viszontagságai között élő generációk képtelenek lennének megtapasztalni az emberi életet értékessé tévő dolgokat, és nem tudnának olyan életet élni, amiben értéket és értelmet találnak? Gondolhatjuk azt, hogy az ember ilyen körülmények között is találhat boldogságforrást, és élhet olyan életet, amelyet érdemes?

Mikor árthat biztosan a szülő?

Úgy hiszem, nem megengedhetetlen a gyermekvállalás egészen addig, ameddig kellő erőfeszítést teszünk annak érdekében, hogy mérsékeljük a klímaváltozás jövőbeli, földpusztító hatásait. Ami viszont elfogadhatatlan: gyermeket vállalni, majd hátratett karokkal végignézni, ahogy a világ, amelyben gyerekünknek élnie kell – és amelyben mi is élünk – a vesztébe rohan. A ma élő emberek számára nem késő, hogy tegyenek valamit a klímaváltozás ellen: ne hagyjuk, hogy végül elérkezzen az a pont a jövőben, amikor a klímaváltozás katasztrofális hatásai olyan mértékű szenvedést hoznak majd az emberiség életébe, hogy a gyermekvállalás konkrétan elfogadhatatlanná váljon, és lehetőségként se merüljön fel.

A probléma enyhítésének lehetőségei

Több útja is lehet a probléma enyhítésének, ám ez már a „rossz-e a gyermekvállalás a bolygónak?” típusú kérdéskörhöz kapcsolódik, aminek tárgyalása egy új, részletesebb cikket igényelne. Nagyvonalakban tehát: csaknem 8 milliárd ember él a Földön, átlagosan 5 tonna széndioxid kibocsátásáért vagyunk felelősek fejenkét a Világbank adatai szerint. A szám persze országonként változik: az Egyesült Államokban 16 tonna fejenként, az Egyesült Arab Emírségekben 39, Grönland példáján láthatjuk azonban, hogy egészen kicsire is csökkenthető a kibocsátás. (Minél szegényebb egy ország, annál kevesebb széndioxidot bocsátanak ki benne; az afrikai országok jellemzően 1 tonna alatt vannak.) Ami azt is jelenti, hogy a válasz nem feltétlenül a szüléssztrájkban rejlik. Ahogy a CNN 2014-es kutatásában is olvasható: a széndioxid kibocsátás nem az emberek számán, hanem a fogyasztási szokásaikon múlik.

A CO2 – kibocsátásunkat visszafoghatjuk: rajtunk áll, hogy hogyan közlekedünk, mennyi marhahúst eszünk, hányszor ülünk repülőre. De nemcsak visszafogni lehet, hanem ellentételezni is: ez annyit jelent, hogy vagy negatív kibocsátású gázt hozunk létre, vagy pedig segítünk megakadályozni a CO2-kibocsátást például faültetéssel.

Egy a lényeg: ha gyereket vállalunk, ne csukjuk be a szemünket, és ne folytassuk azt az életmódot, ami a 21. századi klímakatasztrófához vezetett. Ne nézzük végig ölbetett karokkal, “én egyedül nem tehetek semmit” alapon, ahogy a világ, amelyben a gyereknek élnie kell, a saját megsemmisülésébe menetel.

További cikkek: