Szerelmi életünk a legszebb antológia – Hosszú az út az elsőtől az utolsóig

„Szerelmi életünk könnyen adatokká silányítható. Például, mire egy átlagember megtalálja élete szerelmét, már túl van 7 kapcsolaton, ebből 2 gyakran hosszú távú kapcsolat, a többi rövid kis kaland, kötöttségek nélküli járás vagy egyéjszakás történet. Az átlagember ebből kétszer szerelmes is lesz és kétszer össze is törik a szívét. Ám ezek mögött a számok mögött mindig egy sokkal komolyabb történet rejlik.”

A fenti intró az HBO Go Love Life című sorozatából való. Az Anna Kendrick főszereplésével készült produkció egy lány szerelmi életének antológiáját mutatja be. Rólad vagy rólam ugyanúgy készülhetett volna sorozat, hiszen neked és nekem is voltak, vannak és lesznek is még szerelmi történeteink az életben. Hosszú út vezet az elsőtől az utolsóig, nem mindenki olyan szerencsés, hogy rögtön telibe trafál. Engem ez a rövidke sorozat emlékeztetett rá, hogy mindez talán nem is akkora gond.

25 éves, újdonsült egyedülálló nő vagyok. Elértem abba a korba, ahol nyaranta már több esküvős kép üti fel a fejét az üzenőfalamon, mint ahány fesztiválozós. Sőt, több babavárós, mint ahány esküvős! Immáron közelebb vagyok a harminchoz, mint a húszhoz, az még hagyján, de közelebb az ötvenhez, mint a születésem pillanatához.

Tekintve, hogy mindig is nagy családra vágytam, most már garantáltan hallanom kellene a biológiai órám fülsüketítő ketyegését. Aggódnom kellene, hiszen a következő hónapjaim bizonyára a gyászra mennek majd el, hiszen csak most engedtem el azt a fiút, akit 7 évig szüntelenül szerettem. Gondolom, rettegnem is kellene, amiért hamarosan hármassal kezdődik az életkorom, hiszen így még a Tinder is jelentősen kevesebb férfinak dob majd föl.

Megmondom őszintén, Hulk-méretű társadalmi nyomás ide vagy oda, se nem aggódom, se nem félek, se nem stresszelek, de még csak nem is bánok semmit. Nem lettem az a lány, akinek az első szerelme az utolsó is. Na bumm! Nekem is lesz egy antológiám, nekem is lesznek szerelmi történeteim és a halálos ágyamon én is azt igazolom majd, hogy az elsőtől az utolsóig bizony hosszú az út.

És most, 25 évesen rájöttem arra, hogy ez pont így izgalmas, mert az a hosszú út bizony okkal van kikövezve. Az antológiám már most színes: szerettem már őszintén, mindent elsöprő módon, szerettem már rosszkor, volt, hogy nem szerettem eléggé, volt, hogy mást kellett volna szeretnem, előfordult, hogy nem szerettem úgy, ahogy engem szerettek, megesett, hogy kölcsönösen nem szerettünk igazán. Tapasztaltam a szeretetnek sok fajtáját, és elkerülhetetlen, hogy a jövőben további tapasztalatokat gyűjtsek.

Szeretettel emlékszem majd vissza antológiám minden egyes történetére, mindegy, éppenséggel melyik férfi írta azt. Mosolyogni fogok, ha eszembe jut, hogyan szaladtam el az óvodás szerelmem elől az első csókra készen nem állva. Felnevetek majd, amikor az első Valentin-napra kapott, igazán romantikus szerelmes levélre gondolok: „Boldog Valentin-napot, B.”. Kajánul felnevetek majd, ha visszaemlékszem a szüzességemet elvevő szépfiúra és a féltékeny érdi lánykákra. El fogok pirulni, amikor életem legszenvedélyesebb éjszakáira és csókjaira gondolok, melyeket még Tobey Maguire és Kirsten Dunst is megirigyeltek volna. És minden bizonnyal minden porcikámmal beleborzongok majd, ha az első, igazán komoly szerelmem jut eszembe. Aztán, ha az ég is úgy akarja, egy bizonyos naptól fogva minden egyes reggel ugyanarra a férfira mosolygok majd. No, nemcsak az emlékére, de hús-vér valójára. Az antológia vele lesz teljes.  

Neked sem tanácsolhatok mást, kedves olvasó, csupán annyit, hogy élvezd ki, hogy szerelmi életed gyűjteménye színes, hogy várnak még izgalmak! Örülj minden egyes történetnek, mely tovább színesíti azt, és tudd, a katartikus rész még mindig hátra van!

További cikkek: